• Balumann
    #664
    Nah figyelj ide, röviden összefoglalom az itteni tevékenységedet.
    Először volt a H1N1 téma, ebben érdemben nem tudok nyilatkozni, vannak ellentmondások, ebben lehet hogy neked van igazad - bár nem tudom, hogy egyáltalán gondolkodás árán jutottál ebbe a kérdésben az egyértelmű "megoldásra".

    Utána előkerült a holokausztrevizionizmus. Egyértelműen látszik, hogy benyaltad a TV-ben sokszor mondogatott dolgokat, egyszer nem néztél utána mik a revizionisták álláspontjai mert 'mind mocskos náci aki primitív módon kiakarja írtani az ártatlan zsidókat'. Nemtudom h elolvastál-e bármit amit itt linkeltünk vagy leírtunk, kételkedek benne. Előkerült a zsidók történelme, ott is bebizonyítottad hihetetlen tájékozatlanságodat, ha kell idézhetem is pontosan.

    Akkor jött a 2006 okt 13-ai mizéria. Állítottad, hogy egy bejelentetlen tüntetés volt és az emberek kezdték el a rendőröket dobálni. Egyértelmű, hogy nem tudtál se arról, hogy az egész ünneplésre készülő emberekkel kezdődött, akiknek a rendőrség ígéretet tett arra, hogy a bombaszakértők vizsgálata után beengedik őket, egyértelműen látszik a felvételeken hogy nem a tüntetők (vagyis akkor még a felháborodott, ünnepelésre kijött emberek) kezdték az erőszakot. Fogalmad sem volt arról, hogy a rendőrök akiket jól elvertek, felének kb. köze sem volt a tüntetésekhez, csak véletlenül voltak kinnt, és ezt egyértelműen ők is tudták... Még 1-2 példa, ezúttal az indexről meglepően: 1 , 2 , 3 (bár óvatosan fogalmaz, nagyon jól tudjuk miről volt szó, ha logikusan végiggondoljuk). A gyanúsítottak sorra nyerik a pereket, rendőrök kapják az ítéleteket, te meg észre nem vennéd, hogy te mész szemben az igazsággal.

    És mint írtam, az a legszörnyűbb, hogy még ezek után sem látod be hogy teljesen tájékozatlan voltál ezekben, és továbbra is lelkesen fújod a magyarellenes szennymédia, és korrupt politika dumáit fizetett magyarellenes módra.

    Ha akarod összeszedem neked idézetekben, hogy miket írtál, szembeállítom a logikus valóssággal, részletesen, esetleg írok is egy html dokumentumot róla ha ennyi nem volt elég amit itt összegyűjtöttünk. Vagy te tényleg elhatároztad, hogy semmiképp nem hagyod magad meggyőzni (miután te is egyértelműen láthatod)?

    Az ellenérveléseid is annyira hülyeségek, hogy azt elmondani nem lehet (egyik kedvenc, hogy ne vágott videókkal jöjjek, te élőben láttad az egészet) :DDD

    Ezek után nem tudom mit higyjek el neked, és nem is igazán érdekel, éppen eléggé bebizonyítottad sötétségedet itt.
    Hogy téged soha nem foglak megérteni, az biztos.

    A hinni a templomba kell válaszra inkább nem reagálok... legyen elég annyi, hogy szánalmas. Hogy egy szavadat se fogja elhinni senki, abban biztos lehetsz, vagy tényleg ennyire hülyének nézel minket? (még akkor is, ha ez az 1 kivételesen igaz).

    Részemről szerintem ennyi, én mindent megtettem, nem fogom idegesíteni magam tovább az éretlenséged, szemellenződ, vagy csak a makacsságod miatt. Ha utána olvasol és végre elkezdesz gondolkodni, úgyis rájössz magad is mindenre, amire mi is. 2008 vége óta vagyok az álláspontomon, addig ugyan azon a véleményen voltam, mint te. Csakaztán feltűnt néhány dolog, és elkezdtem gondolkodni, utánajárni és foglalkozni a dolgokkal egy "kicsit". Hogy te ezt megteszed-e a továbbiakban te dolgod...
    A válaszodat megvárom, írni csak akkor fogok, ha még ezek után is "kényszerítesz rá" és nem ugyan ezt kell leírnom.