Látásjavító bambulás
-
Candi #33 Azért nem egészen van így :)
Két részre osztom a válaszom, mert itt úgy érzem, már erősen kétfelé ágazott a téma.
1.)
Amit Te írtál, az csak abban az esetben lenne igaz, ha egy "személyenkénti teljes, és minden értelemben vett átlagolás" után mindenki azonos értéket kapna. Vagyis ha valakinek jobb a látása, akkor törvényszerűen arányosan rosszabb mondjuk a hallása, vagy arányosan gyengébb a testfelépítése. Ez viszont nem így van.
Attól, hogy egy érzékszerved jobb az átlagnál, még nem következik egyértelműen, hogy egy másik rosszabb az átlagnál. Vagyis lehetsz Te mindenben ugyanolyan jó mint egy másik ember, ugyanakkor a szaglásod mondjuk élesebb az övénél. Vagyis minden téren képes vagy ugyanazt produkálni mint az a másik ember, ellenben szaglás terén legyőzöd őt. Ez pedig nem alkalmazkodásfüggő, egyszerűen valamilyen képességben jobb vagy mint az a másik. Ebből pedig az következik, hogy ha egy érzékszerved jobban funkcionálhat, akkor akár minden érzékszerved is jobb lehet a másikénál. Ergo többszörös előnyben lehetsz vele szemben, mert észreveszel olyan részleteket is életed folyamán, amire annak a másiknak nem terjed ki a figyelme, mert nem képes észlelni olyan dolgokat, amelyeket Te igen.
"Nincs olyan, hogy valami gyenge, vagy korcs, avagy gyengébb életképességű. A mutációk esetében sincs ilyen!
Olyan van, hogy él (tud ALKALMAZKODNI), avagy nem él. A többi csak rizsa."
De igen, van. Tegyük fel, hogy van A és B egerünk. Mindenben megegyeznek, egyvalamit kivéve: az A egérnek jobb a szaglása, mint a B egérnek. Ugyanazon életutat feltételezve ugyanazon környezetben az A egér életképesebb, mivel messzebbről kiszagolja a búzát, vagyis több kaját tud adni a majdani kicsinyeinek, tehát 10, általa leellett pocos egérből nem csak 6, hanem 8 fog életben maradni (míg a B, kevésbé éles szaglású egér csak 6-ot tud felnevelni, a többi éhenhal).
Vagy ha az A egérnek jobb a hallása, akkor nem 3, hanem 4 évet fog élni, vagyis egy évvel több almot tud felnevelni, mielőtt egy macska elkapná, mert messzebbről meghallja a ragadozó közeledtét, így nagyobb előnye lesz azzal szemben, a 4 évesen már öregnek számító csontjaival is el tud még iszkolni előle, míg a B jelű egér erre már nem lesz képes 4 évesen.
Ez a természetes szelekció, az állandó verseny, amely csak a legjobbakat hagyta életben az évmilliók során.
Ez az, ami az embernél már nem működik, elég régóta. Anno még az erdős-mezős tájakon (mely az ember természetes életterének számított) bármelyik, hasonló méretű állatot is veszed alapul, általában az összes érzékszerve jobb az emberénél. (Hasonló méret alatt értem azt, hogy hasonlóak voltak az ellenségei, tehát ugyanazon veszélyek ellen kellett magát felvérteznie, hogy életben maradjon. Ez értendő kábé a macska nagyságútól a medve nagyságúig.) Tehát e méretintervallumon belül, az erdős-mezős tájakon élő összes emlősnek minden érzékszerve jobb az emberénél, méghozzá legtöbb esetben nagyságrendekkel jobb.
De nézzük meg a majomféléket, főleg a csimpánzt, amelynek génkészlete 99,9%-ban megegyezik az emberével. A csimpánznak is jobb az összes érzékszerve az emberénél. Valamikor valószínűleg egyforma volt, vagy legalábbis közel hasonló élességű volt a látásunk, a hallásunk, a szaglásunk és az ízlelésünk (mint a 4 legfőbb, életbenmaradáshoz szükséges érzékszervünk). Tehát amióta ember az ember (kábé 200ezer éve), azóta folyamatosan romlott ezen érzékszerveink érzékenysége, mert azok az egyedek is életben maradtak, amelyek rosszabb minőségű volt ezen érzékszerveik bármelyike, vagy akár mindegyike, és tovább tudták örökíteni a csökkent képességet hordozó génjeiket.
De továbbmegyek: Tételezzük fel, hogy egy csimpánznak és a 200ezer évvel ezelőtti embernek azonos szinten volt az összes érzékszerve (azt hiszem, ez elfogadható feltételezés). Ez esetben ki tudjuk számolni, hogy mennyit csökkent ez idő alatt az érzékszerveink hatékonysága, amiből pedig következtetni tudunk arra, hogy mennyi idő múlva fogjuk szinte teljesen elveszíteni ezen képességeinket. Ha pedig valaki vakon születik, mellé süket és néma is, szagokat sem érez, annak hiába van hyperagya, nem fogja tudni mire használni, mert nincsenek beáramló információk, amikkel dolgozni tudna...
---------------
2.)
"A kardfogú tigris is félelmetes ellenfél volt. Még náluknál jóval nagyobb élőlényeket is lenyomtak. Mégis kipusztult, mivel nem tudott alkalmazkodni. A patkány viszont nem látott olyan jól, nem volt olyan jó hallása, nem volt olyan erős és bátor, nem volt olyan nagy, és mindenki csak megpróbálta eltenni láb alól; mégis fennmaradt a mai napig. Egyszerűen ezért, mert tudott alkalmazkodni, változni."
A tigrissel kapcsolatban egyetértek, viszont a kipusztulásáért valószínűleg az ember egymagában (is) felelős (mint ahogy sok-sok más fajéért is a történelmünk során). Nevezhetjük népírtásnak is, ebben igen hatékonyak vagyunk.
A patkánnyal kapcsolatban, igen, ebben is igazat adok, de a tigris és a patkány között azért van pár óriási különbség.
1. Szaporaság: míg egy tigris 2-3 kölyköt hoz a világra, és talán 1-2 évente teszi ezt, addig a patkány nem ritkán 4-8 kölyköt is fial, ráadásul ezt évente több alkalommal is képes realizálni.
2. Ellátás: egy tigriskölyök felneveléséhez tonnákban mérhető húsmennyiségre van szükség, míg egy patkánykölyök beéri pár kilónyi gabonával is.
3. Veszélyesség: A tigris közvetlen veszélyt jelentett az emberre nézve, egyik a másiknak potenciális tápanyagforrásként szolgált, vagyis rivalizálási, területbirtoklási okora is visszavezethető a kettő közötti kapcsolat, míg a patkány jól megfért az ember mellett, nem jelentettek egymás számára közvetlen veszélyt.
4. Méret: a tigris a puszta mérete folyamán feltűnő volt az ember számára, míg a patkány a kis méreténél fogva nem volt feltűnő, sőt, szinte észrevehetetlen volt az ember számára. Épp ezért nem is próbálta eltenni láb alól, egyszerűen nem foglalkozott vele.
(Az csak az utóbbi néhányszáz év "hóbortja", hogy ki kell pusztítani a patkányokat is. Kábé azóta, hogy az ember "annyira elkorcsosult" - értve ez alatt konkrétan az immunrendszerének gyengülését -, hogy potenciális veszélyt jelent rá nézve a patkány, mint betegséghordozó.)
Ezek alapján viszont a patkány nem az érzékszerveinek köszönheti az életbenmaradását, vagyis lehetett volna jobb is, rosszabb is bármelyik (vagy akár mindegyik) érzékszerve a tigrisénél, sokkal inkább a fajának fejlődésútvonalbeli különbségeire vezethető vissza az ember mellett való megférésének sikeressége.
------------
Visszakanyarodva ezek után az eredeti témához:
Az embernek igenis szüksége lenne a jobb érzékszervekre ahhoz, hogy sikeresebb lehessen a fejlődése folyamán. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy az átlagnál rosszabb érzékszervekkel rendelkező egyedek különböző eszközökkel próbálják kompenzálni a jó érzékszervekkel rendelkező társaikkal szembeni hátrányukat. Jó példa rá a szemüveg. Ezek nélkül nem lenne teljes értékű az élete, mert nem látná azt, amit kellene, így lemaradva a jó szemű egyedek mögött. Pl. nem tudnák őt alkalmazni sofőrként (nem látná az utat, táblákat, satöbbit), orvosként (nem tudna műteni, diagnosztizálni), villanyszerelőként (agyonbaszná az áram), tanárként (nem tudná leadni a tananyagot), stb.
Persze, a társadalmi berendezkedés, közösségben élés csupán egy bizonyos szintű látásélességet követel meg, ami persze elmarad az mögött, mint amit a vadon törvényei tennének szükségessé. Így szép lassan "lesüllyedünk" arra a szintre, ami még elegendő ahhoz, hogy normális életvitelt tudjunk folytatni.
Lenne ez akkor igaz, ha azok az egyedek, akik csökkent látásélességgel születnek, nem tudnák továbbörökíteni a degeneráltságukat. Viszont ezekkel a bizonyos eszközökkel (látásnál tipikusan a szemüveg) ők is tudják hozni ezt a bizonyos megkövetelt szintet. Ez pedig két utat fog eredményezni:
1. Idő kérdése, és mindenki szemüveget fog hordani, hogy a jelenlegi, az normális életvitelhez szükséges látásélességet biztosítani tudjuk.
2. Maga a társadalmunk által elvárt látásélességi szint normája fog csökkenni, hogy ahogy a nagyátlag látásélességi szintje is csökken. Ez a normacsökkenés sok apró dolog változását fogja megkövetelni. Például azt, hogy a könyvekben egyre nagyobb betűkkel fogják nyomtatni a szöveget, hogy az épp aktuális átlag általi személességgel gond nélkül el lehessen olvasni. Ráadásul fehérebb papírra is, hogy nagyobb legyen a kontraszt a betűk és a háttér között.
Nem épp ez van folyamatban ma? :)