Látásjavító bambulás
-
#120
"Tökmindegy minek nevezed, nem vak, és mégse látja a szálkát."
Hát azért annyira nem mindegy. Eddig rövidlátásról beszéltünk, aztán hipp-hopp, elkezdesz TÁVOLlátásról beszélni.
Szal azért rohadtul nem mindegy, hogy a lábáig SEM lát el valaki, vagy az, hogy távolra 20/20-as a látása, de 3 méteren belül meg nem lát. Nagyon nem ugyanaz a két eset.
Nem értek egyet, csak ezt emeltem ki, mert azt hittem, hogy olyan súlyos rövidlátásról beszélsz, amit már nyugodtan lehet vakságnak nevezni. Ezek szerint nem.
De akkor végigmehetünk a példáidon egyesével is, de mindet kb ugyanaz az érvem döngöli földbe, hogy az ember társadalomban él.
"Aki rövidlátó volt, nem látta meg elég messziről a farkasokat, hiénákat, medvéket, így azoknak nagyobb esélyük volt őt becserkészni"
Szólnak neki a jól látó haverjai. Meghallja. Megérzi a szagát.
Jól látót ugyanúgy elkaphatja egy falka farkas ha akarja, ők is összehangoltan vadásznak, bekerítenek, lefutnak. Nem a szemen múlik.
"nem látta meg a karót, ami keresztben feküdt előtte a menekülési útvonalon így felbukott benne"
Ez sem látás kérdése, menekülés közben bárkivel előfordulhatnak ilyen balesetek, de figyelmetlenségből adódóan.
Meg amikor a faág közel van, akkor már a rövidlátó is látja, az meg, hogy fél kilométerre előre mi van a menekülési útvonalon, az csak fél kilométer múlva lesz lényeges, messziről nem is kell látni.
"nem látta meg a nyúl nyomát a füves talajon," és "télvíz idején nem vette észre az egérnyomot a hóban"
Nyomolvasás nem messziről történik, hanem közvetlen közelről.
"vagy a halat a vízben"
Itt sem távolságokról beszélünk, hanem 3-4 méterről.
Szal nem érzem, hogy a példáid ülnének, sztem semmi közük a rövidlátáshoz.
Azt leszögezném, hogy szerintem aki 1.80-ra nem lát el (állva a földig, és nem távollátás okán), az nem rövidlátó, hanem vak.
"Viszont ebben a rövidlátó csak mint hajtó vesz részt."
Nem látom kellőképp alátámasztottnak. És szerintem a rövidlátás nem akadályoz az alfahímmé válásban. Ha rövidlátása ellenére jó testfelépítést örökölt, simán lehet vezér. Fajtársat megverni sem távolról kell, hanem testközelből.