Pánikbetegség
-
#252
Én is pánikos vagyok, kb. 2005 óta. Asszem akkor volt az első rohamom. Hozzá kell tenni, hogy előtte 2 napig alig aludtam valamit, buliztunk, sok kv-t ittam, cigit szívtam, alkohol, stb... Aztán jöttünk hazafelé kocsival - én vezettem -, és hirtelen satufék, mert úgy éreztem kiugrik a szívem, a gyomrom remegett, izzadtam, szóval jött szinte az összes tünet. Miután leálltunk locsoltam magam ásványvízzel, de akkor tényleg ott gondolkodtam, hogy hívom a mentőket. Aztán egy idő után jobban lettem, hazáig el tudtam vezetni. Otthon bementem az ügyeletre, elmondtam mi volt, befektettek egy időre, valami löttyöt kaptam infúzióból, és kb. 2 óra múlva hazaengedtek, mert semmi bajom nem volt.
Elmentem dokihoz, szívultrahang, terheléses ekg, stb., semmi szervi bajt nem találtak. De a rohamok néha rámjöttek. főleg nagyobb bulik után, mikor nem tudtam magam kipihenni. Aztán mondta egy pszichológus barátom, hogy szerinte pánik lesz a dolog. Szóval elmentem pszicho-hoz és ő is azt mondta, hogy ez sajna pánik. Rivotril-t írt fel, azt szedem. Ha normál napom van, akkor általában 1 szemet veszek be, max 2-t. De ha mocsokszar, akkor 4-5 is bepattan. Tudom, hogy ez így nem jó, de ez van. :(
Amúgy amit észrevettem: Amikor menyasszonyommal kiköltöztünk vidékre kertes házba, és ott volt a jó levegő, kert, testmozgás, teljesen rendben voltam.
Az addigi 100-110-es pulzusom visszaált 85-re és semmi bajom nem volt. Aztán szétmentünk, én visszaköltöztem a belvárosba, megzuhanás, befordulás, stressz, cigi, kv, kevés alvás, semmi mozgás és most sajnos újra jön minden előlről.
Most sportolni szoktam otthon, fekvőtámasz, felülés, guggolás, az szokott segíteni. Ha rendszeresen csinálom, akkor a pulzusom is visszamászik a 85 körülire. Egy ideje megint nem csinálom, magánéleti szarságok miatt és most újra 110 körül vagyok pulzusügyileg.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a nyugalom, sport, stresszmentes egészséges élet a gyógymód.
Nekem is volt, hogy azt mondtam, hogy kemény vagyok, dobom a Rivotrilt. Kb. 4 napig nem szedtem, aztán megint olyan rohamom volt, hogy az ügyeleten kötöttem ki. :( Úgyhogy azóta mindig itt van nálam, remélem egyszer végleg megszabadulok tőle.
És az is igaz, hogy aki nem élte át ezt a szart, annak tényleg fingja nincs, hogy mennyire meg tudja keseríteni az ember életét. Jobbulást mindenkinek!