• Balumann
    #165
    Egy igazán vallásos, egyszerű embert ritkán érdeklik azok a dolgok, hogy volt-e evolucio vagy nem. A vallásoknak van egy történetük a keletkezésre (gyakorlatilag jelképesen is lehet értelmezni, meg nem szó szerint), de nem ez a központi szerepük. A vallás intézményesítése kezdettől politikai húzás volt, az embereket akarták irányítás alatt tartani, a szabad gondolkodást, tudás terjedését megakadályozni. Ez a katolikus, református, és ilyen egyházakra igaz. Ma már szerencsére nem ez a céljuk. A hívők nagy része leszarja az ilyen tudományokat, csak boldogan akarnak élni, jó közösségben, olyanban amiket a vallás ígér.