Epikurosz#43
Rám os mondta valaki egy másik fórumon, hogy Asperger-szindrómás vagyok. Csak? - gondoltam magamban, lehetett volna rosszabb is. :-) Az igazság az, hogy lehetnek az embernek olyan nyavalyái, természetesen lelkiek is, amelyekről nem tud, vagy amelyekről tud, de meg kell tanulni együttélni velük.
Nekem kb. 5 éve fedezték fel, nem a brit, hanem a magyar tudósok (=doktorok), hogy egy nem túl vészes, de azért nem is előnyös anyagcserezavarban szenvedek. (Írtam erről valamelyik másik, témába vágó fórumban, ha valaki kíváncsi keresse meg, nem fogok itt magánéletről vallani.) Emiatt minden nap be kell vennem egy - szerencsémre roppant olcsó, havonta kb. 130 ft-ba kerülő - tablettát. Ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondanom, hogy az életminőségemen olyan nagyon nem változtatott. Ugyanis, előtte ösztönszerűen úgy éltem, úgy táplálkoztam, hogy azt a bizonyos anyaghiányt ellensúlyozzam. Mert azért éreztem, hogy valami nincs rendben, de elkönyveltem, mint egyéni genetikai sajátosságot. Egy dolog rájönni a problémára, és más dolog akarni javítani rajta. Na, ez utóbbi az, ami nagyon nehéz. Pláne, ha beidegződött mentalitásról vagy lelki bajról van szó.
Ezzel kapcsolatban nem, nem az intoleranciát fogom előhozni példaként, hanem azoknak a viselkedését, akikre az intolerancia irányul. Mert ők is felelősek az intolerancia kialakulásában. Különben, van kívánatos intolerancia is: a bűnözéssel, a parazitizmussal szemben nem is lenne normális dolog toleránsnak lenni. Sőt, a mai nyugati kultúra - furcsa, de megmagyarázható okokból - túlzottan is toleráns olyan jelenségekkel szemben, amelyek ma már a létét fenyyegetik. Gondolok itt elsősorban a bűnözésre (ebben különösen a kábítószerterjesztésre és -fogyasztásra, a magukat hátrányos helyzetűnek feltüntető csoportok által elkövetett bűncselekményekre) és a parazitizmusra (amikor valakik, főleg szintén az előbb említett magukat hátrányos helyzetűnek feltüntető csoportok és bevándorlók).