Valakinek sok van, valakinek kevés. Érezhető egyébként, hogy lelkileg vagy agyilag valaki lefáraszt, vagy pedig energiát ad át.... Mit gondoltok erről Ti?
-
#419
Na akkor most csak röviden pár tény.
Az érzékelés a megérzések világa aszem mondhatjuk, hogy nem teljesen "felfedezett" terület.
Tények:
-minden ami létezik fényt ver vissza, nyel el
-a fény hullám természetű is
-az állatoknak "hihetetlen megérzéseik" vannak
-a kicsi gyerekeknek szintén "hihetetlen megérzéseik" vannak
-igen érzékenyen reagálnak pl. a környezetükben lévő emberek hangulataira akkor is, ha igyekeznek titkolni
- pl. kutyáknál a hozzáértők javasolják, hogy igyekezzen az ember nyugodtnak lenni a közelükben és határozottnak
-az állatok és a gyerekek agya amely az érzékelést irányítja látszólag nemsok mindenben egyezik
- egyezés: úgy működik amely működés théta agyhullámokat eredményez, melyek mérhetőek
-orvosilag nem egy értekezésben leírt, hogy az agy ilyen "állapotú működésben" a legfogékonyabb, könnyebb a tanulás stb.
-ha egy felnőtt "ideges" vagy éppen medizik ill. elalvás előtt, közben szintén ebbe az állapotba kerül
-a tudomány szerint az idegrendszer nagyon finom mérőműszernek tekinthető
Logikus következtetés?
Szerintem az amit orvosi portálon olvasgattam nem egy helyen, miszerint ez az állapota az agynak "fantáziálás állapot" és semmi köze a valósághoz nem következik logikusan ezekből a tényekből. Inkább az, hogy az agy ezen állapotában olyasmiket is tud érzékelni a "valóságból" amiket egyébként nem. Ez még nem zárja ki, hogy keveredjen a "valóságérzékelés" a fantáziával. Szűrés kérdése. Ahogy pl. azt sem tudja az agyunk kiszűrni, hogy ki hazudik nekünk és ki nem hogy egyszerű példát említsünk.
Tudom, tudom megint összemosom, de az is tény, hogy a sokat emlegetett ezos tanok között ott van, hogy a gyerekek főleg kicsi korban "másképp látják" a világot. A tudomány meg látszólag igazolja is, bár kimondatlanul...
Kérdés: Ha egy egészséges ember agyának fali lebenye elkezd úgy működni, hogy ilyen théta agyhullámokat bocsájt ki (azért ezt írom, mert ez a mérhető) előfordulhat-e, hogy annak ellenére hogy totál egészséges "máshogy látja" a dolgokat? Bár szerintem pontosabb lenne az a megfogalmazás, hogy máshogy "érzékeli"...
Most nincs időm ezt bővebben kifejteni, de van nektek saját jó logikátok.:D