Én 2007. óta, 2 éve használom a Vistat, és szeretem. Erről ennyit. Mocskolódni meg nem szeretek. Tervezem egy netbook vásárlását, arra majdnem 100%, hogy Linuxot fogok feltenni, mert volt már régen nekem, és tetszett is, csak akkor nem tudtam csatlakozni a netre, és leszedtem. De, szeretek sok mindent kipróbálni, és tanulni. Ez volt az OFF
A kínai kémtevékenység nagyon aggasztó, és a politika iránt amúgy közömbös átlagember sem mehet el mellette szótlanul. Kína, a maga kompakt társadalmával gyors iramban modernizálódik, legalábbis műszaki téren, mégpedig a mi pénzünkön. Kicsit hasonlít arra, amit a japánok elkövettek a XIX. század végétől kezdve, a császár parancsára. Egyébként a japánoknak is elsődleges célpontjuk Németország volt, turistáknak álcázva magukat látogatták a német gyárakat és szorgosan fényképeztek. (Megjegyzem, hogy az I. világháborúban Japán még a Németország elleni katonai szövetség tagja volt.)
A kínai kémkedésnek az ad sajátos iróniát, hogy ők ezer évig őrizték a selyemgyártás tudományát, és eszük ágában nem volt megosztani másokkal, végül katolikus misszionáriusok lopták el tőlük a titkot.
Ha történelmi távlatokban szemléljük, volt adok-kapok, és nem csak a kínaiakkal, hanem pld. az arabokkal is. Mindamellett, én a szerzői jogokat és a szabadalmakat szigorúbban védeném, sőt, Kínát kirúgnám a WTO-ból (Világkereskedelmi szervezet) addig, amíg ezeknek a jogoknak a szavatolását nem vállalja. Mert azért mégiscsak felháborító, hogy amit alkotók néha egész élet munkájával létrehoznak, azt piszkos gazemberek csak úgy ellopják.
Ha valakinek nem tetszik egy fizetős szoftver, akkor használjon ingyenest, mert van bőven, de ne lopjon. Ha valakinek szüksége van egy találmányra, vásárolja meg, vagy kutasson és fejlesszen. A parazitizmust nem szabad támogatni!
A művészi termékekkel kicsit más a helyzet, de én ott is a művészek valamiféle jutalmazását látom jónak. Pld. úgy, hogy minden torrentező oldal fizetős lesz, és a könnyvvizsgáló által hitelesített bevételének x részét átutalja azoknak a művészeknek, akiknek műveit az ő oldaluk segítségével letöltötték. A képlet egyszerű: akinek az alkotásait sokszor letöltik, az sokat fog keresni. Ez demokratikus is lesz, hisz egy ismeretlen művész mindenféle reklám és impresszáriós támogatás nélkül érhet el anyagi sikereket is.
Különben, ha nem történik meg az elmozdulás ebbe az irányba, degradálódik a művészi tevékenység. Mert azért furcsa az, hogy a kis programozó, vagy ablakpucoló, vagy pizzafutár az általa végzett munkáért pénzt kér, sőt a szakszervezetek még sztrájkolnak is a béremelésért, de ugyanezek a szakik otthon már természetesenek tartják, hogy ingyen töltögetik le mások munkájának gyümölcsét. Tévedés ne essék, magam is bírálom itt.