Baranta - tradicionális magyar harcművészet
-
#74
No, akkor az íjról pár szót, barantás haverjaink íjakat is használnak. Ja, erről egy sztori! Az ún. "baranta íjat" Kassai Lajos fejlesztette ki, de ha jól rémlik, Kelemen Zsolt is közreműködött. Ismétlem: "Fejlesztette ki..." Ezek után mindenkinek belátására bízom a dolgot. =))))
Rengeteg vita folyik arról, hogy hogyan lőttek a magyarok. Elsősorban két nagy "családba" foghatóak az oldások, a mediterrán és a gyűrűs oldásokba. Előbbiek fő érve az, hogy a sírokban eleddig egyetlen gyűrűt sem találtak Magyarország területén (leszámítva a szíriai auxiliárius íjászokat, akik viszont egy picikét korábban állomásoztak itt római zsold alatt), noha a legjobb anyag erre a szaru; utóbbiak érve pedig eddig egyetlen ezüsttálra korlátozódik, amelyen a feltételezett magyar lovasíjász úgy néz ki, mintha hüvelykujjal oldana. Na jó, meg arra, hogy a mongolok illetve a törökök javarészt úgy lőnek, és ezeket összefüggésbe hozzák. Az Általad említett módszerre legjobb tudomásom szerint egyetlen kultúrában sem létezik fennmaradt anyag. A legközelebbi, hagyományaikat úgy-ahogy megőrzött sztyeppei nép, a mongolok pédául a fent említett módon szép tisztán és egyenesen hüvelykkel lőnek. Az Általad leírthoz leginkább hasonlító húzással az angol hosszúíjászok távlövései bírnak, mely warbow-k a Mary Rose leletei alapján 130-150#-esek maximum, és már így is rendszeres gyakorlás mellett deformációkat okoznak a csontozaton (amelyeket őseinknél nem találtak, max. pár koponyalékelést...), le azonban ők sem hajolnak, a lentről indított íjnak pedig a célzásban is komoly szerepe van. A "hátból és vállból" húzás pedig jószerivel az összes létező íjászkultúrában evidens, az íj erejétől függetlenül.
Értelme sem lenne hajolgatni, mivel... egyfelől lovon nehéz. Nem közismert, de _maradtak fenn_ egyben lévő magyar íjak, noha mindössze kettő. (Az ATARN-on bővebb infó, google kiköpi.) Erejük 55# és 60# közötti. Gyengébb nem, mert a vízibivaly szarulemezek csak ilyen vastagságnál kezdenek el "laprugóként" viselkedni, és erősebb sem igen, mert lovon stabil megtámasztás és "szabályos" testhelyzet nélkül (ami az angolszász botíjászoknak rendelkezésre állt) nem olyan egyszerű dolog nagy fonterejű dolgokat húzkodni. Pláne nem egyszerű kétszázszor egymás után. A honfoglaló magyarságot mind az antropológia, mind a korabeli források köpcös, erős embereknek írják le, de nem szupermeneknek. (Magyarországon Paku Sándor rekonstruálta a leletet; ha szélesebb körben elterjedne ez az autentikus forma, az nagy tökönrúgás lenne a "tradicionális" íjak gyártóinak.) A másik kényes kérdés az, hogy a megnövekedett fonterő nem biztosít egyenes arányban nagyobb átütőerőt; ellenben hatványozottan érvényesülnek a fenti, kezelhetőségi és "ergonómiai" hátrányok akár lovon, akár gyalog. Volt szerencsém például avar szendvicsszerkezetes lamellákat látni, van egy olyan sejtésem, hogy talán az arbalestet is megbírná. A talált nyilak, nyílvesszők sem támasztják alá a nagy fonterőt. Azért nem, mert bizonyos fonterőnél, rossz vesszőmerevség mellett a vessző előbb törik darabjaira, mint egyátalán kirepülne. (lsd. YouTube, archer's paradox) Ez a megfelelő válogatással remekül kiküszöbölhető átlagos, és kicsivel afölötti erőknél. A geometria szintén izomból belejátszik a dologba, de a vesszők átmérői a legritkább esetben mennek centi fölé, esetleg a dongás vesszőknél. A harmadik gebasz pedig a legfőbb problémát jelenti. Nevezetesen, hogy a köz"hiededelemmel" ellentétben az íjat nem kihúzni kell tudni, hanem felajzani. Grózer Csaba idén próbálkozott távlövés-rekordkísérlettel egy 200 fontos, méreteiben is jó tetűnagy reflexíjjal (bizonyos húzóerő fölött az íjat már arányosan nagyítani kell) - ennek felajzásához egy külön faszerkezetet épített. Noha a szkíta ábrázolások ülő harcosa egy valószínűleg íjára fokozatosan ráülő ajzást végez, ami az ilyen, kisebb méretű összetett íjak felajzásához a legjobb (de egyben veszélyes) trükk, de ehhez az íjhoz száz kiló fölött kell akkor, hogy légy. Lovon pedig így sem lehet felajzani.
Egyszóval: semmi sem támasztja alá a nagy fonterőt, ellenben minden eddigi ismeretünk ellentmond neki.
...aminek viszont nem, az az, hogy a magyar íj nagyobb kezdősebességű volt az általunk gondoltnál. Csodákat azért itt sem kell várni, jelenleg a távlövési rekordok 300 méter fölött járnak, de speciális távlövő kifutóval. Fontos, hogy a kezdősebességet NEM a fonterővel érte el a magyar íj (pont ebben rejlett a "világverő mivolta" - noha az íj újdonságainak egyike sem magyar találmány), ami egyébként sincs azzal egyenes arányban; hanem az optimális geometriai kialakításával (erről volt egy remek mechanikai tanulmány a neten, de már nincs meg a linkje :\ ), valamint a kompozit szerkezetével.
Egyszóval, ahogy a magyarságot sem érdemes "túlértékelni", úgy az íjat sem kell túlmisztifikálni. Nem "jobbak" voltunk. "Mások."