A topikban a személyeskedés, trollkodás nem elfogadott. A téma a magyar őstörténelem!
Mindenki szíveskedjen forrást, bizonyítást bemutatni az érvelésénél. (az értelmetlen vitákat kiküszöböli)
Akit sérelem ért, az lehetőleg ne álljon le vitázni a másik féllel, hanem írjon nekem (Zenty) privát üzenetet.
-
Zenty #970 folytatása az elöző második szövegnek, és egyben a befejezés :)
"Az újkőkori kerámián és anyaistennő szobrocskákon kívül a legfontosabb ősszabirokat feltűntető és összekapcsoló jel a három kontinensen is megtalálható hatalmas öntözőcsatorna-rendszerek kialakítása. A legősibb öntözőcsatornákat Hassunában találjuk, a tudósok megállapították, hogy lent is termesztettek. Innen terjedt el az öntözőcsatornás földművelés Dél-Mezopotámiába, a Kárpát-medencébe (Csörsz-árka), azonkívül Nyugat-Turkesztánba, a Szir- és Amu Darja folyók közébe, valamint Egyiptomba, és az Indus völgyébe is.
A közetkező nagy mezopotámiai időszak a Halaf- periódus, melynek a központja Arpachia. Itt már kövezett utcákat, és kő alapra épített, kupolával ellátott gyülekezőhelyeket, vagy templomokat találunk. Ezeknek a 'tholoi', vagy többesszámban 'tholos' épületeknek a hasonmásai találhatók a mykenei kultúrában, egy sokkal későbbi időpontból, melyeket a történészek eleinte, szokásukhoz híven, görög eredetűnek tartottak.
A Halaf-kerámia magasfokú művészetről tanúskodik, melyet kézzel készítettek, vasérc-szinű agyagból, és kissé fényezték. Az edények fala tojáshéj vékonyságú, és szép formájú. Az edényeket a valláskultuszból fakadó szimbólumokkal és motívumokkal díszítették: bika és bikafej, kos és kosfej, kígyó, máltai kereszt, párduc, fokos ábrákkal. A dekorációk közül kiemelkedik a bika- bikafej motívum, a matriarchális hitszemléletből eredő legfontosabb bizonyíték, mely később az ókori népek hiedelemvilágában is nagy szerepet tölt be. A díszítési motívumok közül a fokos következik rangsorban. Egy ötezer éves sumir költemény, melyet Fokos-szövetségnek fordítottak, azt mondja, hogy: amikor "IS-TEN tökéletes alkotásában ENLIL elválasztotta az Eget a Földtől, akkor az Ég és a Föld szövetségévé az Fokost avatta."
A fokos a legrégibb időktől fogva a hatalom jelképe is volt, melyet a nemrégiben kiásott Ebla-i dokumentumok is igazolnak. A királyi jogar és vezérbot is a fokosból, mint hatalmi jelképből ered. Ismeretes, hogy a réz- és bronzkorszakból a fokosok tömkelege került felszínre a régészek ásói nyomán a Kárpát-medencéből, a görög szigetvilágból, az ibériai- és az appenini- félszigetről stb. A fokos harcászati jelentőségét nemzet-történetünkben mindannyian ismerjük, azt is jól tudjuk, hogy a havasi székely és az alföldi pásztor elmaradhatlan társa a fokos. Az első, rézből öntött fokos nyomára a Közel-Keleten találtak a régészek, éspedig Uqairban, az időszámítás előtti hatodik évezredből származó égetett agyagból készült öntvény-forma alakjában.
A számtalan közel-keleti kultúrákban feltárt telepek közül felsorolok néhányat. Ezek az őstelepek elsősorban az úgynevezett Termékeny Félhold térkörében találhatók, mint a régió nyugati felében Jerikó (i. e. 8350, itt a földművelés kezdete i. e. 7ooo). Innen észak felé haladva találjuk Tell Ramad-ot, majd Byblos-t, és a leghíresebb ókori kikötőt Ugaritot a Földközi-tenger partján. Itt a neves francia régész C. F. A. Schaeffer nagy mennyiségű úgynevezett hurrita nyelven írott agyagtáblát talált. A 'hurru' 'hurrita' kifejezéssel ős-szabir őseink egy csoportját gúnyolják.
A Termékeny Félhold keleti térfelének fontosabb települései: Ganj-i Dareh Tepe, Tepe Asiab a Zágrosz Hegység déli nyúlványainak lejtőin, a Kerka folyó kies völgyében, i. e. 8700-ban. Tehát 500 évvel Shanidar Zawi Chemi után, így ezek a települések a keleti irányba huzódó ős-szabirok első terjeszkedési pontjának számíthatók. Innen kissé délebbre találjuk Tepe Sarab és a nevezetes Tepe Guran 7. évezredi lelőhelyeket. Ali Kush, Susa és szintén ebben a térkörben fekvő Tepe Sabz behatása a Dél-Mezopotámiai Eridu-i kultúrára nagy pontossággal kimutatható. (beleértve az öntözőcsatornák alkalmazását is). Eridu aztán már elvezet bennünket a sumir dinasztiák mesés korszakaiba.
A Termékeny Félhold északi feléből, Dél-Anatóliából Hacilar, Subarda, Mersin és a felettébb híres Catal Hüyük az újkőkori ős-szabir települések állomáshelyei. Innen, az egyidőben tízezer újkőkori lakost számláló Catal Hüyükből mutatható ki legelőbbször szerintem a magyar őstörténelem szempontjából nagyjelentőségű párduckacagány szimbólikus szerepének az eredete. A párduckacagány Árpád nagy fejedelmünknek is főpapi és uralkodói felségjele volt. Catal Hüyükben a párduc és párducbőr fontosságát sok falfestmény és dombormű igazolja. A párduc az istennő szent állata volt, és mint a Cambridge Ancient History megállapítja, hogy itt: "A páducbőr valószínűleg ceremóniás jellegű volt."
Röviden szólva az ősszabirok írásmódjáról és nyelvéről: meg kell állapítanom, hogy a nemzetközi tudomány által számontartott első írásmód jelenségnek Mezopotámiában a pecsétnyomókat tartják, amelyekből sokat hoztak felszínre a régészek ásói, különösen a Halaf periódusból. Ezeknek a hasonmása a hétezer éves Tatárlaka-i táblácska, melynek jobboldali alsó felében Badiny Jós Ferenc professzor bemutatása szerint már megtaláljuk a Sapir népnevet leírva, mely az ős-szabirok egyik elnevezése volt. SA (Labat szótár 353) ... jelentése: orca, arc; pir vagy bar (L. 381) jelentése: napfény, pir. A Sapir népmegjelöléssel sokat találkozunk a klasszikus történetírók munkáiban, mint a szkitának nevezett nagy népcsoport egyik tagjával. Itt kivánkozik megemlítésre az a szabir-magyar őstörténelem szempontjából perdöntő megállapítás, amelyet P. Dhorme közölt a Revue d'Assyriologie, Paris című folyóiratban a "Soubartou-Mitani" elnevezésű fejezetben. E szerint P. Dhorme megállapítja, hogy az Ugarit-i ásatásoknál (C. F. A. Schaeffer) napvilágra került ékírásos szöveggel kapcsolatban az ott megjelenő sbr = Subarians, szabirok, népetnikumi megjelölés egyenlő a klasszikus történetírók Saspeires, Sapeires, Sabeires, Sabiroi, és Saberoi, vagyis szabir nevével. Igy P. Dhorme egybekapcsolja az ékírásos agyagtáblák szabirjait a klasszikus történetírók (Herodotos, Strabo, Plinius stb.) szabirjaival, akik már honvisszafoglaló Árpád nagyfejedelmünk szabirjainak a közvetlen ősei. Birtokunkban vannak tehát azok a perdöntően fontos bizonyítékok - idegen szakértő tudósoktól -, akik Mezopotámia sumirok előtti autochton őslakóit, a szabirokat a klasszikus történetírók szabirjaival azonosítják.
Folytatva az írás kifejlődésének történetét azt látjuk, hogy a pecsétnyomókból viszont a pecséthengerek, ezekből a képírás és ebből az ékírás fejlődött ki a tudomány szerint. Tehát az írástudás az elő-sumir időkbe nyúlik vissza, éspedig a sa-su-subar népetnikumhoz.
Az írástudás kifejlődésének további bizonyítására bemutatom azt a tájékoztatót, amelyet A Yale Egyetem (New Haven, Connecticut, USA) könyvtárának Babiloni Gyüjteményében találtam:
"Ékírás - Az első írás
A legkorábbról ismeretes írást agyagtáblákon találták Urukban i. e. 3300-ból. Az első táblákon képírás és/vagy számok vannak. I. e. 2500 körül a képírás elvont ékírás jelekké fejlődött a sumir nyelv leírására. Később ezt az írásmódot az akkádok, hettiták, elámiak és számos más nyelv is átvette.
Az ékírásnak több mint 600 jele volt, mindegyik más értékkel, olyan különböző összefüggéssel, hogy csak több éves tapasztalattal rendelkező tudósok tudták olvasni és írni. Ez az írásmód több mint háromezer éven át volt használatos, az i. e. negyedik évezredtől kezdve és a kereszténység koráig használták.
Az első ABC - az írás forradalmasítása
Az első ABC-t Ugaritban találták, ékírásnak látszik, de csak 28 jelből áll és az i. e.-i tizennegyedik századból származik. A rendszer teljesen fonetikus volt, mindegyik jel egy mássalhangzót képviselt. Egy egyszerű ember az ugaríti ABC-t használva nem évek, hanem hetek alatt megtanulhatott írni és olvasni. Az abc-s írást a Közel-Kelet több nyelve átvette, úgymint az arámi, görög, héber és arab."
Az ősszabir népnek egy másik ékírásos megjelölése KU-MA-GAR-RI, azaz erős, hatalmas nemzetség volt, nyelve pedig MAT KAL-DA-ME, vagyis Káldea nyelve gyanánt maradt fenn az ékírásos szövegekben. Véleményem szerint ez volt az az ősnyelv - premordial tong, Ursprache - amelynek létezéséről egy orosz nyelvészeti publikációban olvashatunk. Különösen a nosztratikus nyelvtörténeti szemléletmód hívei, például Switych, Dolgopolszki, Diakonov és mások megállapították ugyanis, hogy ez az ősnyelv mintegy 650 szótövével, minden más nyelvvel kapcsolatbahozható. Ami ezzel a megállapítással kapcsolatban igen fontos, a szabir-magyar őstörténelem szempontjából, az abban a tényben rejlik, hogy az orosz nyelvészek meghatározták azt a térkört, ahol ezt az első, eredeti nyelvet beszélték, és pedig az Anatóliától Indiáig és a Kaukázustól a Perzsa- öbölig húzódó régiót, melyet mint az ősszabir földművelők terjeszkedési térköreit jelöltem meg. (A szabir-magyarok őstörténete című könyvemben). Ennek az ősnyelvnek a keletkezését az utolsó eljegesedés végére, tehát úgy Kr. e. tízezer tájára teszik, mely nagyjából megegyezik a földművelés kezdetével is. Ennek az ősnyelvnek nyomai ma is megtalálhatók - földrajzi nevek formájában is - szerte a világon. Ez arra enged következtetni, hogy a szabir-magyarok messze területekre eljutottak - főleg a nagy folyók völgyeiben haladva - jó termőföldet keresve már igen korai mezolitikumi és újkőkori időszakokban. Igy az ősi civilzációk kezdetén nem véletlenül találjuk a subar-ősszabir népet, mely népetnikumnak, mint őseinknek a történelmét végig tudjuk vezetni az ősidőktől kezdve az ókoron át, mind a régészeti leletek és a nyelvészeti bizonyítékok erejével, mind az ókori történetírók munkáiban való böngészés révén is, egészen nagy Árpád fejedelmünk honvisszafoglalóinak az időpontjáig.
Tehát nem vagyunk rokontalanok, nem vagyunk kis nép, bár a mai politikai határok így sugallják. Az ősi hatalmas műveltséget, kultúrát és nyelvet a magyar nép mentette át legtovább. Mindmáig a nép a nyelvet megőrző, a nemzetmegtartó erő. Nem voltunk sem barbárok, sem nomádok, sem vérengző vadak. Évezredek óta adjuk át a mezőgazdasági kultúrát, az építészet, a szerszámok, tárgyak készítésének titkait és a művészeteket a családban, kis- és nagyobb közösségekben. Nyelvünk szerkezete és gazdagsága tükrözi népünk szellemi alkotóerejét - amit a tudomány kreativitásnak nevez. Mindenütt a világon, minden területen bizonyítjuk: a boldogan végzett teremtő, alkotó munkával, humanitással élünk. Népünk szabadságszeretete ősidők óta létkérdés, és nagy királyaink - Atilla, Árpád, Szent István, Szent László, Nagy Lajos és Mátyás stb.- felelőséggel kormányoztak s nagy birodalmat vezettek. Árpád honvisszafoglalásától számítva hatszáz éven át semmi fontosabb esemény nem történhetett Európában a magyarok tudta és akarata nélkül. Ez a mi ősiségünk. a szabir-magyar történelmi örökség.
Biró József
őstörténetkutató"