A topikban a személyeskedés, trollkodás nem elfogadott. A téma a magyar őstörténelem!
Mindenki szíveskedjen forrást, bizonyítást bemutatni az érvelésénél. (az értelmetlen vitákat kiküszöböli)
Akit sérelem ért, az lehetőleg ne álljon le vitázni a másik féllel, hanem írjon nekem (Zenty) privát üzenetet.
-
Zenty #969 folytatása az előző szövegnek:
"Magyar őstörténeti körökben ismeretes a 'biborban született' görög császár-történész, Konstantinos Porphyrogenitos közlése, amikor De administrando imperii c. munkájának 38. fejezetében a magyarokat "sabartoi asphaloi"-nak nevezi, éspedig egyenesen Árpád dédunokáira, Bulcsúra és Tormásra hivatkozva, akik Kr. után 948-ban Bizáncban jártukkor magukat és őseiket ekként nevezték. Miután a görög történetírók a magyarokat általában türköknek nevezték, Bulcsú vezér fontosnak látta, hogy kiigazítsa a császárt, hogy "őseiket nem türköknek, hanem szabiroknak nevezték". Egyébként a "sabartoi asphaloi" elnevezés őstörténeti jelentősége akkor válik fontossá, ha tudjuk, hogy az "asphal" szó arabul alsót jelent, melynek görög változata asphaloi, a szabir őshaza Alsó Zab folyójára utal, ugyanis a Tigris baloldali mellékfolyójának az egykori neve Zab el Asfal. Tehát Bulcsú vezér a zabföldi szabir-magyar őshazából való származására utal.
Padányi Viktor professzor, aki Dentumagyaria című könyvében felhívja a magyar őstörténetkutatók figyelmét, hogy a magyarság eredetét és őstörténetét kutatva a szabirokat nem hagyhatjuk figyelmen kívül: "A szabirság történetével lehetetlen foglalkozni anélkül, hogy annak egy feltűnő komplexumát tárgyalás alá ne vegye az ember, és ez a komplexum a modern formában 'magyar' névnek a feltűnő és évezredeken át állandó előfordulása a szabir földdel és szabir néppel kapcsolatban."
Padányi Viktor az ókori történetírók munkáinak legprecizebb tanulmányozása utáni kiértékeléseire alapozta történelmi konklúzióját, hogy a honvisszafoglaló őseink négy törzse - Árpád nagyfejedelmünk Megyer törzsének vezetése alatt - szabir származású volt, a vérszerződéssel csatlakozó, más nyelven beszélő és némileg alárendelt szerepet játszó másik három törzs pedig onogur (kabar). Felmerül a kérdés, miért nem szabiroknak nevezik akkor a honvisszafoglalókat?
Erre a kérdésre Moravcsik Gyula kielégítő választ ad.
A Bizánc és a magyarság című munkájában részletesen foglalkozik a Boszporusz környéki hun elődeinkkel.
Tudósítása szerint, amikor Gordász fejedelem Kr. u. 527-28-ban Jusztiniánosz császár uralkodása idején Bizáncban járt, áttért a kersztény hitre, majd hazatérése után erőszakos módon igyekezett a népet megtéríteni. Amikor a nemesfémből készült kis bálványokat is összeszedette és beolvasztatta, majd bizánci pénzre cserélte, a nép fellázadt és eltávolította Gordászt a fejedelmi székből és helyére a "testvérét" (ókori szóhasználat) Mogeriszt - a lázadás vezérét, valószínűleg egy másik törzsfőt - választotta fejedelmévé. Igy történt tehát az ú. n. "őrségváltás", amikoris a hun törzsszövetség vezértörzse a subar-szabir (su-bar kud-uku = döntőszabir) helyett a Moger-Megyer = Magyar vezértörzs vette át a vezetést. Ezért szerepel tehát krónikáinkban és hagyományainkban ezután a Megyer, mint vezértörzs. Ezért nevezték el a visszafoglalt Kárpát-medencét Magyarországnak, de - amint Bulcsú vezér esetében is láttuk - a szabir származástudatát a nemzet még sokáig megőrizte.
A szabir népet történelme folyamán a klasszikus történetírók számtalan néven nevezték. A külföldi keletkutató tudósok a 19. század eleje óta írnak a szabir népről, mióta a mezopotámiai Kuyunyiknél (Ős-Ninive) az angol régészek ékírásos táblákra bukkantak. Ezeknek a magyar őstörténelem szempontjából igen fontos agyagtábláknak a leírását és magyarázatát Friedrich Delitzsch, Wo lag das Paradies? Hol fekszik a Paradicsom? (Leipzig 1881.) című könyvéből ismerhetjük meg legalaposabban. Delitzsch az asszir ékírásos történelmi feljegyzésekből jól ismerte azt a népet és földet, mely SU-BA-RI-I, SU-BA-RI-E, SU-BAR-TE alakban fordult elő és ezt a népet Sziria irányában kereste. Ám Delitzsch ugyancsak ismerte azt a földet is, mely SU-EDEN-KI formában jelenik meg az ékírásos szövegekben. Szintén ő tájékoztat bennünket először SU-BAR-TU régiójáról is. Delitzsch hívta fel először az orientálisták figyelmét arra a tényre is, hogy a sumir és akkád szövegekben idegen szavak fordultak elő, mint ELAM-KI, SU-(KI) és SU-EDEN-KI, melyből Delitzsch arra következtetett, hogy ELAM-KI azokra a szavakra vonatkozott, melyeket az elami nyelvű térkörben beszéltek és ugyanúgy a SU-KI megjegyzés viszont a SU régió népének SU nyelvére vonatkozott. Tehát Delitzsch már a XIX. század végén megjelöli a SU-SA ősszabir népet Észak-Mezopotámiában, és a nyelvüket is megkülönbözteti.
De az ősszabirokat valójában Arthur Ungnad helyezte a történelemkönyvek lapjaira. Ungnad már 1909-ben (BA VI) elhintette az úgynevezett pánszabir elmélet magvát, melyet aztán a későbbi munkáiban fejtett ki bővebben. Igy 1915-ben azt indítványozta (OLZ XVIII 241), hogy a Tusratta levél nyelvére és a levélben szereplő személynevekre vonatkozó "Mitanni" megjelölést töröljék, és helyette a "szabir" (subaräer, Subarian) kifejezést használják, mert bebizonyosodott, hogy "Mitanni" csak egy politikai és nem nyelvi egységet képviselt.
Az első igazi képet Ungnad "pánszabirnak" elnevezett elméletéről valójában az 1923-ban megjelent tanulmányából vehetjük, amelynek címe: Die ältesten Völkerwanderungen Vorderasiens. Ebben a tanulmányában Ungnad kifejti, hogy kutatásai folyamán már a Kr. e. 2500-2000-re tehető időből talált olyan ékírásos feljegyzéseket, melyek szabir kereskedők és rabszolgák jelenlétét igazolják az ekorabeli Babilóniában. Ugyanebben a tanulmányában találjuk azt a megállapítását is, hogy Assur-t, az asszirok híres fővárosát, a szabir Uspia és Kikia építtette. Ungnad az ú. n. Amarna-Korszakban szinte mindenütt szabirokat talált a Közel-Keleten (orientálista ellenfelei szerint), így Anatóliában, Mezopotámiában, Sziriában, Palesztinában és Egyiptomban is. És miután Subartu a sumir-akkád tradició szerint felosztott világ egyik negyedét alkotta, így Ungnad arra a messzemenő következtetésre jutott, hogy a Palesztinától a Kaukázusig terjedő nagy térkör őslakossága (Ureinwohner, aboriginal population) szabir volt, és talán a sumirokat is megelőzték Mezopotámiában (Lásd: A szabir-magyarok a "sumirok" tanítómesterei című könyvem). Ungnad ugyancsak szabir eredetűnek vélte az addig "hetita hieroglifnek" nevezett írást is, sőt azokat a szabirok legősibb írásának tartotta.
Ungnad megállapításai után nemigen tűnhet túl merésznek (A szabir-magyarok őstörténete című munám 97/98. oldal) az ősszabirok terjeszkedési területköreire vonatkozó következtetésem:
"A szabir őstörténelem megértésének a kulcsa annak a ténynek a felismerésében rejlik, miszerint ez a történelem nem csak Subartuval kezdődik, és nem csak a szűkebb körű subartui régióra vonatkozik - amelynek történelmét a sumir agyagtáblákból kindulva csak az i. e.
3. évezredtől kezdi számítani a szaktudomány -, hanem ha magába foglalja mindazokat a nagy kiterjrdésű területeket is, amelyeken az újkőkorban szétterjedt szabir nép már megtelepedett és maradandó hegemóniát épített ki. Vagyis, ha magába foglalja mind a következő mezolitikumi és neolitikumi ősszabir terjeszkedési területköröket:
A központi szabirság Termékeny Félhold-i területét, a keleti szabirság északi ágának Iráni-fennsíki, Turán-alföldi és Hindu-Kush-i, valamint a keleti szabirság déli ágának Indiai-óceán partvidéki és Indus-völgyi terjeszkedésének térköreit, a nyugati szabirság déli és Közép-Európa-i régióit és végül a déli szabirság ős-Egyiptom-i, Nilus-völgyi és környéki térköreit."
Igen fontos a szabir-magyarok őstörténete szempontjából, hogy elnevezésük már a legkorábbi ékírásos szövegekben is előfordul. Igy Arthur Ungnad Subartu című művének 28. oldalán találjuk a legkorábbi szabir elnevezést A.Ha.Ki megjelöléssel, mely a CT XVI 6 papiszöveg (Z 237 ff) szerint sumirul így van leírva:
"lu-tu-tu Eridu-ki-ga-ke mu-un-ud-da me-en
eridu-ki A. Ha.ki-se mu-un na-ri 5) Me-en"
Ennek az akkád fordítása:
"a-si-pu sa ina al-Eridu ib-ba-nu-ú ana-ku
sá ina al-eridu u su-ba-ru re-hu-ú ana-ku"
Vagyis:
"Eriduban kiképzett pap vagyok én,
Eriduban és Subarban születtem én."
Ez az ékírásos szöveg a vízözön előtti első sumir dinasztia térköréből, Eriduból származik. S most Ungnad említett könyvének 23-26. oldaláról mutatok be néhány példát. Subartu leggyakrabban használt ideogramja SU.EDEN formában van feltűntetve a sumir agyagtáblákon, mint a 4337-es sz. geográfiai-lexikai szöveg: KUR-SU.EDEN.Ki jelölése. A sumirok azonban a SUBIR-KI kifejezést is elég gyakran használták Subartu megjelölésére. Ezekután Ungnad a sumir glosszáriumokban és egyéb feljegyzsekben is található igen fontos ideogrammákat mutatja be a sumir SUBIR-KI és az akkád SUBAR-TU megjelöléssel kapcsolatban. Igy pl. a sumir-akkád lista VR 16 A.B., Z 14 ff. alatt találjuk:
su-gir, sa-gir és hu-b (u-ú) r = Su/baritum.
A fenti 4337-es szöveg pedig a következő módon erősíti meg ezeket az ideogrammákat:
Su-bir-ki, su-gir-ki, sa-gir-ki és hu-bu-ur-ki = Su-bar-tum
Itt kell megjegyeznem, hogy a legrégibb ékírással írott Fara Szövegek-ben nagyon sok szabir személy és foglalkozásnév található.
Az agyagtáblák bizonyítják, hogy az ős-szabirok már a legrégibb ékírásos szövegekben is megtalálhatók a mezopotámiai térkörben, de honnan és mikor indultak történelmi útjukra, és mivel tudom bizonyítani, hogy ezek az ős-szabirok a magyarság ősei voltak?
A szabirok őstörténetét főleg a régészeti leletek kézzelfoghatóan bizonyító erejére alapoztam, de nem kerültem el a történelemtudomány egyéb fő kisegítő ágainak, az etimológiának, antropológiának és mitológiának a felhasználását sem. A régészeti leletek bizonyítják Mezopotámiaiában az ősember jelenlétét mintegy százhuszezer évrvel ezelőtt a Barda-Barka nevezetű barlangból. Folytatólagos település nyomai is megtalálhatók e régióban, úgy százezer évvel ezelőttről a Nagy Zab folyó menti Shanidar nevű barlangban. Mintegy 2000 emberöltőn át, azaz hatvanezer évig, a neandervölgyi embertípus egyszerű kőszerszámokkal ellátott és csaknem egyhelyben topogó életmódja tárul elénk. Majd a neandervölgyi ember nyomát nem találjuk. Tízezer évig tartó hiátus után az úgynevezett baradostian népcsoport lakja a barlangot úgy Kr. e. huszonhatezerig, amikor is a nagy hideg beállta miatt ez a népcsoport is elvándorolt e környékről. Ezután újabb tizenötezer évig tartó hiátus következett e térkörben, amelynek a vége már egybeesett az utolsó eljegesedés befejeződésével. I. e. tízezer táján jelenik meg az az ősember csoport (us, su = ős, bar = ember, usbar, subar = ősember, Wallis E. A. Budge: Hyroglyphic Dictionary) ebben a térkörben, ugyan eddig még nem tudta megállapítani a tudomány, hogy honnan érkeztek ide, de az viszont már bizonyítható, hogy e népcsoport vívmánya az emberiség őstörténelmében hatalmas fordulatot hozó, nagy újkőkori forradalomnak nevezett civilizáció ,amely a növények nemesítésével és az állatok megháziasításával kezdődött.
A Shanidar barlang és környékének feltárása Ralph Solecki régészprofesszor (Michigan Egyetem) nevéhez füződik. A barlangtól mintegy négy kilométerre tárta fel a kezdetleges ős-földművelő falut (Zawi Chemi-nek nevezte el), ahonnan már régészeti lelet ekkel bizonyítható a subarok, szabirok őstörténete. Itt már megháziasított formájában találjuk a juhot és a növények közül különösen a főzelékféléket. Solecki professzor a Shanidar-völgyi ásatásaival kapcsolatban megemlíti a gabonafélék előfordulásának a lehetőségét is már e korai mezőgazdasági periódusban.
Shanidar Zawi Chemiben a földművelésre használt kőszerszámok és őrlőedények is napvilágra kerültek. S most nézzük, mit találunk még itt e korai, véleményem szerint az elsők közé tartozó ősszabir településen, mely e régiót és népét a későbbi nagy újkőkori (Hassuna, Halaf stb.) elő-sumir, subar kultúrákhoz kapcsolja?
Mindenekelőtt meg kell említeni a főleg csontból készült szerszámnyeleken a faragásos mértani díszítéseket, mértani alakzatokat, mert ezek a motivumok később igen jelentős szerepet játszanak majd a kerámia-fajtákról elnevezett nagy korszakokban.
Az ugyanitt talált tisztaréz a következő fontos régészeti lelet, melyből luxuscikkeket, gyöngyöt és függőt, valamint használati tárgyakat, fúrókat és tűket készítettek. Majd a fémek és fémöntvények mindig nagy szerepet játszottak a szabirok életében. Az öntöttréz, bronz, majd a vas- és acél tárgyak kifejlesztése, készítése csaknem mindenkor, bizonyíthatóan, a szabirok nevéhez fűződik. (Rézöntőkemencék az i. e. hetedik évezredi, Hassuna Időszak-beli Yarim Tepéből, bronz fokosok szerte Dél- és Közép-Európában, majd a későbbi híres szabir szablyák: pl. a honfoglalás idején a Tarján - a kovácsok törzse - által készített fegyverek).
Shanidar Zawi Chemiben a rituális temetkezési kultusz, a túlvilági élet hiedelme tárul elénk, mely egyébként azonosítja a turáninak elnevezett népcsoportokat terjeszkedésük folyamán. A halottakat hajlított testtel temetik el, az asszonyokat nyakékkel és őrlőkővel, a férfiakat kovakéssel készítik fel a túlvilági életre, és vörös festékkel öntötték le. Zawi Chemi lelőhley korát négy kiváló intézet i. e. 9217 +- 300-ra becsüli.
A Shanidar Zawi Chemi periódus i. e. 8500-ig tart. A következő jelentősebb ősszabir földművelő település Jarmó, úgy i. e. 7000-rel kezdődően. A közbeeső hiátust csak részben töltik ki a térkörbeli Karim Shahr, M'lefaat és Gird Chai lelőhelyek régészleletei. Jarmót R. J. Braidwood, a Chicago-i Egyetem régész professzora tárta fel. A földművelés itt már fejlettebb formában jelentkezik, kova, obszidián és mészkő szerszámokkal. Háziasított szarvasmarha, disznó, juh és kutya csontokat találtak. Döngölt sárfalú (patics), téglalap alakú házakat építettek. A tűzhelyet ugyanilyen anyagból készítették, és a ház falán belül helyezték el. Növénymagvak tárolására nagy égetett agyag hombárokat süllyesztettek a padlóba. Ez a jellegzetes ősszabir házépítési és berendezési terv elterjedt változatlan formában mindenütt a 6. és 5. évezredben a Kárpát-medencében a Körös-Kultúrában a nyugati, valamint a Nyugat-turkesztáni Jeitun-Kultúrában a keleti ősszabir újkőkori földműveléssel kapcsolatos terjeszkedés következtében. Jarmóban a kerámia egyszerű, főleg háztartási célokra készült. Igen fontosak viszont a Jarmóból előkerült, köldökdomborulatos kis agyagfigurák, melyeket a tudomány Mother Goddeszeknek, azaz Anyaistennőknek nevezett el. Vagyis már itt jelentkezik az első földművelők 'Termékenység Istennőjébe' vetett hiedelemvilága, a matriárchális hitszemlélet, mely ősszabir őseink jellegzetes vallásfelfogása volt az újkőkori periódusban. Ezek a kis istennő agyagfigurák - némely esetben terrakotta, vagy kőszobrocskák - mint világító lámpások mutatják nekünk az utat mindazokon a helyeken, ahol szabir őseink megtelepedtek. Megtaláljuk azokat az újkőkori Tell Ramadban, Palesztinában, Tell Sarabban (Nyugat-Irán) 'Sarabi Vénusz' néven. Az Al Ubaid-i ősszabiroknál Eres-Ki-Gal, a Nagy Föld Istennője elnevezés alatt, az Olt folyó mellett a Kárpát-medencében, Erősdön a 6. évezredben Eres, Erős néven, de megtalálták a régészek Subari-ban, az Elamnak elnevezett régióban 'Pinikir' néven, de Turkesztánban, Ős-Egyiptomban és az Indus-völgyi Harappa-Mohenjo Daro őskultúrákban is.
Fontos ős-szabir állomás alakult ki a Tigris folyó jobb partján a Hassuna Időszakban. Az építkezés Jarmóhoz hasonló, habár előrehaladottabb. A kerámia viszont hatalmas fejlettséget árul el. Hassuna kerámiáját Archaikus, Standard és Samarra csoportnak nevezi a tudomány. Az Archaikus csoport még egyszerű, a jarmóira emlékeztet, de már megtaláljuk a vonalas (linear), a V alakú, a keresztezett és párhuzamos vonalas díszítési motívumokat, mely rovásírásunkra emlékeztet. A Standard kerámia úgy formára, mint dekorációra nézve is hatalmas fejlődést mutat. A dekorációkon bevésés és festés váltakozik. A bevésések a Shanidar Zawi Chemi csontfaragások utánzásai, tehát megállapítható a művészeti s egyben a népi folytonosság. A díszítések főleg háromszögek. Őstörténelmünk szempontjából nagy jelentőségű, hogy ezek a kerámiafajták nagy területeken megtalálhatók: Ugaritban, Eriduban, Susában és a Jetuin Nyugat-Turkesztá-i kultúrában és a Kárpát-medencében is. Meg kell jegyeznem, hogy miután a Hassuna Időszak kerámiáját az ős-szabir nép mindezekben a térkörökben helyi anyagból készítette, így ez a nép a kerámiakészítés tudását vitte magával a fejében, és nem a kerámiát a batyujában, mint ahogyan a nyagati történetírás általában bemutatja.
A harmadik fajta kerámia a Samarra-stílusú: csodás szépségű luxus kerámia és magas fokú képzettséget árul el. A nagy tálcák fénytelen, kissé érdes felületének, a tálak peremszéleinek, a kerekhasú fazekak váll- és nyakrészeinek megmunkálása magas színvonalú. Különböző formájú mértani ábrák, élethűen festett madarak, állatok, halak és táncoló emberalakok díszítik e kerámiát."
folytatás :D