A topikban a személyeskedés, trollkodás nem elfogadott. A téma a magyar őstörténelem!
Mindenki szíveskedjen forrást, bizonyítást bemutatni az érvelésénél. (az értelmetlen vitákat kiküszöböli)



Akit sérelem ért, az lehetőleg ne álljon le vitázni a másik féllel, hanem írjon nekem (Zenty) privát üzenetet.
  • Irasidus
    #6213
    "A finnugorok esetére a felhozott érved nem érvényes, mert a rómaiak erőszakkal latinizáltak, és keveredtek is genetikailag, a szlávok megint nem ugyanaz az eset, ugyanis ők az indók utolsó nagy hulláma és ők lélekszámban jelentősek voltak, a helyben maradt kőkori lakossághoz képest. "

    A finnugoroknak mi köze a rómaiakhoz? Nem érvényes, mert csak? Mintha a fogalmazással problémáid lennének, meg az érvekkel. Jó lenne erre valami forrást is hozni, hogyan kényszerítették rá a nyelvet az emberszámba sem vett, nem római állampolgárokra, mert én másképpen tudom. Ugyanígy a szlávokra is, és persze azokra a példákra is, amit még említettem, és belinkeltem, amit most elhallgatsz. Nem adtam semmit szádba, ha jó látom, te állítod folyamatosan, hogy a nyelvet genetikusan örököljük.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.03.06. 12:53:56