
A topikban a személyeskedés, trollkodás nem elfogadott. A téma a magyar őstörténelem!
Mindenki szíveskedjen forrást, bizonyítást bemutatni az érvelésénél. (az értelmetlen vitákat kiküszöböli)
Akit sérelem ért, az lehetőleg ne álljon le vitázni a másik féllel, hanem írjon nekem (Zenty) privát üzenetet.
-
fonak #6079 A nyelvészet szerint a magyar nyelv alapszókincs, szerkezetek stb. alapján közös őstől ered a finnugor nyelvekkel (eredetileg finn-magyar nyelveknek akarták elnevezni a családot, mert a két legtávolabbi tagról volt szokás elnevezni, lásd ind-európai). Mondom, annak elég kicsi a valószínűsége, hogy egy hipotetikus egykori magyar birodalom, amelyik innen indult ki a Kárpát-Medencéből, eljutott az Urálon túlra, és az ottaniak egyből lecserélték az alapszókincsüket (mást nem) a magyarból vett szavakra (vér, méz stb. ugye)
Viszont a genetikai kutatások nálunk és a románoknál is azt mutatták ki, hogy az itt ma élő lakosság genetikailag rokonságban van az évezredekkel ezelőtt itt éltekkel, sehol sem történt teljes vagy akár nagyarányú népességcsere. Ezzel aztán ki-ki azt kezd amit akar, de arra nem lehet következtetni ebből, hogy milyen nyelven beszélt a 2500 éve errefelé élt illető. A régészek az írásbeliség előtti időkből csak kultúrákat tudnak azonosítani tárgyhasználat, temetkezési szokások alapján. Viszont az is kiderült már, hogy ezek a kultúrák is egyik génállományú csoportról a másikra is átterjedtek.
Utoljára szerkesztette: fonak, 2018.03.03. 14:02:42