A legteljesebb a tunyogi Szabó Sándorné kö-
vétkező története:
- A nagyapám, Zsiba István meg vagy
tizennyolc tiszabecsi ember elindult szekérrel
Máramarosba fáért. A Pricsajda-bércre men-
tek. Csak ott tudták meg, hogy nincs kitermelt
fa. Tanakodtak, mitévők legyenek, mikor csak
közéjük telepedett egy sanyavész fiú. Ők fala-
toztak, hát a fiút is megkínálták.

Az aztán megbiztatta őket, hogy amért
rajta segítettek, ő is segít rajtuk. Annyi dön-
tött fa lesz reggelre, amennyit akarnak.

Nem is kért ezért a segítségért semmi egye-
bet, csak azt, hogy ma, amikor meg kell mér-
kőznie ellenfelével, segítségére legyenek. El-
lensége piros láng alakjában fog támadni, ő
meg kék lánggá fog változni.

Négy kis pipaszárforma vesszőt húzott ki
a csizmaszárból, azt odaadta nekik, hogy az-
zal csapjanak a kék láng felé, ha a másik mu-
tatkozna hatalmasabbnak. De ne érintsék
egyik lángot se, semmiképp se.
Erre eltűnt a fiú.
Az éjjelen óriási zivatar tört ki. Az emberek
még az erdőből is kimenekültek, mert sorra
döntötte ki a zivatar a fákat.
Látták a kék láng viaskodását, így hambur-
kásztak a levegőbe'. Mikor az első vesszőt
közéjük hajították, a piros láng ellankadt.
A másodiknál füstté változott, a harmadiknál
semmivé lett.

Reggel volt fa, amennyi csak kellett, amint
azt a táltos megígérte volt. Megfigyelték, hogy
az is bevált, hogy a táltos az ő győzelme ese-
tére hétévi jó termést ígért be.

Ha a piros láng győzött volna, akkor hét
évig lett volna rossz termés, mert a piros
lángban gonosz indulatú táltos küzdött.

Szabó Sándorné is, mások is mondják, hogy
minden vidéknek megvan a táltosa, akinek
hatalma a végső vívással lejár. Azzal meg-
váltja magát, de elveszti táltoshatalmát.

Szalkai Gyuláné is ismerte azt a matolcsi
szolgalegényt, aki táltos volt. Derék, víg fiú
volt. Éppen azért feltűnt, hogy egyszer a szé-
rün igen méláz.

Azt mondta, azért szomorú, mert a mai
nagy zivatarral érkezik meg az ő ellensége,
akivel ma utójára kell megvívnia. Ellenfele
tüzes kerék, ő meg vaskerék alakjában fog
víni, Igen kért mindenkit, segítsenek neki.
üssenek a tüzes kerék felé, de ne érintsék azt.
Kinevették. Szép meleg nyári nap volt. Már
hogy is kerekedne ma zivatar.
De pár óra múlva nagy vihar kerekedett.
A hirtelen setétségben csak kivágódik a kapu,
begördül a tüzes kerék. Ott csapott össze előt-
tük a vaskerékkel. Egyszerre csak a tüzes ke-
rék felemelkedett a levegőbe, eltűnt. A vas-
kerék meg visszaváltozott szolgalegénnyé.
Igen hálálkodott, hogy segítségére voltak.

Nem tudom, a táltos-történetekhez kell-e so-
rozni a tunyogi Szabó Sándorné következő
elbeszélését. De mert táltos-történetekre jel-
lemző a láng, s itt is lángszekérről van szó, hát
idejegyzem.
A tiszabecsi határba' kísértett egy jány.
Lángszekéren járt. A lángból csak a feje és
lobogó haja látszott. Éccakákon át danolta
ezt:

Amerre én járok, még a fák is sírnak.
Gyenge ágaikról a levelek hullnak.
Hulljatok levelek, rejtsetek el engem,
Mert az én életem nagyon szerencsétlen.

Kőcse András híres, büszke csikóslegény
váltig fogadkozott, hogy ő végére jár a dolog-
nak, ne mesélgessenek az emberek csudát.
Egy éccaka meg is hallotta az éneket. Ló-
háton eredt utána a hangnak, meg is látta
a lángot, s karikás ostorával elkezdte azt űzni,
ütni, verni. Sírva kérte a jány, ne kergesse,
ne hajszolja. De ő csak coholta tovább. A vé-
gin mégis abba akarta már hagyni, de akkor
már a jány nem eresztette. Akarva, nem
akarva, mennie kellett. Három határon át
hurcolta magával a jány. Hajnalra a sonkádi
határba' tanálta magát a ménessel. De a' vót
a csuda, hogy semmi kár sem maradt az egész
éjjel száguldó ménes után.
Délbe' a legény, fáradtan az éjjeli hajszától,
ledőlt pihenni. Olyan nehéz álom jött rá,
hogy bojtárja nem bírta felfele ébreszteni.
Délután meg, ahogy felébredt, orrán, száján
eleredt a vér. Úgy vitték haza szekeren. Attól
kezdve rájárt a jány. Évekig volt beteg, hiába
gyógyították még a kórházba' is.
Egyszer aztán megjelent előtte álmában
a jány, s azt mondta:
- Amíg éltem, rossz vótam, anyámat se
tiszteltem, de most már megbűnhődtem. Te-
neked is azt mondom, eredj el háromszor
Pócsra búcsúra. Fogadd meg, hogy nem ká-
romkodsz többet, és meggyógyulsz.
Hiába volt református a legény, megfo-
gadta a szavát, elment Pócsra. Azóta egészsé-
ges, de ma se szívesen beszéli el ezt a dolgát.

Szalkai Gyulánénak mesélte egy mátészalkai
öregasszony, hogy egyszer beállított hozzá egy
olyan tizennyolcéves-forma jány, szállást kért.

- Édes jányom, adok én neked vacsorát is -
mondta az asszony.
De a jány csak két tojást akart.

Az öregasszony maga mellé fektette a jányt
az ágyba. Hódvilágba' állott az ágyaz ablak
mellett. Látta az asszony, hogy a jány teste
tele van hasított sebbel. Nem állhatta meg,
megkérdezte, mi lelte?
A jány elmondta, hogy ő táltos gyerek.
Hétéves korában elhagyta a szülei házát. Az-
óta bolyong. Hajnalba' utójára kell megvínia
régi ellenségével, aki fekete bika alakjába' fog
mutatkozni. Ő szőke bikává fog változni a
küzdelem idejére. Arra kérte az asszonyt, ne
engedje őket összecsapni.

Hajnalba' csakugyan látta az asszony a két
bikát, de szérűseprűvel széthárította őket. Így
nem víhattak meg egymással.
A jánynak nem kellett többet mérkőznie.
Letelt rúla a varázslat.

A legritkábbak a táltos-históriák közt azok,
amelyekben a táltos kék láng alakjában küzd
a vörös lánggal. Annál gyakoribb elem épp
ez a küzdelem azokban az ősmesékben, ame-
lyek csak a magyarság körében fordulnak elő,
s a környezö népeknél ismeretlenek. Úgy lát-
szik, a kék lángot erősebbnek tartják, mint a
vörös lángot. Talán mert a néphit szerint
a lidércfény kékes lángját a víz se oltja. Erő-
sebb annál.