A topikban a személyeskedés, trollkodás nem elfogadott. A téma a magyar őstörténelem!
Mindenki szíveskedjen forrást, bizonyítást bemutatni az érvelésénél. (az értelmetlen vitákat kiküszöböli)



Akit sérelem ért, az lehetőleg ne álljon le vitázni a másik féllel, hanem írjon nekem (Zenty) privát üzenetet.
  • Csaba vezér
    #5838
    A lépcsős képekhez: "Óbuda prépostság vára. Priscos, amikor Attila várába került, ott megcsodálta az általa még nem látott faépítkezésű várat, és ezt írta meg feljegyzéseiben. A nagy hun vezér, aki ismerte a meghódolt északi népek kényelmes favárait, valószínűleg az akkor modernebb irányzatnak megfelelően, fából építtette székhelyén a saját várát is, és ezt csodálta meg Priscos, aki egyébként azt is megírta, hogy Attila fürdője pannóniai kőből készült. Ez a fürdő feltehetően ugyanaz a meleg vízfürdő, amelyről azután Anonymus azt írhatta, hogy Attila városa a felső hévizek mellett volt. Ez a mondai alap lehetett oka annak, hogy ezt a fürdőt későbbi adatok szerint Krimhild fürdőjének nevezték, és a Vetus- budai Szűz Mária szigeti apácakolostor tulajdona volt. Még 1413-ban is a szigeti apácák fürdőjeként szerepelt. Ezt azért lehet feltételezni, mert Mária királynő 1389-ben kelt oklevele szerint "Krumhelt-ferdeje" annak a pataknak a neve volt, amely az Alba Ecclesiától folyt a Vetus budai klarissza kolostor felé, s amely meleg-vizű patak volt. Ez a patak pedig ugyanaz, melyet Anonymus említ gestájában, mint amely az Alba Ecclesiától, Árpád temetkezési helyétől folyt le Attila városa felé.
    Megállapítható tehát, hogy a régi Budán általánosan elterjedt tudat volt az Attila-várossal való azonosság, s ennek nemcsak krónikás bizonyítékai vannak, de az ennél erősebb bizonyító erejű helyi hagyományok is ezt a kapcsolatot igazolják."