A topikban a személyeskedés, trollkodás nem elfogadott. A téma a magyar őstörténelem!
Mindenki szíveskedjen forrást, bizonyítást bemutatni az érvelésénél. (az értelmetlen vitákat kiküszöböli)



Akit sérelem ért, az lehetőleg ne álljon le vitázni a másik féllel, hanem írjon nekem (Zenty) privát üzenetet.
  • L Viper #5542
    Széchényi mély fájdalommal vette tudomásul, hogy az Akadémia letért eredeti céljáról. 1858-ban "elvben" megvonta a MTA-tól való további támogatását:

    " . . . mi személyemet és alapító jogomat illeti a megváltoztatott alapszabályokat, melyekkel kezdettül végig legkevésbé sem tudok megbarátkozni, ha nincs menekülés, s azokat parancsként csakugyan el kell fogadni, vérző szívvel, de lecsépelhetetlen kedéllyel, minden legkisebb megjegyzés nélkül fogadom.
    Egyszersmind azonban ünnepélyes óvást teszek, hogy a "Justum ac tenacem propositi virum" dicső elve szerint, én a haza oltárán tett áldozatomnak kamatját azon pillanattul fizetni nem fogom, ha tapasztalni volnék kénytelen, hogy adományom de facto mert hiszen szép szavakra és ígéretekre bizony én nem adok semmit is más vágásba szorítattnék, mint az, mely a magyar Akadémia eredeti céljával tökéletesen megegyez, és mely nemzet és fejedelem közti törvény által megerősíttetvén fel is szenteltetett; mely szándékom szerint tudom, örököseim is becsületesen és híven eljárandnak, mikor aztán, ha ezen szomorú eset, bizodalom és minden jó remény dacára, tán mégis bekövetkeznék, én, valamint örököseim az alapító levél értelmében járulékunkat, a megmérgezett magyar akadémiátul elvonván, valami más hazai célra fordítandjuk, mely célt azonban saját magunk tűzendjük ki, e foglalatosságtul mindenki mást határozottan felmentvén. És e tekintetben csak anyagi erőnek fogunk engedni.
    A tekintetes igazgatóságnak hű szolgája


    Gr. Széchenyi István
    Felső Döbling 163.
    November 6ikán, 1858"