A topikban a személyeskedés, trollkodás nem elfogadott. A téma a magyar őstörténelem!
Mindenki szíveskedjen forrást, bizonyítást bemutatni az érvelésénél. (az értelmetlen vitákat kiküszöböli)
Akit sérelem ért, az lehetőleg ne álljon le vitázni a másik féllel, hanem írjon nekem (Zenty) privát üzenetet.
-
ManoNegra #5294 Az alábbiakban meglátjuk, hogy a modem indogermanisztika nem is
vallja már ezen "alaptételeket".
Nézzük meg most közelebbrõl, hogyan alalakult ki a magyar nyelvről
ez az elképzelés.
Amikor Hunfalvy és Budenz megkezdték a magyar és finn-vogul
nyelvek széleskörû, részletes, rendszeres összehasonlítását, csakhamar
kitûnt, hogy a magyar egyezések, illetve párhuzamok száma az egyes
finn, valamint a vogul-osztják nyelvekben nagyon különböző. De hason-
ló volt a helyzet a finn nyelvek egymás közötti egyezéseinél is. Ebből a
jelenségbõl arra következtettek, hogy az egyes finn-vogul népek, népcso-
portok (ez lenne a helyes megnevezés, mivel az "ugor" népnév belekeve-
rése a finn nyelvek közé teljesen indokolatlan és önkényes terminológia,
amelynek semmi tudományos létjogosultsága nincs; 1. II. könyv 270-272.
old.) szakaszonként váltak ki egy egységesnek vélt õsnépből, illetve
nyelveik fokozatosan különültek el valamiféle közös õsnyelvtől.
így született meg, ismét csak szorosan a korabeli indogermanisztika
nyelvcsaládjának sémájához kapcsolódva - amelynek egyes nyelvei kö-
zött az egyezések tekintetében mindenben a fent vázolthoz nagyon ha-
sonló állapotok uralkodtak - az egységes .urali'' õsnép hipotézise, közös
"uráli" alapnyelvvel.
Ezek az "õsuráliak" azután - a feltételezés szerint - szétváltak volna,
elõször a szükebb értelemben vett "finnugorok"-ra és a szamojédokra.
Ezt az elszakadást általában Kr. e. 4000 körülre teszik, de inkább valami-
vel korábbra, az 5. évezred második felébe. A szamojédok különválása
után azzal számolnak, hogy az ún. .finnugor" õsnép még jó ideig együtt,
illetve szorosan egymás mellett élt, s az egyes csoportok nyelvjárásai is
többé-kevésbé azonosak voltak. Ezt a hipotétikus nyelvi állapotot neve-
zik "finnugor" alapnyelvnek.
A "finnugor" egység, a nyelvészet véleménye szerint, az idők folya-
mán egyes törzsek terjeszkedése, kisebb-nagyobb vándorlások következ-
tében egyre lazábbá vált és kb. Kr.e. 2000 körül befejezõdott a keleti tör-
zsek, az ún. .ugorok" teljes elkülönülése a "finn-permi" csoporttól, amely
utóbbi a késõbbi idõkben maga is "balti-finn", "volgai-finn" és "permi"
alcsoportokra oszlott.
A kivált "ugor" õsnép pedig - a séma szerint - ismét jó ideig, kb. 1000
évig, az ún. "ugor" egységet alkotta volna, megint csak közös "ugor" alap-
nyelvvel. Ezen "ugor" egység felbomlását nyelvészetunk Kr. e. 10OO-re,
esetleg valamivel késõbbre, a Kr. e. I. évezred elsõ felébe teszi, amikoris az
ún "előmagyarok" elszakadtak volna a többi "ugor" -tól, azaz a voguloktói
és az osztjákoktól, akiket közös néven "obi-ugorok"-nak neveznek.
Ezek bizony meglehetõsen imponáló, de egyben igen meghökkentõ
időrendi számok is, különösen akkor, ha összehasonlításképpen emléke-
zetünkbe idézünk egy-két párhuzamba állítható, konkrét és cáfolhatatlan
nyelvtörténeti adatot. A germán nyelvek elkülönülésének idejét a germa-
nisztika Kr. u. 4. évszázadra teszi, a neolatin nyelvek pedig a romanisz-
tika szerint a Kr. u. 4-8. század között önállósultak. Elismerjük, a magyar
és a vogul párhuzamos szavai, nyelvszerkezete között nagyobb a különb-
ség, mint mondjuk a német és az angol szómegfelelések, nyelvtani ele-
mek között, de mégsem annyira, hogy ez megengedhetõvé tenné elválá-
suk idejének megkétszerezését, azaz az eltérõ irányú nyelvi fejlõdés idõ-
tartamának 1500-ról 3000 évre való megnyújtását. Helyesen jegyzi meg
ezzel kapcsolatban Szabédi Lászlo "A magyar nyelv östörténete" címü
könyvében: .Miért akarják a finnugristák elhitetni, hogy a magyar és a
vogul már harmadfélezer vagy éppen háromezer évvel ezelõtt elkülönült
egymástól? Az egyezõ szavak hangtani arculata nem nagyon támasztja
alá ezt a feltevést. A magyar név, húsz, jég, víz, hím és a vogul nam, chus,
jank, vit, chum közt nem nagyobb a hangtani eltérés, mint a francia nom,
vingt, glace, onde, on és az olasz nome, venti, ghiaccio, onda, uomo közt.
Ha a VIII. és IX. század fordulóján a francia és az olasz még jószerével
egy nyelvnek számított, nem egészen érthetõ, hogy miért nem számítha-
tott volna ugyanakkor egy nyelvnek vagy egyazon nyelv két nyelvjárásá-
nak a magyar és a vogul." (id. m. 31. old.)
Szabédi e feltevésévei most nem foglalkozhatunk bõvebben. De
egyébként is, ezúttal nem az a kérdés lényege, hogy vajon a magyar és a
vogul csak a Kr. u. 1. évezred második felében különült-e el egymástól
vagy előbb - ha ugyan valaha is egy közös õsnyelvet alkottak, ami azon-
ban igen valószÍnûtlen. A fõ hangsúly jelenleg azon van, hogyan is jutott
ezekhez a fantasztikus idõrendi feltevésekhez a finnugrisztika, egy olyan
nyelvcsalád esetében, amelynek legrégibb nyelvemIékei alig ezer évesek?
Nos, ennek megvan a maga alapos oka. Ismeretes, hogy a finnugor és
az indogermán nyelvekben egy sor olyan azonos jelentésû és párhuzamos
hangalakú szó található, amelyek majdnem minden finnugor nyelvben, s
ugyanakkor az indogermán nyelvek nagy részében is elõfordulnak. E sza-
vakról a klasszikus indogermanisztika még a 19. század derekán megál-
lapította, hogy az indogermán nyelvek alaprétegébe tartoznak, s a hang-
alakjaik alapján csakis az ún. õsindogermán nyelvközÖsség idején kerül-
hettek át a finnugorokhoz, mégpedig - általános elterjedettségük követ-
keztében ez utóbbi nyelvekben - a kölcsönzésnek a közös finnugor alap-
nyelv korában kellett bekövetkeznie.