A topikban a személyeskedés, trollkodás nem elfogadott. A téma a magyar őstörténelem!
Mindenki szíveskedjen forrást, bizonyítást bemutatni az érvelésénél. (az értelmetlen vitákat kiküszöböli)
Akit sérelem ért, az lehetőleg ne álljon le vitázni a másik féllel, hanem írjon nekem (Zenty) privát üzenetet.
-
ManoNegra #4336 Itt egy kis értekezés a pogány szóról:
Rasdi mesél
... Egyszer már alaposan meg kellene vizsgálnunk - írja László Gyula egy 1976-ban, az Új Írásban megjelent tanulmányában (Különvélemény õsvallásunkról) -, hogy mit is értünk »pogány« voltunkon? Mit jelent ez a szó? Úgy látom, csak negatívumot, azaz: »nem keresztényt«!... Ebbõl következõleg »pogány« voltunk egyelõre tartalom nélküli álomkép, amelyet mindenki úgy képzel el, ahogy s amilyen párhuzamok alapján jólesik neki. (László 1990. 160-161. o.) Járjunk hát utána alaposabban a kérdésnek: mi mindent is jelenthet az a szó, hogy pogány`?
A kifejezés latin eredetijének, a paganus-nak az alapszava, a pagus, Páriz Pápai Ferenc 1782-ben Nagyszebenben kinyomtatott szótára szerint egyetlen jelentésû, ez pedig: Falu. Az ókori latin nyelv szókincsét egybegyûjtõ újabb kori szakkönyv (Györkösy Alajos, 1984.) kínálata bõségesebb: 1. járás, kerület, vidék; 2. község, falu. Ebbõl fakadóan a paganus jelentései ez utóbbi szakmunkában: mint melléknév 1. falusi; 2. pogány; mint fõnév falusi ember. Páriz Pápainál: melléknévként Falusi, Falun-való, fõnévként Kûl- földi, Paraszt. Item. Pogány, Nem Keresztyén. Ugyanitt további származékszók is találhatók: paganicus = Falúbéli, Kûl- földi, illetve paganalia = Falusi Egyház napok, Ünnepek, Butsú járások.
Elsõ nekifutásra bizony eléggé meglepõ felismerésig juthatunk el. Eszerint a pogány megjelölés a falusi, a paraszti) szinonimája a klasszikus szóhasználatban. Ugy is mondhatnánk, némi aktualizálással: egyfajta antik népies-urbánus kettõsségben a pogányság a népiességnek feleltethetõ meg. Mindazonáltal egy ilyen feltételezés nem sokat érne, ha nem tudnánk megtámogatni más forrásokból származó érvekkel.
Lássuk, a szó mai, szigorúan vallástörténeti értelmében vett pogányság vajon mit jelenthetett eredetileg, azoknak a száján, akik a rá vonatkozó keresztény szóhasználatot kialakították. Forrásunk ezúttal az Újszövetség lesz, annak is az utolsó könyve, az Apokalipszis. Kiemelt példamondatunk a 2. rész 26. versében olvasható, Károli Gáspár modernizált fordításában eképpen: És a ki gyõz, és a ki mindvégig megõrzi az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányokon... ! Az eredeti görög szövegben a mi pogány szavunknak megfelelõ helyen az ethnosz szó áll, ennek a jelentését pedig a Dr. Kiss Jenõ szerkesztette Újszövetségi görög-magyar szótár így adja meg: nem, nép; tá ethné= a pogányok (pogány keresztények) szemben a zsidókkal... Az 1875-ben Sárospatakon kiadott Soltész Szinyei-féle ógörög-magyar szótárban a megfelelõ tételnél még ezt találjuk: sokaság, sereg, csoport, nyáj, falka; nép, néptörzs, nem, nemzet, nemzetség; tá ethné: népek, pogányok; ugyanitt az ethnikosz származékszónál: népi, népies; külföldi; pogány. (Az Újszövetségbe ez utóbbi választékból már csakis a pogány, mint nem-zsidó jelentésárnyalat örökítõdött tovább! - vö.: Dr. Kiss Jenõ, i.h.)
Nyilvánvalóan az ethnosz megfelelõjeként ruházódott fel a latin gens=nemzetség szó már a maga többes számú alakjában is a gentes=a pogányok (Páriz Pápai) jelentéssel, hogy azután származékaiban ilyen jelentésváltozatokat produkáljon: gentilis=egy nemzetnek túlajdona, pogány (uo.) ; gentilis= egy nembõl-valók, egy nemzetûek, pogányok (uo.); gentilitas=nemzetség, pogányság (uo.) .
Újból megtaláltuk tehát az imént rekonstruált népies urbánus kettõsség népi-népies, sõt nép-nemzeti elemét is a pogányság ókor óta folyamatosan vezetett káderlapján.
Ha ezek után az újabb kori indoeurópai nyelvekben is utánanézünk címszavunknak, akkor rendre visszacsatolódunk a fenti szinonima-láncolatok egyikéhez vagy másikához. A francia nyelvben például gentil, mint melléknév, egyszerre jelent pogányt és csinosat, takarost; fõnévként viszont nemes embert ( Újváry Béla, 1903.). Angolul a neki megfelelõ gentile szó jelentése viszont a modern zsebszótárban már csupán ennyi: nem zsidó ( Országh László , 1977.). Mindkét kifejezés, illetve jelentésük láthatólag az újszövetségi nemzetek=nem zsidók, nem-zsidókból lett keresztények stb. formulázásra megy vissza. (Vö.: Pál apostolnak a Rómaiakhoz írott levele, 2:24; 3:29-30.) Õsforrása pedig még ennél is korábbi idõszakban, az Ószövetség szóhasználatában lelhetõ fel. Az Ótestamentumban a gőjîm gyûjtõfogalma azoknak a népeknek, akik Isten népétõl (héberül ãm) különböznek (RGG., Heidentum címszó). A pogányság ebben a megközelítésben tehát - az RGG. jó nevû szerzõje, G. G. Diehl szerint - eredetileg a gój-ság szinonimája.
A német fejlemény ezzel szemben mintha a latin pagus-hoz igazodnék: ugyanaz a Heide szó jelenti, hímnemû névelõvel a pogányt (fõnévi értelemben), mint nõnemûvel a pusztaságot ( Halász Elõd , 1960.).
Az igazi meglepetést mégis az orosz szótár tartogatja számunkra ( Gáldi László , 1974.). A magyar-orosz részben keresgélve a pogány szó megfelelõje után, ilyen alakzatra bukkanunk: jazicseszkij. Ennek az alapszava pedig nem valamiféle falu, puszta vagy nép, nemzetség, paraszt stb. jelentéssel kínál meg bennünket, hanem azzal, hogy - nyelv (jazik)! Származékai közül érdemes szemügyre venni néhány árulkodó tételt: jazicsesztvo= pogányság ; jazicsnyik= pogány (férfi) - viszont jazicsnij= nyelv (például jazicsnije misci= nyelvizmok); jazicsók= nyelvecske... nyelvcsap stb.
A rejtélyesnek látszó jelenség megfejtéséhez a kulcsot ezúttal is alighanem az ókori görög-latin szóhasználatban kereshetjük. Az idegen, vidéki, durva, paraszti jelentés láncolaton át ugyanis nemcsak az ethnikosz, illetve gentilis szavakhoz lehet eljutni, hanem a hasonló értelmû barbár - görögül barbarosz, latinul barbarus - szóalakhoz is, és akkor a származékszavak között már a nyelvi sajátosságokra utaló jelentésárnyalatok is felbukkannak. Például: görögül barbaridzó= barbárként viseli magát... idegen nyelven beszél (az idegen nyelv itt nem-görög nyelvet jelent! - P.G.); barbariszmosz= idegen nyelven beszélés, hibás beszéd ( Soltész-Szinyei ); latinul barbaricus= idegen nyelvû, paraszt, kietlen ; barbarizo= parasztúl szólok ; barbarus= szólásban parasztos, nem nyelvünkön szóló ( Páriz Pápai ).
Ha most már össze akarjuk foglalni a szótárazás során nyert tapasztalatainkat, akkor azt kapjuk, hogy aki pogány, az deficiószerúen a következõ sajátosságokkal rendelkezik: idegen (külföldi), vidéki, falusi, pusztai, népi, paraszt(i), nemes, nemzetes (nemzetséghez, illetve nemzethez tartozó}, csinos (megnyerõ), nem zsidó (gój), illetve nem zsidóból (gójból) lett keresztény, és végül: valamilyen - közelebbrõl meg nem határozott, de nyilvánvalóan fontos - kapcsolatban áll a nyelvvel, mint olyannal, a szónak tovább nem szûkített, de utalásokból kikövetkeztethetõ értelmében (tudniillik hogy olyan nyelven beszél, amelyik nem az õt pogánnyá minõsítõ személy vagy embercsoport saját nyelve). Nyelvében és a pogány - mondhatnánk az utolsó tétel parafrázisaként, alig esvén túlzásba, hiszen, mint láttuk, a pogány szó egyebek közt nemzetit, nemzethez tartozót is jelent, s így a mondat torzulásmentesen fordítható át abba az ismerõsebben csengõbe, hogy nyelvében él a nemzet. ...
Lehet hogy mégsem lehet egy tollvonással elintézni...