
A topikban a személyeskedés, trollkodás nem elfogadott. A téma a magyar őstörténelem!
Mindenki szíveskedjen forrást, bizonyítást bemutatni az érvelésénél. (az értelmetlen vitákat kiküszöböli)
Akit sérelem ért, az lehetőleg ne álljon le vitázni a másik féllel, hanem írjon nekem (Zenty) privát üzenetet.
-
polarka #3707 "Sok olyan kérdést teszel fel, ami csak abból adódik, hogy alap dolgoknak még nem néztél utána. Most ezt nem sértésnek szánom, hanem csak jóindulattal ajánlom, hogy legalább az alap dolgokat olvasd el."
Nem is olyan 1szerű utánanézni, épp ez a baj (pl. tatárlakai lelet). Most adtatok jónéhány linket, 1szer csak sorra kerülnek.
"A korong korát több módon is meghatározták, többek közt a rétegből is lehet következtetni"
Tehát akkor mégiscsak van róla dokumentáció, h hol, mely rétegben, mekkora mélységben találták?
"azon kívül a Tordos-Vinca kultúrában ezen írásjelek nagy része rendre felbukkan és a mai napig megőrződött a rovásban."
És véletlenül nincsen összefoglalva vhol ezen kultúra leletei? Kormeghatározás módszere és becsült kora, illetve kik, hol végezték el a meghatározást?
Egyébként még milyen módon határozták meg vagy csak ez a 2 volt?
"A wikin a nyakatekert megfejtés ezért is erőltetett. Csak egy példa, az íj ábrázolása."
Rendben, egyetértek.
"A "táncoló ember" pedig azért "hülyeség", mert az egy réges-régi napszentély ábrázolás, ami máshol is felbukkan."
Pl. hol?
"Én azon magyarázatokat tartom helyesnek, hogy ez egy átmeneti képírás"
Eddig ok. De azt megmondani, h mi látható rajta, ahhoz több és terjedelmesebb lelet kéne. így önmagában eléggé önkényes, h ki hogyan értelmezi.