A topikban a személyeskedés, trollkodás nem elfogadott. A téma a magyar őstörténelem!
Mindenki szíveskedjen forrást, bizonyítást bemutatni az érvelésénél. (az értelmetlen vitákat kiküszöböli)
Akit sérelem ért, az lehetőleg ne álljon le vitázni a másik féllel, hanem írjon nekem (Zenty) privát üzenetet.
-
#3079
Magyar gyalogság a "török" korban:
![]()
Szeretnénk eloszlatni azt a tévhitet, hogy gyakran történészi munkákban a rongyos-toprongyos, állandóan lázadó, szegénylegényes magyar katona képét tárják elénk következetesen. Időnként olyan katona képét vázolják elénk, aki nem tudott alkalmazkodni a korszak harcászatához, pl. képtelen volt elsajátítani az új alakzati harcrendeket, idegen fegyverzet használatát.
Olyan értekezéseket is olvashatunk nem kevés helyen, ahol pl. kijelentik, hogy a magyar gyalogság nem használt, lándzsát vagy hosszú lándzsát.
Mi nem állítjuk, hogy nem volt tömeges éhezés, zsoldnélküli kiszolgáltatottság. Nem vitatjuk a hajdúk egyedi, mai szemmel nézve modern gerilla-kommandós hadviselését.
Ellenkezőleg, azt szeretnénk bizonyítani, hogy meglepő módon a változó környezethez és helyzetekhez alkalmazkodva, eltérő feltételek mellett alkalmasak voltak az adott harci helyzetben a helytállásra más-más nemzetekkel egy rendben történő harcra.
Azt gondoljuk, hogy az általánosító történészi következtetések bizonyára XX. századi központilag előírt osztályharcos szemlélet által diktált majd átvett kép. Nem kívánunk saját következtetéseinkkel érvelni.
Szóljanak helyettünk a korszak beszámolói. Eddigi gazdag gyűjtésünkből folytatás következik.
Ebben a fejezetben a lándzsás magyar gyalogság és a magyar nehézlovasság jelenlétéről és harcáról olvashatnak Báthory István idejében 1577-ben lengyelországi harctereken rögzített személyes beszámolóból.
Kép: Esterházy Miklós 20.000 fős seregének magyar lándzsás gyalogsága.
Forrás: Reinhold Heidenstein királyi titkár beszámolója Gdanskért vívott háborúból
„...Most kidugták fejüket a tetőn, de nagy vereséggel fognak fizetni merészségükért. Sok hasonló, a katonákat bátorságra buzdító dolgot mondott még Zborowski, hivatkozva őseik dicső nevére és saját vitézségükre.
Magához vette a teljes magyar gyalogságot [mintegy 900 főt], s Johann von Köln ellen indult. Az már fölállította a hegyekben ágyúit, s a karósáncokat kezdte leveretni. A magyar gyalogság a jobb szárnyat támadta meg, de megijedt az ágyúdörgéstől, a katonák a földre vetették magukat, hogy a lövedékek ne tegyenek bennük kárt. [Ez a hajdúk ösztönös hadművészetéhez tartozott!] Parancsnokuk, Vadasy Mihály [Vadas Mihály kapitány, részt vett a Bekes elleni harcokban is] azonban mindjárt figyelmeztette őket, hogy milyen nagy szégyen lesz a Király elé állni, ha nem győznek. Talpra ugrottak ekkora magyar gyalogosok, s a sűrű sorokban haladó gdanskiakat puskából kezdték lőni, s sokat megöltek közülük. Az ellenség soraiban zavar támadt, ekkor a magyar gyalogosok futólépésben elfoglalták a gdanski ágyúkat, megölték a lövegkezelőket, s az ellenséget saját ágyúival kezdték lőni. Az eddig várakozó ellenfél, mely ma gondolt, hogy a maroknyi királyi csapatot könnyedén eltapossa, most a magyarokra támadt.
Vadasy, aki térdén megsérült, estében odakiáltott katonáinak, hogy tegyék félre a lőfegyvert, s vegyék elő kardjaikat. Azok derekasan helyt is álltak. részben kopjáikkal. részben kardjaikkal verekedtek, s oly ügyesen nyomultak az ellenség kopjái [kopjásai] közé, hogy annak sorait sikerült összezavarniok. Ekkor a királyi lovasság a gdanski lovasságra vetette magát, és szétkergette azt. A gdanski lovasság saját gyalogságára futott, s azt még jobban összezavarta, s végül az egész sereg szétszóródott. Mindenki derekasan helytállt ebben a csatában, de leginkább Zborowski járult hozzá a győzelemhez, mert beszédével, tanácsaival és karjával vitézül támogatta övéit. Komoly veszélybe is került közben, mikor egy lova lábai közé lőtt nehéz ágyúgolyó majdnem felborította ót. A magyar gyalogság is kitüntette magát, de a győzelemért nagy, véres árat kellett fizetni.
A magyarok közül két ezredes [magyar rang szerint kapitány vagy ezeres kapitány] esett el:
Nagy Ambrus és Rácz Mihály [ez téves, mert utóbbi később is harcolt] és mintegy negyven egyszerű katona. Két másik ezredes súlyosan megsebesült: István [Somodi vagy Károlyi István] és Vadasy, az egyszerű katonák közül pedig vagy nyolcvanan. A mieink [ti. a lengyelek] közül tizennégyen elestek, negyvenöten pedig megsebesültek. Katonáink üldözőbe vették a meneküló ellenfelet. Számtalan holttest feküdt a töltéseken, s útjukat állta. Zborowski megparancsolta a gyalogságnak, hogy a tetemeket a kis tavakba és a mocsarakba hajigálják. Ekkor a lovasság előtt szabaddá vált az út, s eredményesebben tudta az ellenfelet üldözni, és bizony több gdanski esett el ekkor, mint az ütközet során. Johann von Köln alól kidőlt a lova, de szolgája, egy lengyel, mindjárt újat hozott neki; így sikerült elmenekülnie. A városból kiözönlött civilek, akik vagy három mérföldnyi területen követték a sereget, most félelmükben szétfutottak, s az erdőkben és mocsarakban húzódtak meg. A nemesek és parasztok vagy megölték, vagy fogságba ejtették őket [egyes adatok szerint 600 danzigi polgár halt meg]. Az esküdtek jelentették, hogy a harctéren és egyéb helyeken négyezer-négyszáz holttestet szedtek össze, s több mint ezer ellenfél foglyul esett. A mi seregünk összetétele a következő volt:
kilencszázötven zsoldos nehézlovas, kétszáz könnyű lovas, mintegy százötven önkéntes és udvari nehézfegyveres, ezek között volt Teczynski wojniczi kasztelán ötven embere, Zamojski negyven embere, volt még mintegy ötven önkéntes könnyű lovas, köztük Andrzej Górka miedzyrzeczi kasztelán tatárjaiból harminc, volt negyven magyar nehézlovas és hatszáz gyalogos. A lengyel gyalogság Andrzej Firlej lublini kasztelán száz emberéből és magának Zborowskinak harminc emberéből állt. [Összesen 1390 lovas és 730 gyalogos.]...”
