A topikban a személyeskedés, trollkodás nem elfogadott. A téma a magyar őstörténelem!
Mindenki szíveskedjen forrást, bizonyítást bemutatni az érvelésénél. (az értelmetlen vitákat kiküszöböli)
Akit sérelem ért, az lehetőleg ne álljon le vitázni a másik féllel, hanem írjon nekem (Zenty) privát üzenetet.
-
#2038
"Az SNP-formában is megnyilvánuló genetikai diverzitás kimutatásával az emberiség migrációjának a története is megfejthető. A sejtmagi géneket mindkét szülő egyenlő mértékben hagyományozza ránk, ráadásul az egyedfejlődés egy bizonyos stádiumában ezek keverednek, rekombinálódnak is egymással. A legutolsó nemzedékben 2 sejtmagi, nukleáris felmenőnk van, egy generációval „feljebb" már 4 nukleáris elődöt találunk. Húsz emberöltőre visszamenően, átlagosan 25 éves generációs idővel számolva több mint 1 millió azon elődök száma, akik hozzájárultak sejtmagbéli génjeinkhez. Ezért a nukleáris DNS-variációk a mai nagy felbontóképességű technológiákkal csak a populációk átlagának rokonsági mutatói meghatározásában elsődlegesek.
Minden populációnak van valamilyen genetikai története. Jelenleg az emberiség történetének különféle egyedi változásait a sejtmagi DNS-ből kiolvasni reménytelenül bonyolultnak tűnik, bár a jelenkor tudományos eszköztára lehetővé teszi egyedi genomok teljes (de költséges) összehasonlítását. Populációk egyedi rokonsági viszonyainak tanulmányozásához ezért célszerű olyan bélyegeket vizsgálni, amelyekben nem keveredik az anyai és az apai információ az egymást követő nemzedékekben. A genetikai eredet meghatározásának tesztje az esetek többségében a mitokondriális, vagy az Y kromoszóma DNS, bár ezek távolról sem reprezentálják a teljes genetikai történetet. Emberi történetünk túlságosan is kuszán összefonódott, hogy határozott genetikai választóvonalakat rajzolhatnánk populációk között. Eddigi adatok szerint úgy tűnik, hogy a genetikai választóvonalat az illető populáció egyedeinek földrajzi származása szabja meg, nem pedig a nyelvi vagy szociokulturális hovatartozás.
Ellentétben a sejtmagi DNS döntő hányadával, a sejtek nem sejtmagi, hanem citoplazmatikus részében, egy kis sejtalkotórészben, a mitokondriumokban található DNS öröklődésének forrása nemzedékenként át csak az anya. A sejtmagban található férfi nemi kromoszóma, az Y kromoszóma pedig csak az apai forrásból öröklődik változatlanul apáról fiúra. A történelem előtti demográfiai események és a jelenkori populációs összetételek vizsgálata ezért ennek a két, csak az egyik szülőtől öröklődő genetikai rendszernek a párhuzamos felhasználásával történt.
A régész és genetikus együttműködésének másik feltétele az a tény, hogy a DNS is lehet régészeti lelet. Régmúlt korok eseményei, a régi és mai populációk rokonsági viszonyai megértésének, a régi populációk mozgása meghatározásának módszere lehet a régi és a mai populációk genetikai jellegzetességeinek összevetése. Erre a kutatóknak csak az utóbbi időben nyílt lehetőségük. Több ezer éve élt emberek történetéről akkor kaphatunk igazán információt, ha módunk van korabeli, archaikus leletekből származó DNS vizsgálatára.
Szerencsére őseink építészeti, művészeti emlékeink és a múzeumokban látható egyéb értékeink mellett a génjeiket is, mégpedig nemcsak örökített formában, hanem ténylegesen, az ásatásokkal feltárt csontokból kinyerhető DNS anyagi valóságában hagyták ránk. Miután a régészeti leletek szépségével a „genetikai" leletek nem vehetik fel a versenyt, a csontoknak mint régészeti értékeknek a felismerése az utóbbi időben vált valósággá. Az eredmények az archeogenetikának mint egy új tudományágnak a megalapozásához vezettek.
A régészeti leletek genetikai vizsgálata esetében populációk egyedi rokonsági viszonyainak meghatározásánál vagy az anyai öröklődést mutató mitokondriális DNS márkereket vagy az apai öröklődésű Y kromoszomális szakaszokat alkalmazzák. Az öröklődési folyamatban a DNS-ben keletkező mutációk átadódnak az utódoknak, a mutációk előfordulási gyakorisága és populációszintű rögzülése viszont az idő függvénye, ennek következtében ezer évnél fiatalabb csontleletek DNS-mintázata nem ad lényeges különbséget a mai mintákhoz képest, ezért populációrokonsági kérdések az ilyen esetben nem vizsgálhatók.
Amikor egy populációt viszonylag kisszámú bevándorló kulturálisan, nyelvészetileg megváltoztatott, akkor a bevándorlók csontjaiból nyert DNS-mintázatot az adott modern populációéval összehasonlítva adatokat nyerhetünk a bevándorlók genetikai jellegzetességeiről. A régészek és genetikusok fentiekben vázolt tudományos tényeken alapuló együttműködésének az volt a célja, hogy megkezdjük a honfoglalás kori Kárpát-medence, a honfoglalók és a mai magyarság anyai és apai ági leszármazási viszonyainak jellemzését, a kornak megfelelő módszerek és statisztikai elemzések segítségével. A régészek által feltárt, bizonyítottan honfoglaló magyaroktól származó csontokat fogtuk vallatóra, hogy meghatározzuk a Kárpát-medencébe érkező korai magyar populáció és a ma élő magyar és székely népesség genetikai jellegzetességeit a mitokondriális és Y kromoszomális DNS vizsgálata alapján. Világszerte a legkülönfélébb európai, ázsiai, amerikai és afrikai népeknél folynak történeti genetikai vizsgálatok. Így kézenfekvő volt, hogy saját népünk történelmének, eredetének a vizsgálatára fordítsuk figyelmünket.
Az általunk megvizsgált csontleletek Magyarország különböző régióban fellelhető régészeti ásatásokban talált és jellemzett gyűjteményt jelentenek. Ezek közül érdekességként szolgál az ausztriai Gnadendorfból, az eddigi legnyugatibb előfordulású honfoglalás kori lelőhelyről származó lelet.
A honfoglalás kori mintákat a temetkezési leletanyag alapján klasszikus honfoglaló (lovas temetkezés és gazdagabb leletanyag) és köznépi csoportba (szegényes leletanyag, lómaradványok hiányoznak) soroltuk. A minták összehasonlításából az látszik, hogy míg a klasszikus honfoglalók mintái összesen 23 százalékban elsősorban ázsiai előfordulású anyai mitokondriális csoportokhoz tartoztak, és nagyobb változatosságot mutattak, a köznépi temetők maradványainál ez az érték 5 százalék volt, hasonló a ma élő magyaroktól és székelyektől származó mintákhoz. A két mai populációban előfordulnak még az ázsiai típusú genetikai elemek, de a honfoglaló populációhoz képest már jóval kisebb gyakorisággal. Ugyanakkor mind a két modern populációban az európai típusú csoportok dominanciáját figyelhetjük meg.
A populációk közötti genetikai távolság alapján készített grafikonon az látható, hogy a ma élő magyar populáció inkább európai, míg a honfoglaló populáció inkább ázsiai populációkhoz van genetikailag közelebb. (Az ilyen ábrázolásban egymáshoz minél közelebb helyezkedik el két népcsoport, annál közelebbi genetikai rokonságban állnak.) A köznépi temetőkből származó csoport inkább a modern magyar populációhoz közelebbi, az európai populációkhoz hasonló genetikai összetételt mutat.
Az anyai ági rokonság eddigi vizsgálata alapján tehát elmondható, hogy a honfoglaló populációban európai és ázsiai típusú mitokondriális genetikai elemek is előfordulnak, de jelentősen több ázsiai típusú elemet tartalmazva, mint a mai magyar és székely minták. Utóbbiak ugyanakkor a jelenkori európai népességekre jellemző genetikai képet mutatnak. Az európai népcsoportokat tekintve a honfoglalóknál talált típusok uráli, kelet-európai, közép-európai és balkáni populációkban leírt szekvenciákkal mutatnak azonos mutációs mintázatot.
A magyar apai ág szempontjából különösen érdekesnek tartjuk az ún. TAT-bélyeget. Ennek az egyik változata Ázsiában, az északi területeken élő népcsoportokban fordul elő számottevő gyakorisággal, jelenléte az uráli nyelvet beszélő populációk Y kromoszomális összetételének jellemző sajátossága, elterjedt Európa északi és keleti területein, ugyanakkor gyakorlatilag nem fordul elő nyugati és déli részein, míg a magyarul beszélő népcsoportok esetében ez a mutáció szinte egyáltalán nem fordul elő. Ezen megfigyelések alapján felvetődik a kérdés, hogy vajon a honfoglalás kori populációban jelen volt‑e ez a mutáció vagy sem. A TAT-variációt 7 csontlelet esetében határoztuk meg. A vizsgált minták közül 2 esetben mutattuk ki az uráli TAT-változat jelenlétét, míg 5 leletnél a mindenütt jelen lévő, általánosan elterjedt, vad típusú változatot. A vizsgált ma élő magyar és székely férfiak közül csupán egyetlen székely férfi esetében volt jelen az ázsiai TAT-variáció.
A ma élő „magyar" és „székely" populációban összesen 197 egyénnél 22 Y kromoszomális kétalakúságot mutató bélyeget tipizáltunk. A vizsgálatba bevont „magyar" férfiak Magyarország különböző területein születtek, de a leginkább reprezentált régió az Alföld területe volt. A „székely" minták Korondról, Erdély területéről származtak. A vizsgált bélyegek segítségével a magyar és székely mintákat kilenc Y kromoszomális csoportba sorolhattuk be. A megfigyelt csoportok általánosan jellemzik a különböző európai populációkat, egyetlen kivételt képez ez alól a székely populációban 3,1 százalékban előforduló, az európaiaknál hiányzó, de Közép-Ázsiában gyakori csoport. A statisztikai vizsgálatunk szerint a jelenkori magyar és székely populáció genetikailag heterogén összetételű, közeli rokonságban áll egymással, illetve más közép-európai és balkáni populációkkal.
A honfoglalók és a ma élő magyarul beszélő népesség mitokondriális és Y kromoszomális DNS-ének összehasonlítása a Kárpát-medence genetikai történetének csak egy pillanatfelvétele. Jelenlegi adataink arra nem nyújtanak lehetőséget, hogy e különbség népességtörténeti hátterét kronológiai viszonylatban is értékeljük, hiszen egyelőre nem rendelkezünk DNS-adatokkal a Kárpát-medencének sem a X. századot követő, sem az azt megelőző évszázadaiból. Az általunk végzett vizsgálatok csak az első lépéseket jelentették abban a tervben, amelynek az lett volna a célja, hogy a Kárpát-medence honfoglalás kori lakóinak genetikai összetételét összevessük a későbbi lakókéval, és megalkothassuk a medence archeogenetikai térképét. "