A topikban a személyeskedés, trollkodás nem elfogadott. A téma a magyar őstörténelem!
Mindenki szíveskedjen forrást, bizonyítást bemutatni az érvelésénél. (az értelmetlen vitákat kiküszöböli)



Akit sérelem ért, az lehetőleg ne álljon le vitázni a másik féllel, hanem írjon nekem (Zenty) privát üzenetet.
  • Solt
    #1710
    No, most van egy kis időm munka közben, megpróbálok röviden reagálni...

    1:

    Bizony bármilyen fura is, vannak dolgok, amik a neten nem elérhetők! :) Erről a témáról egyébként is nehéz anyagot gyűjteni, mert a II., vagy új Bizánc terv mindkét érintett részvevője szinte folyamatosan a nyakunkon ült. Előbb a habsburgok ( elnézést attól akinek fáj, hogy kis betűvel írom, de egyszerűen undorodom tőlük! ), majd az oroszok.. mivel számukra ez kudarccal végződött, maga a terv pedig meglehetősen gusztustalan volt, így szeretnek hallgatni róla...

    Megpróbálom röviden a lényeget összefoglalni, de ehhez az elején egyből tisztázni kell két dátumot. Az egyik 1613. Ebben az évben jelent meg Révay Péter koronaőr ( Turóc vármegyei főispán ) leírása a Szent Koronáról, ahol tisztán és érthetően leírja, hogy akkor még Szűz Mária képe található hátul, a jelenlegi Dukász kép helyén. A másik dátum 1790. Ebben az évben említi leírás először a Korona hátulján található három cserélt képet együtt. Nevezetesen, Dukász, Konstantin, és Geobiztzász.

    Tehát a cserének 1613 és 1790 közt kellett lezajlania valamikor. Tekintettel arra, hogy beavató koronáról beszélünk, amely kizárólag koronázás idején került elő a ládikából, viszonylag könnyű szűkíteni a kört. Mivel minden alkalommal ahányszor a Szent Koronát elővették, a koronaőröknek kötelessége volt azt megvizsgálni, így bárminemű változás azonnal dokumentálva lett volna. Arról ugye nem beszélve, hogy ezeknek az embereknek az élete volt a Szent Korona, tehát kizártnak tekinthető, hogy piszkálták volna... lezárt, lepecsételt ládában volt biztonságos helyen.

    Na már most, a jelzett időegységen belül történt valami. 1784 április 4.-én II. József rendeletileg ( az elsőt még nem teljesítik, a másodikat már a Korona féltése miatt igen ) kiviteti a Szent Koronát az országból. Sír a két koronaőr amikor átadják a ládát, mivel fogalmuk sincs, hogy mi lesz vele. A Szent Korona 1790-ben kerül vissza Magyarországra úgy, hogy az átvétel teljesen szabálytalan! Ott sincsenek a koronaőrök!

    Tehát a rendelkezésre álló tények alapján csak az a következtetés vonható le, hogy a képcsere 1784 és 1790 közt zajlott le, amíg a Szent Korona drága habsburg barátainknál volt. ( Itt tennék egy zárójeles megjegyzést. Ugye emlékszünk rá, hogy első habsburg királyunk ( II. Albert ) özvegye, Erzsébet mit művelt? Kapásból ellopatta a Szent Koronát, majd zálogba adta, amit hatalmas anyagi áldozat révén tudott csak kiváltani Mátyás. Így mutatkoztak be... beteg egy brigád ez, a Szent Korona meg különösen bassza a csőrüket )

    Most nézzük meg, milyen indokuk lehetett a képcserére, azt miért tették. Itt jön képbe II. József és II. Katalin orosz cárnő közös agyszüleménye, egy gigantikus európai átrendezés terv, a II. Bizánc, vagy más néven új Bizánc terv.

    Ennek a tervnek az volt a lényege röviden, hogy a törököt teljesen kiszorítsák Európából és Anatóliából is, majd helyre állítsák az egykori bizánci birodalmat, mégpedig annak egykori legnagyobb területei alapján.

    Teljesen át akarták írni a határokat... annyira, hogy Magyarország ebben a tervben egyszerűen már nem létezett. Meg is történtek az előkészületek:

    - német hivatali nyelv
    - a vármegye rendszer szétzúzása
    - központi igazgatás
    - az ország 10 kerületre osztása
    - a magyar jobbágyság jogainak csorbítása, lezüllesztése különböző ígéretekkel...
    - rendek feloszlatása, Szűz Mária képek elégetése
    - A Boldogasszonyra vonatkozó esküformulák eltörlése

    És akkor ehhez jött még a Bécsből igazgatott és tüzelt hóra-kloska féle lázadás. Érdemes figyelni a dátumokat. Egészen véletlenül meglehetősen közel esnek a Szent Korona kivitelére hozott rendelethez...

    Ajánlanék a fentiekhez irodalmat is. Jancsó Benedek: A románság története Erdélyben. Ebben a műben szépen adatolva megtalálgató sok érdekesség...

    Most nézzük meg, hogy miért éppen az a három kép került az eredetiek helyére.

    Tekintettel arra, hogy az egykori bizánci birodalmat a legnagyobb kiterjedése alapján akarták visszaállítani, így került képbe Dukász Mihály. Ő volt az utolsó bizánci császár, ahol elvileg még Anatólia is bizánci fennhatóság alatt állt. 1071-ben aztán katasztrófális vereséget szenvedett bizánc a manzikerti csatában a szeldzsuk-török haderőktől. Így, ha a jogfolytonosságot akarták megteremteni II. Józsefék, akkor eddig az időpontig, eddig a császárig kellett visszamenniük! Tehát a Dukász Mihály kép ezért ( is ) került Szűz Mária helyére.

    Most nézzük a Konstantin képet. Ennek az új Bizáncnak az első császára Konsztantinosz orosz nagyherceg lett volna. II. Katalinék odáig elmentek, hogy görög vezérleti nyelv, és görög nyelvű udvar volt Konsztantinosz körül. Ahogy terjeszkedtek délre, egészen a krími félszigetig, eljátszották azt is, hogy az elfoglalt nagyobb városokat görög nyelven nevezték el! Ebből egy biztosan beugrik mindenkinek. Szevasztopol. ( ma is így hívják, 1783-ban kerül orosz fennhatóság alá ) Szerintem páran megesküdnének, hogy antik görög elnevezés... De beljebb a szárazföldön ott van még Szimferopol is. Ezeket mind II. Katalin neveztette el így, hogy illeszkedjenek a II. Bizánc tervbe...

    Végül nézzük Geobitzászt. Mint említettem, soha, egyetlen bizánci forrásban így nem említették a Géza nevet. Minden Géza királyunk harcolt Bizánccal, tehát bőven van leírás róluk. Ezekben háromféleképpen említik a Géza nevet. Kiejtés szerint: Geitsza, Jessze, Játszá. Egyik sem, még csak picit sem hasonlít a Geobitzászra.

    Ha jól emlékszem Váczi Péter mutatta ki egy tanulmányában, hogy a Geobitzász úgy mint nálunk például a Gyula, méltóság név. Méghozzá hercegi, hadvezéri méltóságnév török elnevezése. Ha tisztában vagyunk a II. Bizánc tervezett területén élők etnikai mutatóival, akkor máris leesik egy tantusz. Tekintettel arra, hogy ezeken a területeken jelentős számban éltek törökök, a Geobitzász kép az ő képviseletük lett volna.

    Összességében tehát kimondható, hogy II. József, és II. Katalin új Bizánc tervéhez kellett volna a Szent Korona. Ennek az új bizánci birodalomnak lett volna a koronája, ezért maszkírozták a képcserékkel bizáncira...

    Hogy ez a terv miért nem sikerült, ( idő előtt meghalt Konsztantin herceg is ) arra pontosan már nem emlékszem, de egy biztos, reális, sokkal reálisabb esélye volt annak, hogy egyszer és mindenkorra megszűnjünk létezni, mint bármikor a történelmünk során...

    Folyt köv...