Szerinted Isten létezik?
  • Legend Killer
    #253
    Aliens: Acéltojás.

    A szerző, John Shirley előszavából idézet.

    "Átnéztem az egyetlen kezembe került Alien-"bibliát" (ahogy a szakmában nevezik), és belemélyedtem más kiadványokba is, amelyek a filmeken alapulnak, és találtam egy rakás ellentmondásos információt - vagy legalábbis ellentmondásosnak látszó információt. Egyszerűen lehetetlen, hogy ebben a könyvben felhasználjak minden történetet, felfedezést és fogalmat, amely nyomtatásban eddig megjelent. És mivel időnként valóban ellentmondásosnak tűnnek, attól is tartózkodom, hogy forrásnak tekintsem őket.
    Ennek okán az Alien-filemekt használtam elsődleges forrásként, ezek közül is az első kettőt. Ebből adódóan az olvasók feltételezhetik, hogy a regény az említett filmek alapján mutatja be ezeket a sajátos teremtményeket, és az én személyes megközelítésem alapján beszéli ek a róluk szóló történetet. Ez nemcsak valamelyik szerző irománya, az Alien-filmekben látható lényekről. Ez John Shirley története, amely róluk szól.
    Ha már itt tartunk; a Heim-berendezés valós, bár még fejlesztés alatt áll. Jó esélyeink vannak arra, hogy valóban képes lesz valamiféle "térhajlító" meghajtásra az igazi űrhajókhoz. És a Japetust (a Szaturnusz 17.d holdját) kettévágó gerinc is valódi. Arról még vitatkoznak a csillagászok, hogy mi lehet, de az biztos, hogy ott van."

    vélemény? :D ufótémához.