Meddig süllyedhetünk?
-
Gvik #146 A popzenei élettől (főleg nem a magyar popzenétől) nem is kell sokat várni. Értem ezt úgy, hogy a popzenének pont az a lényege, hogy nagy tömegeket szólít meg, ezért amolyan "stílustalan", hiszen a rengeteg ember ízlésének kell valami olyat tálalni ami nélkülözi a szélsőségeket bármilyen irányba. Amolyan arany középutat próbál meg találni, de aztán olyasmi lesz belőle, mint az egyetem végéig kitűnő diák, aki mindent megcsinált, de nem tudja hogy hogyan tovább, mivel semmiben sem számít "kiemelkedően jónak" - elég hülye hasonlat, de per pillanat nem jut eszembe jobb; remélem,azért érthető...
A másik fontos popzenei jellemző, hogy folyton a megújulásra épít; itt is abba a hibába ütközik, hogy nincs konkrét "stílusa" , ezért folyton változnia kell, hogy fenntartsa az érdeklődést. Vannak persze kisebb-nagyobb behatások, amik kicsit irányba terelgetik a témát - pl. a mostani emo-s hullám, de biztos voltak régebben is ilyenek,az idősebbek talán tudnak példákat mondani - de általában megmaradnak a jól bevált egyszerű kliséknél és sablonoknál: örülök, szomorú vagyok, szerelmes vagyok-velem vagy, szerelmes vagyok-elhagytál...
Pont emiatt a stílustalanság miatt, egy popzenei szám sohasem fog epikus érzésekről/tettekről szólni (metál zenék bizonyos fajtái), nem fog elvont és művészi dalszövegekkel rendelkezni (alternatív), nem lesznek benne végletekig eltorzított emberi hangú, érzelemkifejezésre szolgáló üvöltések és hörgések (hardcore) és nem fog felemelt középső ujjat mutatni a politikának és/vagy a társadalomnak (punkzene).
Ez eredményezi - szerintem - többek között azt, hogy a legtöbb popzenei előadó sem marad fenn sokáig, mivel az ember nem, vagy csak nehezen képes 2-3 évente tudatosan átalakítani gondolkodását és érzelemvilágát az aktuális trendeknek. Tulajdonképpen egy divathullámmal befutott előadónak a hullám leapadása után 3 választása van:
1., Vagy folytatja azt, amit a divathullámmal elkezdett --> Nem lesz kereslet a zenéjére, a kiadó kirúgja, eltűnik a süllyesztőben, és már pár év múlva senki sem fog emlékezni rá
2., A megadott sablontémákhoz nyúl,és még évekig folytatja a lemezkiadásokat, a lemezeket viszont egyre kevesebben veszik, mivel ezeket inkább a személy egyre csökkenő hírneve adja el, mintsem a minősége --> ezen az úton is adott a bukás, csak ez egy lassabb folyamat...
3., A produceri hatásokra megpróbál megfelelni az aktuális trendnek, szövegírókat vesz fel és rúg ki, kétségbeesetten próbál megkapaszkodni a következő feltörekvő divathullámban, ami vagy sikerül vagy nem... aztán megpróbálja megint, és megint és csinálja, amíg sikerül... --> számomra ezek azok az emberek, akik végkép vesztesek, én spec. ilyenek után nem tudnék úgy tükörbe nézni, hogy le ne köpjem magam, hiszen nem hiteles, amit képviselek...
Mivel (szerencsére) a harmadik csoport kevés embert tartalmaz, ezért a fejesek folyton új és új "tehetségeket" (nagyon erős idézőjelben) keresnek, akiket felfuttathatnak, és akik rövid távú karrierje során igyekeznek minél jobban megfejni a fejőstehenüket.
A média közel sem azért kapja fel és sugározza orrba szájba, mert azt hiszi, hogy az jó. Az egész szimpla marketing és üzlet, mint sok minden más az életben. Példa: a tömeg képébe nyomják egy új előadó csilivili szerelmes számát. Mindenki volt már szerelmes, mindenki ismeri az érzést, ezért a zenét társítja valamilyen emlékhez/élményhez, szóval tudja, hogy miről van szó. Nem feltétlenül kell, hogy tetsszen a szám, de a zene széles tömegekhez szól és minél szélesebb a célközönség, annál valószínűbb, hogy több ember azonosítja magát a zenével.
Ezért bömböl ilyen jellegtelen zene a buszokon, a rádióban, a bevásárlóközpontokban, és hallod vissza ezután a lakótelepen az erkélyről kiszűrődve, vagy az utcán melletted sétáló mp3 lejátszójából.
Nem azért mert jó, hanem mert széles tömegekhez szól, szélsőségek nélkül, ezért jobban eladható.
Hiszen a nagymamák nem fognak szimfonikus metált hallgatni kötögetés közbe és így az eurovíziós dalfesztiválon sem egy posthardcore banda fogja képviseltetni kishazánkat.
Szóval a popzene marketingjének életelve: lebutított, szélsőségektől mentes zene egyszerű érzelemvilággal, --> ezáltal nagy célközönségre kivetítve, mert így valószínűbb a visszajelzés.
Ritka kivételként a popzenében is kikerülhetnek olyan előadók, akikre évtizedek múlva is emlékeznek pl. Elvis Presley, de ezek tényleg nagyon ritka esetek...
Véleményem szerint a popzenész valaki olyasmi, aki eladja magát (a lelkét, érzéseit, gondolatait, jellemét) a siker reményében, éppen ezért nem szeretem őket én se.
A másik részről ott vannak a zenekarok (zenészek, hangszeren játszani tudó emberek, akik saját maguk szerzik a zenéiket és a szövegeiket), akik megtalálják stílusvilágukat és lebetonoznak annál, így rajongói körük talán nem lesz olyan populáris és széles, de az adott közönség biztos, hogy sokkal jobban szereti őket és évekig-évtizedekig kitart a zenekar mellett. Belőlük lesznek azok a legendák, akik a zene történelmét írják, ők lesznek az igazi nagyok, akiknek számait és az általuk írt riffeket még évtizedek múlva is millió hangszeren tanuló próbálja és akarja majd eljátszani, és totál ideges lesz ha nem sikerül neki...
Azonban az ilyen zenészeknek is van egy általában elfeledett hátránya, ami felléphet a karrierje során. Hiszen lehet hogy a huszonévesen sikeres punk bandát alapító ember már 40-50 évesen úgy érzi, hogy megváltozott, nemis, inkább kiszélesedett ( ez talán jobb szó) zenei ízlésvilágának köszönhetően inkább átnyargalna valamilyen más műfajba. Ekkor azonban az eredeti közönséget már nem tudja magával vinni, legalábbis jelentős részüket nem (itt tulajdonképpen fennáll egyfajta kérdés, hogy a rajongó a zenekarhoz vagy a zenei stílushoz lojálisabb-e).
Egy másik lehetőség amikor a zenész/zenekar mellékprojektként egy másik zenekart hoz létre az ilyen anyagok kiadására, és a két zenekart párhuzamosan futtatja... Persze ez általában nem tartható fenn sokáig, mivel temérdek munkát követel, de lehetőséget ad, hogy valaki több műfajban is kipróbálja magát. Például: A Blink-182 zenekar gitárosa egy időben olyan témájú dalokat írt, amik nem nagyon illettek volna bele a zenekar profiljába, ezért a banda dobosával és még kettő zenész barátjuk segítségével létrehozták a Box Car Racer nevű formációt. Mindössze két hónapot koncerteztek és kiadtak egy zseniális albumot - ami mai napig az egyik kedvencem - aztán mindenki visszatért a saját kis hája tájára.
Visszatérve a magyar zenekarokra, szerintem ők is érzik, hogy a magyar zenei élet inkább marketingre mint kultúrára épít. Szerintem ezért van az, hogy egyre több zenekar próbál a kezdeti indulás után független lenni, és a lemezeiket saját maguk kiadni - vagy az interneten ingyenesen letölthetővé tenni - mert nem akarnak részt venni az ilyen "zenei életben" amit a média generál.
És igenis vannak jó magyar zenekarok és zenészek (mint ahogy külföldiek is) öregek és fiatalok egyaránt csak a média nem foglalkozik velük, mivel ők specializálódtak, és ezért nem adhatók el széles célközönségnek. Éppen ezért ne is a viva tv-n keresd őket...
Ja és persze, a példa a jó magyar zenekarokra. (A listanem teljes, az én véleményemet tükrözi, nem az általános megítélést; ahol tudok/akarok ott írok kis stílust vagy jellemzést, vagy hogy miért jók - szerintem):
- 30Y, alternatív, Habár mostanában "divat" lett hallgatni őket - én is a "bogozd ki" óta ismerem - rengeted érdekes számuk van, szerintem inkább a dalszövegek fogják meg az embert mint a zenei alap habár az is kiváló. Nem hallgatom folyton őket, mert nem a fő zenei ízlésvilágom, sokkal inkább olyan zenekar akik egy bizonyos hangulatban hallgathatók, amikor van időm elmerengni az egészen...
- Kispál és a Borz, alternatív, A magyar zenei életben jelentősen résztvevő együttes, gondolom nem nagyon akad olyan, aki ne halott volna róluk. A dalszövegek itt is elég kaotikusnak tűnhetnek, és megfelelő utánajárás kell ahhoz, hogy mindig tudd hogy miről van szó (milyen személyes élmények alapján íródtak a számok). Azonban azon kevés zenekarok egyike, akinek ha elmész egy koncertjére, biztosan érezni fogod azt a kellemes bizsergést a hátad közepében, ahogy át tudod élni a számaikat. Én legalábbis ezért szeretem.
- Kiscsillag, alternatív, A Kispál és a Borz frontemberének másik zenekara. Egyszerű hobbizenekarnak indult, ami nem is lett több annál, a sikerek ellenére sem. Pont ez a kellemes könnyedség fog meg benne.
- Harcsa Veronika, jazz, Nem ismerem a műfaj hazai felhozatalát, számomra azonban ő képviseli a jazz zene populárisabb vonalát, és azt nagyon jól teszi. (Emellett persze lehet, - sőt biztos - hogy vannak más jó előadók is csak én nem ismerem őket.)
- Supernem, rock and roll, Igényesen egyszerű, bulizós számok, valamint elgondolkodtatóbb darabok is megtalálhatók a repertoárban.
- Tankcsapda, rock, Azt hiszem nem szorulnak magyarázatra. Zenei életüket folyamatos fejlődés kísérte és egyre igényesebb darabokat raknak le az asztalra. Ők a magyar rockzenekar, azok akit mindenki ismer és szerintem mindenkinek van olyan száma amit szivesen dúdolgat tőlük.
- Depresszió, (nu)metál/rock, Egy feltörekvő, még viszonylag fiatal zenekar, akik szintén folyamatos fejlődésükkel lettek feltűnőek.
- Alvin és a mókusok, punk, Véleményem szerint azon kevés punk zenekarok leghíresebbike, akik az angol vonalat képviselik, azaz, rámutatnak az társadalom és a politika hibáira, akik megmondják hogy rossz a helyzet, de ezt nem ritmustalan darálós alapú zenével hozzák
- The Grenma, softcore punk/Kaliforniai punk, Személyes kedvenc magyar zenekarom, számomra ők képviselik a Blink-182/Sum 41/Green Day hazai megfelelőjét, ráadásul mindezt magyar nyelven teszik.
- Subcribe, (nu)metal, Nagyon lendületes zenét tolnak és abszolút koncertzenekar, inkább koncerten érezni hogy milyen jó a munkájuk.
- Mystery Gang, rockabilly, Az 50-es évek zenei témáit tudják úgy előadni hogy a mai zenén nevelkedett emberek is táncra perdülnek ha meghallják...
- Falcongate, hardcore/softcore punk, egy viszonylag ismeretlen zenekar, angolul énekelnek és szerintem stílusvilágukban elég kiemelkedőt nyújtanak.
Mindemellett azt is hozzátenném, hogy amiről idáig beszéltem az mind könnyűzene, emellett ne feledkezzünk meg a komolyzenéről sem, hiszen az sem a tömegek zenéje, mégis alkothat a könnyűzenénél sokkal maradandóbb értékeket. (Hasonlítsa például mindenki össze a kaputelefonjuk/csengőjük hangját Beethoven "Für Elis" -ével ... gyakran alkalmazzák, mégis sejtette volna valaki hogy mi az eredeti zene?)