#86
"Korrekt hentesmunka. Emellett csak feltételezés"
Mert az nem, hogy a civilizált emberek hülyeségei alapján feltételezzük, hogy a természetben élő népek tök hülyék voltak és csak ész nélkül furkálták az emberek agyát minden féle okból. Főleg, hogy látszik, hogy elkezdett gyógyulni, és még fertőtlenítették is (olvasd el amit linkeltem).
"Jellemzőbb a gonosz szellemek kieresztése, a belébújt ördögnek kiskapu nyitása, vagy egyéb totál agyament babonás faszság. "
Valóban, szellemhit volt a jellemző, meg babonák (őseik szelleme). Rájöttek, ha körültáncolják, meg dobolnak meg zenélnek a beteg mellett, több eséllyel felépül (placebohatás), ez mellett igenis használnak gyógynövényeket, és korábbi tapasztalatokat, amik a többezer év alatt továbbadódtak.
"A MAI NAPIG alkalmaznak olyan "gyógymódokat", amiknek SEMMI ÉRTELMÜK! Erről is beszéltünk már annyit... Homeopátia, akkupunktúra, rinocéroszszarvval faroknövelés, meg hasonlók."
Homeopátia az ókori rómaiaktól származik, akkupunktúra meg Keletről. A természetben élő népeknél zenével meg táncal (mágia) próbálnak gyógyítani, a gyógynövények meg ilyesmik mellett.
"hiába hatástalan egy "gyógyító" módszer, aki feltette rá az életét hogy megtanulja, az foggal-körömmel ragaszkodni fog hozzá, minden tény ellenére. Ez van, ilyen fasz az emberi természet."
Értsd már meg, hogy teljesen más az ilyen emberek filozófiája. Nem bizonyítékokat keresnek, hanem tapasztalatokra építenek. Nincs olyan, hogy valamit kitalál, és akkor is azt fogja csinálni ha látja, hogy semmi haszna. Ezek a mi hülyeségeink.
"Ja, nyilván, az a tény meg ne zavarjon, hogy megállt a fejlődés, és maradtak az őskorban..."
Nem zavar, nem volt szükségük fejlődésre. Jelenlegi szintükre fejlődés is csak azért kellett megtörténjen valószínű, mert másképp nem élhették volna túl a kb. 75000 évvel ezelőtti vulkánkitörés (és az az miatti lehülést, meg egyéb hatásokat) nem tudták volna másképpen átvészelni.
Az egyébként tény, hogy ahogy a modern civilizációk terjeszkednek, mostmár éghajlatváltozást is gyorsítanka, egyre rosszabb körülmények közé sodorjuk (pl. az eszkimók nem tudnának ott megélni már segítség nélkül, és már eleve kevés helye van az ilyen népeknek/törzseknek), ráadásul a vírusokat is beviszik mert "tanulmányozzák" őket, meg tanítják...
A könyvet meg olvassátok el, aztán őt (őket) cáfoljátok meg, ne engem.