-
#664
Szerintem itt az a gond, hogy ezek az események már régen le voltak fektetve, aztán az írók meg küszködnek a regényesítéssel. Aztán így sikerült.
A gond az, hogy az alaptörténetük megvolt. Ezt változtatták meg, vagy sokszor úgy fejtették ki, hogy az az alaptörténettel ütközik. Ez egyszerűen az írót minősíti, hogy nem végezte el rendesen a házi feladatát, és egyben drabális következettlenségeket okoz, mert hát hivatalos GW lore lett belőle...
Hát a wulfenné változás az ő problémájuk, nem? Vagy úgy érted, hogy az Imperium számára ismeretlen?
Nem tudjuk, hogy pontosan mi miatt nem lehet belőlük új űrgárdista rendet sarjaztatni. Az, hogy egyetlen egy Wolf Brothers-ek esetén (meg nem nevezett) genetikai elfajzás történt, vajmi kevés támpontot ad...
Arra tudok gondolni, hogy a Császár rájött, hogy nem lesz az frankó, hogy ha a jó kis astartesei a káosszal kezdenek cimborálni, Magnus már erősen pedzegette, mi is a warp valójában, és a Császár nem akarta, hogy a többi légió is a könyvtárosai révén rájöjjön erre
Ez megint egy olyan magyarázat, ami ezer sebből vérzik, ha meg akarjuk szúrni.
1.: Miért állt neki akkor felkiáltásos-demokratikus páholy-politikát csinálni az egészből? Egyszerűen kinyilatkoztatthatta volna a döntését. Oszt jószakát. Sok más esetben így tett. Most miért nem?
2.: Ha tudta, hogy "cimborálni" kezdenek a káosszal, akkor ott helyben meg kellett volna oldania ezt a problémát. Ez is olyan dolog, amibe nem látunk bele. Ha most a GW által imádott nyitva hagyott kérdéseket nézzük, akkor a két eltávolított SM légió is lehet, hogy ilyen okokból került felszámolásra. Miért várta meg azt, amíg Magnus megszegi az anti-pszi törvényt?
3.: Ha egy igen erős Pszi-aktív primarchom van, és korlátozni akarom a pszi-használatát, akkor miért nem hagyok ott "szemet" rajta (ahogy tették ezt például a Word Bearers-el a Monarchiai letérdeltetés után)? Vagy még jobb: miért nem viszem őt magammal a Terrára, hogy ott segítse a Warpátjárók munkálatait?
4.: Ha tudom, hogy a káosz milyen veszélyt jelent, akkor miért titkolom a legkomolyabb katonáim elől? Pláne miért veszem el tőlük az egyetlen fegyvert, amivel igazán hatékonyan harcolhatnak adott esetben ellenük? Ugyebár aztán maga Robotue Gilliam szembesült ezzel, ami miatt végül a Nikaeai döntést felülvizsgálták...
Stb.-stb.-stb...
. A zsinat idejében még teljes mellszélességgel nyomatta az Imperial Truth propagandát, hogy nincs is Káosz.
Lásd fent...
Esetleg megijedt attól, hogy Magnus geneseedje a warpcraft miatt hullott szét, vagy hogy katalizálta a folyamatot, és el akarta kerülni ezt a saját és a tesók légiójában.
Wrong. A Space Wolf-oknál a Wolf Priest-ek nem lettek felszámolva, mert Russ értelmezése szerint az nem Pszi. A Thousand Sons-ban és a Prospero Burns-ben is benne volt ez. Szóval pont a Space Wolf-oknál ez esetben ez ellentétes volt.
Mindenesetre ez akkor meghagyja mindenkinek a lehetőséget, hogy azt gondoljon róla, ami neki tetszik.
Ez szép, csak éppen következetesség nincs benne...
Na de akkor ez itt pont arról szól, hogy a régi lore lyukacsos, a HH meg csak próbálja foltozni, több-kevesebb sikerrel.
A régi lore messze nem volt annyira lyukacsos, mint amennyire a HH azzá tette...
Utoljára szerkesztette: [NST]Cifu, 2014.12.11. 00:20:49