-
![[NST]Cifu](https://media.sg.hu/forum/avatars/10356591011409433815.png "[NST]Cifu")
#492
Warhammer 40k / Epic / Space Hulk második kiadás, a paradigmaváltás (1993-98)
![]()
A Warhammer 40k második kiadás dobozának tartalma
A második kiadás a Space Hulk / Epic vonalon indult tovább, de a fő fejlesztő immár Andy Chambers lett. A szerepjáték elemek csak a hősök (egyéni egységek) esetében tűnt fel, a többi modellnél gyakorlatilag alig kapott szerepet. Fontos megjegyezni, hogy a modellek és a könyvek minősége nem is egy, de két lépést ugrott felfele. A Space Marine-ok kinézete is jelentősen megváltozott az első kiadáshoz képest.
A játékmenet azonban jóval összetettebb volt a két elődnél, nagyon alapos páncéltörési / sebzési rendszer volt benne, ami a Rogue Trader-ből megörökölte a 6 oldalú kockák mellett a 4-, 8-, 12- és 20- oldalú kockákat is. Ehhez hozzájöttek a játék sava-borsát adó egyedi képességek, amely mindenféle speciális fegyvernek, képességnek külön rendszerrel. Ez egyfelől egy iszonyatosan kidolgozott és logikus szabályrendszert jelentett, másfelől viszont alapjaiban gyilkolta meg azt a pörgős játékmenetet, ami például a Space Hulk-ban megvolt.
A világot ekkor kezdték el a ma is (többé-kevésbé) ismert formájába hozni, átugorva a 41. évezredbe. illetve a GW áttért egy, a korábbitól teljesen eltérő üzletpolitikára. A játék alapcsomagja csak űrgárdistákat és űrorkokat tartalmazott, továbbá egy hozzávetőleges világleírást, és a szabályokat. A többi faj részletes leírását, illetve összetett új szabályokat ezentúl Codex-ekben (külön megvehető könyvekben) tettek elérhetővé. Természetesen azon túl, hogy a modelleket is külön-külön kellett megvenni. Ezt az üzletpolitikát többé-kevésbé minden komolyabb játékukba átültették.
Azzal, hogy az űrgárdista rendeket, a birodalmi gárdát, a káoszt, az űrorkokat, eldákat kidolgozták, behozták a Génorzók kibővített seregét, a Tyranidákat is. Ekkoriban azonban a különféle inkvizitorok és zömikek, meg társaik csak kiegészítő szerepet kaptak a Birodalmi Gárda vagy az Űrgárdisták mellett, és nem rendelkeztek saját sereggel.
Fontos megemlíteni, hogy Ian Watson-féle novellák is ekkor jelennek meg, és a világot alaposan megreformálták. Ennek részeként például a Tyranidákkal "kiírtatták" a zömikeket, amelyekkel nem igazán tudtak mit csinálni. Amúgy a Tyranida betörést hatalmas közösségi játékokban "folytatták le", vagyis eme játékokban a játékosok határozták meg, hogy meddig jut az új szuper-veszedelem. Ez egyfelől hihetettlen módon megdobta a GW népszerűségét a táblás játékok rajongóinál (hasonló léptékben még senki sem csinált ilyet), másfelől igencsak komoly szintű reklámot is hozott a játéknak.
A második kiadáshoz egy komolyabb kiegészítő látott napvilágot, a Dark Crusade, amely a pszi-kártyákat hozta be a játékmenetbe.
A párhuzamos játékok is megkapták a finomítást, a Space Hulk 2. kiadása első sorban csak szépészeti beavatkozás volt, a modellek és a könyvek minősége lépett fel az aktuális szintre. Az Epic (Space Marine / Titan Legions) sokkal komolyabb változásokat kapott, a "sima" földi egységeket is végre kidolgozták, illetve megjelent a Császár-osztályú Titán, illetve az Ork Mega-gargant, amelyekhez képest a sima Titánok eltörpültek. Ezek annyira kilógtak a sorból, hogy később el is tüntek a kínálatból, és a többi faj nem is kapott egyenrangú egységet.
A Wh40k is megkapta a maga tucsingolós spin-offját (a WFB-é a Blood Bowl, egy elborult és brutálisan véres-komikus amerikai foci-szerűség) 1995-ben, az Ian Watson Space Marine novellájában bemutatott bolygón játszódó Necromunda, ahol a Wh 40k 2. kiadás szabályaival kisebb csoportok harcolnak eme bolygó kaptárvárosainak alsó szintjein.
A harmadik kiadások és az egyszerűbb idők kora, Warhammer 40k és Epic 40k (1997/98-2004)
A Tyranida-kora végével újra a "kis" fajok felé fordult a fejlesztés, és a játék további egyszerűsítésére koncentráltak. Utóbbi azt jelentette, hogy száműzték a "nem standard" dobókockákat, és a játékot 6 oldalú kockára hegyezték ki. Az előbbi azt, hogy megjelent a Dark Eldar faj, majd szépen lassan kifejtették a Ordo Malleus (itt már Démonvadászok) és az Ordo Hereticus (Boszorkányvadászok) inkvizitorokat. A két legszélsőségesebb új faj a Tau és a Necron lett, előbbi ismét a Battletech elleni lépésként értékelhető (hozzá kell tenni, hogy a FASA ekkoriban már túl volt a legszebb évein), az utóbbi pedig egy über-robot faj. Szintén említést érdemel, hogy a Space Ork-okat is ekkor dolgozták át a korábbi "nem túl inteligens, de veszélyes" szintről a "buta, mint a kő, de veszélyes" szintre.
A játékmenethez nagyban hozzányúltak, a korrábbi összetett egyéni szabályokat leegyszerűsítették, vagy simán megszüntették. Ellenben megtartották a Codex-ekre építkező alapjáték koncepcióját.
Kronológiai szempontból előbb jött ki ugyanakkor az Epic 40k (1997), amely ugyanezt az egyszerűsítést hajtotta végre az Epic világában, reménykedve, hogy az addigi "fekete bárány" (az Epic volt a legkevésbé népszerű a GW táblás játékai közül) erőre kap. A cél, hogy a kezdő játékosok ne lapozgassák órákig a szabálykönyvet egy-egy kérdéses lépés után, sikert ért el, de elfordította a régi játékosok egy jó részét. A GW végül 1998-ban megszüntette hivatalosan az Epic 40k vonalat, a "technológia" egy részét (mint a Szupernehéz-harckocsikat) átvitte a Wh 40k-ba.
Ez az időszak a GW mélyrepülésének kezdetének fogható fel, noha a játék az Egyesült Államokban egyre népszerűbb kezdett lenni, és az egyszerűbb, de gyorsabb játékmenet sok új játékost hozott a táblás játékokhoz.
A semmittevés időszaka, a Warhammer 40k IV. kiadása (2004-2008)
Ha mélyrepülésről beszélünk, akkor a IV. kiadás kétségkívül az volt. Gyakorlati változás kevés volt, a szabályok többsége érintettlen maradt, sőt, még az előző kiadás Codex-ei is megfeleltek a IV. kiadáshoz, mindössze az alapszabályokban lévő változtatásokat kellett érvényben tartani.
A kereskedelmi modell viszont egy kicsit változott, többek között kihoztak egy Battle for Macragge dobozos verziót, amely az Ultramarine homeworld elleni Tyranid támadást mutatta be két játékos számára játszható formában.
Eközben ugyan jelentek meg új egységek, új szabályok, de a játék fejlődése sehol sem volt az 1990-es évek közepén tapasztalt pörgéshez.
Az első változást a Horus Heresy novellasorozat (2006-) jelentette, ami persze a táblás játék is bizonyos szinten 'követ'.
V. kiadás, a lassú eszmélés és a Space Hulk feltámasztása (2008-2012)
A játék egy kicsit visszakanyarodott a II. kiadás irányába, újra megjelent a futás, és a kiterjesztett fedezék használat, valamint a járművekkel újra lehetett öklelni (ezek már benne volt a II. kiadásban, de a III. kiadásban eltűntek ezek a szabályok).
A játékvilág béli változások első sorban az Űrgárdistákat érintette, a szabálykönyvből száműzték a különálló Ordo Malleus-t, és kvázi helyettük megjelent a Grey Knights mint különálló űrgárdista rend.
Egy oldallépés, hogy miközben hajdan erősen szerepjáték-orientált volt a Games Workshop (a Warhammer Fantasy Battles világában játszódó Warhammer Fantasy szerepjáték évtizedek óta él), addig a Wh 40k-hoz nem hozott ki szerepjátékot. 2008-ban viszont eladta a világ licencét a Fantasy Flight Games-nek, akik különféle táblás, illetve hagyományos szerepjáték kiadványokat (pl.: Horus Heresy, vagy a legújabb Only War) dobtak és dobnak a piacra.
Érdekes lépés volt a Games Workshop-tól, hogy 2009-ben újra kiadta limitálva a Space Hulk-ot, immár III. kiadásban. A szabályokon nem sokat változtattak, de a modellek és a könyvek minősége az ekkor elvárható szintre lett hozva. A készletek pillanatok alatt kifogytak, így ez a lépés jó marketingnek fogható fel - ugyanakkor a GW azóta sem hozott ki több Space Hulk táblás játékot, illetve kiegészítőt.
A kései fellángolás, a VI. kiadás (2012-)
A modern kor szele elérte a GW-t is, igaz megint csak "követi" a Wh 40k a testvérét, a WFB-t. UGyanis megkapta egy-az-egyben az ott megjelent új szabályokat, ami a Pszi (ott: mágia) és a Repülő lények és járművek szabályait jelenti. Mozgalmasabb lett a közelharc, továbbá a tereptárgyaknak nagyobb köze a játékmenethez (ez szintén a II. kiadás szabályainak újragondolását jelenti).
A szövetségek egy régi opcionális szabály felmelegítéseként tért vissza, amellyel a saját "fő" seregünktől eltérő fajú / típusú sereget tudunk a terepasztalra lerakni, ám megbízhatóságuk sok mindentől függ.
