• Epikurosz
    #90
    XXIII. János pápa PACEM IN TERRIS
    kezdetű enciklikája (1963)

    "A világ rendje
    1. A BÉKÉT A FÖLDÖN, melyet az összes emberek a világon minden időben óhajtottak, nem lehet másképp megteremteni és megszilárdítani, mint csak az Istentől alapított rend szent megtartásával.

    2. Mert a tudományok haladásából és a technikai találmányokból világosan tudjuk, hogy csodálatos rend uralkodik az élők világában és a természet erőiben, valamint az emberben is oly rátermettség van, mellyel képes vagy magát e rendet felfedezni, vagy magának alkalmas eszközöket készíteni, hogy ezeket az erőket megszerezze és a maga kényelmére alkalmazza.

    3. De a tudományok haladása és a technikai találmányok mindenekelőtt Isten végtelen nagyságát mutatják, aki mind a dolgok összességét, mind magát az embert teremtette. Azt mondjuk, hogy a dolgok összességét a semmiből alkotta, abba bölcsességének és jóságának bőségét adta: ami miatt a szent Zsoltáros e szavakkal magasztalja Istent egy helyen: „Uram, mi Urunk, milyen csodálatos széles e világon a te neved”, másutt e szavakkal: „Milyen sokrétű a te műved, Uram! Mindent bölcsességedben alkottál”. Ugyancsak az Isten teremtette az embert saját képére és hasonlatosságára, értelemmel és szabadsággal ruházta fel és az egész mindenség urává tette; amint ezt a zsoltáros ezzel a mondattal vallja meg: „Majdnem isteni lénnyé tetted, dicsőséggel és fönséggel koronáztad. Hatalmat adtál neki kezed műve fölött, mindent lába alá vetettél”."