Brink - FPS a Bethesda Softworks közreműködésében
  • dave10000
    #174
    A pályákra meg biztos lesz megoldás, hiszen nem 1 játékban volt már, hogy később patch-ben új pályák is bekerültek, szerintem itt is lehet ilyesmiben reménykedni. Egyébként a single részt szerintem nem olyanra tervezték, hogy most egy brutál történet mellett órákat eltölts vele hanem kifejezetten olyanra mint pl a BF-ben. Ha éppen nincs jó napod akkor mehetsz botok ellen is és köszönhetően az ötletes játékmenetnek így is fejlődsz és unlockolod a jobbnál jobb cuccokat. Ja és persze kapunk egy újabb játékot mely nem csak abból áll, hogy mész és eszetlenül "gyilkolászol" hanem a csapattal együttműködve kell győzelmet aratni. Ám az kicsit furcsállom, hogy a 3 Review mindegyike konzolon tesztel ja és botok ellen, mint már ti is mondtátok, és ez alapján ítélik meg. Igaz mondták, hogy jó single lesz de ezt már korábban is tudni lehetett, hogy igazán a multi lesz kiforrott.