• szlovákiai hun
    #121
    Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Társadalomtudományi Kar Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék 2001. szeptember 11. Kik a valódi terroristák?

    1.1. A World Trade Center ikertornyainak elpusztítása
    1.1.1. Nem tűz okozta a WTC összeomlását

    Az, hogy a World Trade Center tornyainak leomlását nem közvetlenül a repülőgépek becsapódása okozta, egyértelmű, hiszen azok összedőlése csak az ütközés után 56 ( a Déli Torony esetében), illetve 104 (az Északi Torony esetében) perc elteltével következett be. Azonban az a hivatalos indoklás, mely szerint a tornyok összeomlását a felrobbanó repülőkből származó égő repülőgép-üzemanyag (kerozin) okozta azáltal, hogy megolvasztotta a WTC acél tartópilléreit, kétségeket támaszt.

    A becsapódásról készült fényképek arról tanúskodnak, hogy az üzemanyag nagy része az épületen kívül elégett (legalábbis a Déli Torony esetében). Ezt bizonyítja az ütközés pillanatában képződött hatalmas tűzfelhő (lásd 1. fénykép). A tornyokba került üzemanyag kevés oxigén jelenlétében nem tudott olyan magas hőmérsékleten elégni, hogy annyira megolvassza az acél tartószerkezetet, hogy komoly kárt tegyen benne[1], és ezzel az épületek összedőléséhez vezessen.

    Ha jobban szemügyre vesszük az események időrendjét, további furcsa ellentmondáshoz jutunk. Az első repülőgép (az American Airlines 11-es számú járata) 8.45-kor ütközött az Északi Toronynak (WTC 1), pontosan középen találva el azt, úgy hogy a gépből kifolyó kerozin nagy része az épület belsejében lobbant lángra (lásd 1. ábra). A második „kamikaze repülő” ( a United Airlines 175-ös számú járata) 9.03-kor vágódott be a Déli Toronyba (WTC 2), kissé éles szögben, az épület sarkába, úgy hogy az üzemanyag jó része a levegőben robbant fel (lásd 2. ábra). Tehát a tűz ebben a toronyban sokkal kisebb intenzitású kellett, hogy legyen. Így ha a hivatalos indoklás igaz, akkor az Északi Toronyban korábban keletkezett, jóval nagyobb mennyiségű kerozin okozta tűz hatására az acélszerkezetnek hamarabb kellett volna felmondania a szolgálatot, mint a Déli Torony esetében, ezért előbb kellett volna összedőlnie a WTC 1-nek. Ehelyett a Déli Torony fél órával korábban (9.59-kor) omlott össze, mint az Északi.[2] Ez azt bizonyítja, hogy a WTC katasztrófáját nem a repülőgépek becsapódása (illetve az általuk keletkezett tűz) okozta.

    A helyszínre érkező mentőegységek, illetve tűzoltó-alakulatok, akik egészen a becsapódás szintjéig jutottak[3], nem számoltak be sem hatalmas tűzről, sem elviselhetetlen melegről, sem életveszélyesen megrongálódott, statikailag instabil tartóelemekről. Az épületben dolgozó túlélők is utólag hasonlóképpen nyilatkoztak.[4].....