• NEXUS6
    #787
    Rengeteg ellentmondás van a sorozatban, mint ahogy mindegyikben. Pl miért nem hallgatják le folyamatosan a mobilozást az idegenek a csúcsteknolódzsijukkal és akkor minden meg lenne oldva, mint ahogy pedig az elő részekben meg ezt csinálták.
    Akkor még volt nekik ez a kis röpködő robotizéjük is, ami szögesbombává változott ha kellett.
    Mi az, hogy mindenki csak lófrál az űrhajójukon, az összesküvők simán dumcsiznak, meg elbújnak, amikor nálunk már a nyócker is úgy be van kamerázva, hogy egy zizit nem lehet észrevétlenül elemelni a sarki közértből. Meg lassan már egy mobiltelcsin is arcfelismerő progi van és csak a gazdinak hajlandó működni. De valahogy ilyen sincs az idegenéknek. Arról ne is beszéljünk, hogy egy repülőtéren hogy tudsz átjutni a biztonsági ellenőrzésen.

    Igen amiket írtál bizony súlyos dolgok, de én mondjuk ezzel együtt is el tudom fogadni a sorozatot, vagy ezt a részt, mert nem az a lényeg. Hanem az ahogy a karakterek ki vannak dolgozva, amilyen viszonylagos realizmussal reagálnak, amikor nagy krízisszitu van, az emeli ki himalája magasan ezt a sorozatot a többi közül.

    Anna iszonyatos mesterkéltsége, és aztán ahogy krokodilkönnyeket zokog a kamerába átlátszó, sablonos és néha nevetséges. De egyszerűen rávilágít arra, hogy mennyire megkajáljuk a médiában megjelenő hasonló karaktereket.
    Chad Decker médiagecisége is hasonlóan jól eltalált.
    Erica karakterét hihetetlenül jól rászabták a színészre, aki a vele készült interjú alapján gyakorlatilag önmagát játssza.
    stb.
    Az, hogy a sorozat belement, és amilyen szinten belement egy komoly filozófiai probléma boncolgatásába az emberi lélekről, az emberi természetről az érzelmekről, az szerintem eliminálja az összes kis gixert, bakit.

    Én is sajnálom, hogy nem figyeltek jobban az apróbb részletekre, és sajnálom, hogy nálad már kiütötte az ilyenfajta igénytelenség ezek szerint a biztosítékot, és emiatt nem tudtad olyan szinten élvezni, mint mások.

    Szerintem ez a rész egy kész hullámvasút volt: na vajon hogy fojtatódik, fojtatódna? Minden percben változtak a lehetőségek, minden kis apróságon, telóhíváson, egy egy szón rengeteg minden múllot, az aki nézte a sorozatot csak az tudja mennyire.

    Na most belekötni ilyen kis dramaturgiai bakikba az szerintem nem teljesen fair az alkotókkal szemben sem.

    De no offence, nem értsd ezt úgy, hogy azt mondom: ha nem teccett, akkor hülye vagy. Inkább csak sajnálom.