• Balumann
    #84
    Nah akkor kezdjük előlről. Mi alapján állítod, hogy sok a warez? A letöltési adatokból. Holott ebbe a számba belekerülnek azok is, akik lehet, hogy megveszik, akár később, akár egyből, és olyanok is, akik kipróbálják és letörlik, nem tetszik nekik a játék, vagy nem indul el. Illetve olyanok is, akik vettek már más játékot, és azt nem támogatják. Valóban, vannak olyanok is, akik élvezik, csakazért mert ingyen le tudnák tölteni, de amúgysem vennék meg.

    Aztán, hiába kezded el magyarázni, hogy ez rossz, cigánymentalitás, anyagi szempontból a "nem veszem meg és játszok vele" és a "nem veszem meg és nem játszok vele" között nincs különbség, nem lesz se több, se kevesebb bevétele egy kiadónak. Ezt sikerül megérteni?
    Persze, ha nem lenne warez, páran azért csak beruháznának 1-2 játékba. Sokan viszont azért az 1-2 játékért nem fognak fejleszteni gépet, és inkább nem játszanak. És még sok lehetőség van, ami a warez miatt pozitív dolgokat.

    "azt állítottam, hogy PC-n magasabb a warez aránya, azok miatt az ingyenélők miatt, akik így gondolkoznak, mint te."
    Már ott a probléma, hogy arányt nézel. Ha többen töltik le, és ugyan annyian veszik meg (csak nagyobb részt konzolon), tehát nőtt az arány, ezért kevesebb lett a bevétele a fejlesztőknek, ezért nem tudnak jó minőségű játékokat kiadni pc-re, csak konzolra, ezt akarod mondani?

    "Több oka is lehet, hogy a PC-s verziót késve adták ki. Pl. hogy a kiadó úgymond tökön szúrja magát, nem törekszik arra, hogy a befektetett pénzt és munkát a lehető legjobban kamatoztassa. Ezt állítod te, és ez ugye nagyon életszerű..."
    Hát igen, ha a lényeget kivágod belőle, akkor persze, hogy nem életszerű. Szerinted miért éri meg mondjuk 1-1 játékot csak 1 konzolra kiadni, mondjuk x360 excluzív.

    Figyelj. Van az a réteg, akik vesznek játékokat. Kiadták az x360 konzolt, kiadtak rá excluzívokat, amik nem jelentek meg pc-re. Néhány százalék ezért áttért konzolra. Jött több játék, GTA 4-el együtt véve, aminél eltitkolták a pc-s terveket, le is tagadták, hogy tervbe lenne véve. Vevő réteg mégnagyobb százaléka átment konzolra, azóta ott veszik a játékokat. (egy réteg warezoló is áttért, teljesen semleges most ez a kérdés). PC-re elkezdtek egyre gyengébb játékokat, portokat kiadni, ráadásul hülyítenek mindenkit a Vista-val meg dx10-el... még többen átmennek konzolra, és hirdetik, hogy mennyivel jobban jártak.
    És persze, most a PC-n sírnak, hogy ittmaradt a warezosok nagy része, a vevők meg átmentek konzolra, és így pc-n kevesebben vesznek játékokat, nőtt a warez aránya.
    Remélem érted az én logikai menetemet, a kiadóknak nem az az érdekük, hogy csak 1 konzolra adjanak ki valamit, illetve PC-re ne adják ki, nekik mind1, hogy a vásárló közönség pc-n, vagy konzolon veszi meg. Ez a konzolgyártó cégek érdeke, hogy több gépet tudjanak eladni, ezért vannak excluzívok, és konzol only játékok. PC-re meg nem adnak elég időt, vagy jobb ajánlatot adnak nekik, mint hogy kiadják. Tévedsz, ha azt hiszed ezek között nincs összefüggés, és a hardvergyártók-játékfejlesztők között sincs. Alapesetben az lenne az érdekük, hogy mindenre kiadják, és hogy minél több gépen jól el tudják futtatni. Az, hogy a Crysisban csak dx10 -ben lehessen beállítani a very high beállításokat, az a videókártyagyártó cégek, illetve a Microsoft érdeke (Vista) volt.

    "És azóta hányan vették meg az ismerőseid közül? "
    Ahányan eltudták rendesen futtatni, és tetszett nekik a játék. Mind kipróbálták warezban - ahogy én is, senkinél nem volt fennt kb. 1 hónapnál tovább, azis azért hogy hátha javítanak valamit a patchben. Senki sem tudott vele játszani. Nálam konkrétan úgy nézett ki, mintha mobiltelefon felbontásban játszottam volna. Ezt tényleg meg kellene valakinek venni, hogy ilyen portal játszon? Persze tudom, azért kaptunk ilyet, mert úgyis csak letöltenék, véletlenül sem azért nem veszik meg sokan, mert játszhatatlan.

    "Szerintem nem cseréli fel. "
    Akkor gondold végig mégegyszer, én is sokszor átgondoltam már. Szerintem te is erre a következtetésre fogsz jutni.