halgatyó#34
Én nagyon örülnék annak, ha egy ilyen űrbe telepített naprőmű működne!
Csakhát ez a cikkbeli elképzelés kb. az óvodások vágyálmainak szintjén mozog. Így hát az űrbeli napenergiára sajnos még várnunk kell.
Csak pár dolog, ami miatt ez kb. aúgy visoznyul egy működő naperőműhöz, mint egy kisgyerek fakockákból összerakott "autója" az igazihoz:
1.) Milyen magasságban kering? A geostacionárius pálya kb. 36000 km magasan van, a 2-3száz km magaságú pályán repülve meg nagyon rövid ideig tartózkodik a földfelszín egy pontja felett.
2.) A Napkorong látszó szögátmérője a Földről elég nagy, kb 1/100 radián (150millió km-ről 1,3millió km).
Emiatt bármilyen optikával próbáljuk a nap fényét egy pontba gyűjteni, az mindig korong lesz, soha nem pont. A korong átmérője az optika fókusztávolságától függ: 150 méter esetén 1,3méter lesz a korong átmérője, 150 km esetén 1,3 km. (300 km-ről letükrözve a Földre, 2,6 km átmérőjű korongot kapunk... néhány másodpercig, amíg a 8km/s sebességgel mozgó tükör pont fölöttünk van)
36ezer km magsból gyakorlatilag nem lehet ésszerű megoldással letükrözni a napkorongot.
3.) Ha a rendszer napelemeket tartalmaz, akkor -- tegyük fel, hogy ezek nagyon hosszú élettartamú napelemek és az űrszemét se bizirgálja őket) a termelt energiát lézerrel le lehetne sugározni a Föld felszínére.
Ekkor az űrállomás lebeghetne akár 36ezer km magasan is.
A gond az, hogy momentán nincs erre alkalmas lézerünk (vagy csak az én tudásom van nagyon elmaradva?).
4.) a lesugárzott energia meglehetősen veszélyes tud lenni. Gőzzé vált repülőgépek, tornádó pusztítására emlékeztető széles sáv a földfelszínen, amely azonban nem törött deszkákkal van megszórva, mint a tornádó nyoma, hanem szép fekete...