Darun#306535
Sztem a kalózos téma azért adta a hajózást, szóval nem lehet azt mondani, hogy túltolták. Én nagyjából emlékszem a történetre, nekem kifejezetten tetszett. Már csak azért is, mert próbáltak bele történelmi párhuzamot tenni. Én is imádtam a hajókázást, az egyik legfontosabb oka ez volt, amiért kvázi ezzel a résszel kezdtem (és egyelőre fejeztem be) az AC sorozatot (anno ugyan játszottam az első résszel... de azt inkább letagadom). Viszont 50 óra hajókázás után már monotonná vált a tengeri csata is. Ami meg a legendary hajókat illeti... azért az milyen már, hogy egy sorhajó lefordul brigget? Komolyan!?
Nekem az irányitás nem tetszett annyira. Pl van az a ficsör, hogy a kampóval fel lehet húzni a fára az ellenfeleket. Ezt kb 3 órán keresztül tudtam, aztán annyira nem foglalkoztam vele és másnap meg már nem is emlékeztem, hogy kell. De az alap dolgok is kicsit olyan Mass Effectesek voltak. Néha nem azt csinálta a karakter, amit én szerettem volna, és hát pl az árbóc csúcsáról leesni egy csata kellős közepén nem túl mókás. Csak hogy egy példát emlitsek.