• Árnyvadász
    #305641
    Biztos feltűnt nektek is, de egy ideje (idén tűnt fel ez a legjobban, nem akarok nagyon pontosítani, csak úgy körülbelül) a felkapottabb, reklámozottabb, nagyobb (szóval nem a két filléres indie szarokra gondolok elsősorban) játékok megjelenése péntekre esik. Ez nekem egy nagyon szimpatikus megoldás, hiszen így nyugodtan el lehet kezdeni őket, másnap nincs munka és hétvégén is kényelmesen be lehet osztani, mikor szánok rá időt. Vagyis egy kényelmesebb, kipihentebb állapotban kezdem el az egészet, ami egy új játék elején igen is jól tud jönni.

    Régebben ezek a megjelenések teljesen változóak voltak. Emlékszem mikor már kedden elérhető volt egy nagy cím. Aminek örültem persze mert legalább nem kellett sokáig várni rá a héten. Azonban itt jön a DE! De ennek megvolt a dolgozó emberre nézve az átka is. Szóval mostanság bármelyik játékomat vettem meg (ha gold vagy hasonló verzió volt, akkor előfordult 1, 3 nappal korábbi indulás - de amúgy péntektől ment ott is a hivatalos rajt), kivétel nélkül péntek volt a hivatalos rajt. Csak pár cím a közelmúltból amire emlékszem és amik majd jönnek és érdekelnek is, szóval vásárlós lesz. Ide évről: RE2, FC: New Dawn, DMC5, The Division 2, Sekiro: SDT, Operencia: The Stolen Sun stb.

    Tudja ezt valaki, hogy ez valami szabályozott dolog, vagy csak egyszerűen rájöttek a kiadók, hogy érdemes a hétvége előtti időre pozicionálni a nagyobb nevű játékokat? Vagy pusztán csak a véletlen műve és pont kikaptam, hogy azok a címek amik engem érdekelnek, érdekes módon mind péntekre lettek időzítve?



    Más: Ma teszek egy próbát a Nioh-al. Nálam egyébként az veri ki a biztosítékot az ilyen nehéz játékoknál és a mellétársuló mentési rendszerrel, hogy megcsinálok egy pályarészt, elmegy X idő, mondjuk 20 perc és ha utána meghalok, akkor csinálhatom újra az egészet. 1-2-3-szor még azt mondom ok, bár kezdek nyugtalan lenni, de amikor 10-15 alkalommal megy ez én ezt kidobott időnek élem meg. Ott ültem a gép előtt 1-2 órát és nem jutottam egyről a kettőre. Sajnos annyira meg nem élem bele magam, hogy egy fél délutánt rááldozzak, aztán tovább tudok menni.

    Példa: Emlékszem a Burnout harmadik részében volt egy utolsó verseny, ahol Forma-1-es autóval kellett 10 percig versenyezni, végén nyerni. Ez annyira nagy figyelmet, kitartást igényelt, hogy komolyan kimerített és volt amikor a cél előtt pár száz méterrel törtem magam össze.Egész délutánt rááldoztam, azt hiszem még az utána lévő napokban is megpróbáltam fél órát rászánni, de nem ment. Idegileg kikészített. Ott döntöttem el, nem ér annyit egyik játék se, hogy én ezzel napokig szarakodjak. Na ezért is hanyagolom a Soulborne szériát, de a Sekiro-ban valamit megláttam, ami nem ereszt és lehet rá fogok fázni, de most újra megpróbálom azt amit a Burnout esetében. Vért hugyozva is, de legalább megpróbálni.