• toto66
    #130
    Nos nem kell hadsereg, elég az agymosás, ugyanis Bush-nak mosott az agya!
    A nagy szabad Ámerikában van olyan állam ahol azért vesztette el az állását tanár, mert az evolúciót tanította!
    És még nem középkor?
    Tehát hívő testvéreim, olvassátok el mit mondott Jézus, arról kik fognak a nevére hivatkozni! A hit pozitív dolog is lehet, még nem írányítják!
    És döntse el mindenki, de saját lelkiismerete szerint olyanokat támogat a véleményével, akik embereken akarnak segíteni, vagy olyanokon akik szeretnék még egy kicsit tovább élvezni a hívők adományait. Mert hát az igazság az, hogy mégiscsak eltartottak. Illetve olyan szolgáltatást nyújtanak, amit ők nem tudnak megadni, csak Jézus (ez a saját szent könyvükben benne van). Hiszen csak az üdvözül aki Jézusban hisz, és ehhez semmi köze a papoknak, csak ők álítják, hogy van. Én ugyan nem hiszek ilyenben, de akkor is nem olvassák a saját szent könyvüket azok akik védik a pápát?
    A szegénységi fogadalmat tett szerzetesek, azok igen, a hívőkért is voltak, de nézd már meg vajon mekkora vagyonok gyűltek fel 1000 év alatt! És akkor hol a teve meg a tű foka? Ha hívő vagy hogyan hiszel olyanak aki nem üdvözül a hited szerint? Persze nekem se, de inkább magadnak!

    A kérdés változatlan: van egy élő sejthalmaz, ami még nem ember (számtalan élő sejthalmazom vesztettem már el) és azt felhasználom élő, érző gondolkodó emberek megmentésére, bűnt követek el?