IWimv2m.jpg
  • Pio
    #22176
    Nekünk annó ezekből kellett osztálydiagramot rajzolni:

    "
    A fizikusok lehetnek mérnökök, akiknek nincs PHD-juk, illetve kutatók, akiknek van. Mind kutatóintézetekben dolgoznak (amennyiben nem munkanélküliek), ahol lehetnek gyakornok, alkalmazott, illetve vezető beosztásban (utóbbi csak kutató lehet). A fizikusok barátkoznak egymással, és mindegyik nyilvántartja a barátai listáját. Sokszor lehurrogják egymást, feltéve, hogy a lehurrogott fizikus beosztása nem magasabb, mint az övé, és nem szerepel a barátai listájában. Ugyan a fizikusok mind kockák, a kutatóknak van egy elfajult változata, az őrült zseni. Az őrült zseni csak kutatókkal barátkozik, akkor is lehurrogja a másikat, ha a barátja és akkor is, ha magasabb a beosztása. A fizikusok beszédeket mondanak a többieknek, az őrült zsenik pedig néha átverik a barátaikat, ekkor mindig használják a "bazinga" szót.
    "

    "
    Egy bürokratikus cégben alkalmazottak dolgoznak, akik lehetnek menedzserek, ügyvivők, illetve informatikusok. Az alkalmazottak számítógépen dolgoznak, ami elromolhat. Ha a számítógép elromlik, akkor az ügyvivők és a menedzserek hívják az informatikusokat. Az informatikusok előbb megkérdezik,
    hogy „próbálta-e már újraindítani”, és ha igennel válaszolnak, akkor felveszik a gépet a javítandók listájába, kivéve, ha az alkalmazott dögös, mert akkor azonnal indulnak javítani. A lista igazából egy prioritásos sor,
    az ügyvivők gépeit csak akkor javítják, ha minden menedzser gép ki van javítva. A listából az informatikusok egyenként veszik elő a gépeket, és megpróbálják megjavítani, az ügyvivőket le is üvöltik, amiért elrontották a gépet (kivéve, ha az ügyvivő dögös), viszont a menedzserek az informatikusokat üvöltik le, amiért elromlott a gépük.
    "