DcsabaS#182
Nagyon csábító arra gondolni, hogy a társadalom teljesen társadalmiasítja a gyermeknevelést (is). Határértékként szerintem éppen erre tartunk. De bizonyos történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy ennek nagy kockázatai is vannak, és az emberiség még nem tanulta meg, hogy ezeket hogyan lehetne lecsökkenteni. Így (kisebbik rosszként) marad egyelőre a család szerepének hangsúlyozása, ami viszont sajnos esélyegyenlőtlenséget és nagyfokú civilizáltságbeli különbségeket eredményez.
Én mindenesetre a gyermekeket támogatnám, bölcsődével, óvodával, iskolával, bentlakásos kollégiumokkal, külön foglalkozásokkal és amit csak lehet természetben, hogy a szülők (vagy más felnőttek) ne élősködhessenek iparszerű jelleggel a gyermekeiken, ráadásul ugyanerre mutatva életvezetési és erkölcsi példát a következő generációnak. Továbbá szerintem nem elég a társadalomnak karbatett kézzel várni, hogy a nyomorból feltörekvő tehetségesebb emberkék kopogtassanak, hiszen pont a helyzetükből fakadóan erre nemigen képesek. A társadalomnak kell értük menni, kiszűrni őket, menteni a menthetőt.