A pokol hete
  • Tyler1
    #1
    Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes birkózó és Müller Attila nem sejtette, hogy mi vár rájuk, amikor felültek Budapesten az Izraelbe tartó repülőgépre. Néhány óra elteltével az itthon megszokott kényelmes hétköznapok helyébe a pokol hete lépett. Sándor és Attila a világ olyan szegletében, egy olyan kalandra vállalkozott, amely fenekestől forgatta fel a két fiú életét, hiszen fejükbe vették, hogy elvégeznek egy testőr iskolát.

    A világ legelismertebb testőrképzése Izraelben folyik. Akik az izraeli testőriskolákban szerzik meg diplomájukat, azok később a világ legjobban őrzött személyeit védhetik. Ám ahhoz, hogy valaki itt diplomát szerezzen, ahhoz a legkeményebb dolgokat is el kell viselnie. Sanyi és Attila most megtapasztalják milyen az, amikor az életük a tét, hiszen egy testőr, akár az életét is feláldozza, csak hogy a rábízott védett személyt megvédhesse. A két fiú két héten keresztül kibucban lakott, minden reggel 5 óra 30 perckor kelt, napi 16 órás kiképzésen vett részt. Mindennap egyik foglalkozásról a másikra ment. Pihenés csak a reggelinél, ebédnél és a vacsoránál volt. Minden erejüket kisajtolták a fiúkból az izraeli kiképzők. A mindig viccelődő Bárdosi Sanyi és a folyamatosan vidám Müller Attila mosolya, már a kiképzés első napján alább hagyott. Az izraeli kiképzők nem viccelnek. Úgy bánnak a kiképzettekkel, hogy mindenkiben tudatosodjon az, hogy mostantól az életben maradásuk a tét.

    A sorozat bemutatja, hogyan éltek két héten keresztül a kibucokban, hogyan kellett megküzdeniük mindennap a testőrré válás iszonyatos nehéz terhével, megláthatjuk azt, hogy milyen az, amikor az ember már alig tud lépni is a fáradtságtól, de még mindig kiabálnak mögöttük az izraeli kiképzők. Milyen az, amikor egymást kellett ütniük teljes erővel, amikor terrorista támadást kellett szimulálniuk egymás ellen, s persze nem kímélhették egymást, hiszen egy terrorista sem kíméli az ellenségét, azaz a testőrt. Fájdalom, kék foltok, vér, kimerültség, 40 fokos hőség, kudarc és öröm. Egy valódi kaland, ahol egyáltalán nem számított, hogy két ismert emberről van szó. Vajon sikerül végig csinálni? És sikerül-e a vizsgán megfelelni az izraelieknek? Vagy be kell látniuk, hogy kevesek még ehhez?