endrev#52
Egyébként a hipertérhajtóműről itt: http://www.sg.hu/cikkek/41871
"De én úgy tudom, hogy a warpolás ugyanaz amit te leírtál. Vagy amit leírsz az az utazási folyamat általánosabb leírása és a warpmeghajtás alatt a cél elérésére használt módszert érted (vagyis, h a tér két pontját "egybehajtjuk"?"
A warpolásnál összesűrítjük a teret az űrhajó előtt, mögötte meg megritkítjuk. Ettől szerintem egyrészt az űrhajó éppenhogy lassulna a külső szemlélő számára (ugyanazzal a meghajtással sűrűbb térben haladna, tehát amit mit 1 méternek látnánk, azt ő mondjuk ezer méternek, ami távolságot így ezerszer lassabban tenne meg, mint mi), de persze lehetséges, hogy csak egy hibás interpretáció terjedt el.
De ettől eltekintve úgy tűnne az űrhajó számára, hogy mondjuk 1 métert tesz meg, de amikor befejezi a műveletet, kiderül, hogy 1 millió métert tett meg, gyakorlatiasan megragadva a dolgot.
Az warp-elmélet szerint az ehhez szükséges tértorzításhoz iszonyatos energiák kellenek.
Amiről én beszéltem, amit térugrásnak nevezhetnénk, az nem ez. Nem tudok hirtelen forrást mutatni, de olvastam róla, hogy nemrég felfedezték, hogy a testek mozgás közben mintha nem folyamatosan mozognának, hanem nagyon nagy frekvencián nagyon kicsi (szub-szubatomi méretű) ugrásokat végeznének, és csupán a mi emberi vagy akár normál fizikai léptékünkben tűnik a mozgás folyamatosnak.
Ebből a lényeges momentum - feltételezve, hogy a fenti megfigyelés helyes - az, hogy az anyag ezekhez az ugrásokhoz nem használ energiát (különben lassulna a fénykvantum, vagy külső behatás nélkül ugrándoznának lejjebb az elektronok), tehát így úgy tűnhet, mintha ez a jelenség magával a térrel vagy inkább a téridővel lenne összefüggésben, tehát ez nyilván a tér normális - csak még meg nem értett - működésével függ össze.
Ebben az esetben pedig teljesen kézenfekvő az elméleti lehetőség: létezhet egy olyan trükk, egy olyan helyi, atomi szintű kis térmanipuláció, amelytől megnövekszik ez a nanoszkópikus ugrási távolság egy kellő faktorral.
Ha ezt a manipulációt az űrhajó összes atomjára nézve úgy tudjuk elvégezni (ez kb. olyan fejlesztés, mint a CB-rádió-tól eljutni a digitális műholdas adatátvitelig), hogy az minden atomra szinkronban hasson, akkor az eredmény lényegében az, hogy az űrhajóm a legénységgel és a rakományával együtt eltűnjön itt, majd megjelenjen ott, x távolságra innen, és ehhez valószínűleg egyáltalán nem kell nagy energia, mivel máskülönben az atomok a mozgásuk során annyi energiát veszítenének, hogy nem lennének stabilak évmilliárdokon keresztül, márpedig stabilak.