-
#174
Bretton woods végén mikor a dollár aranyhoz peggelését befejezték akkor pont a hsz-ed első felében megvalósuló katyvasz jött létre.
Bretton woods folyományaként a dollár volt a legjelentősebb tartalékvaluta hisz mindenki abban interveniált a piacon (azaz a dollár volt a legkeresettebb). Afféle világpénzként működött.
Az összes ország a valutáját a dollárhoz kötötte és a bretton woods után is ahhoz kötve hagyta majd szépen lassan elkezdett szakadozni a rendszer.
Ennek az állapotnak a tartós fenntartásának akkor van értelme ha a kereskedelme nagy részét azzal az országgal folytatja és abban a devizában realizálja a kereskedelmi bevételei és kiadásai nagy részét amihez kötötte a pénzét. Ezzel szűri ki az árfolyamveszteséget.
De árfolyamot kötni csak úgy tudsz egy valutához, ha adott valutából rengeteg tartalékként felhalmozol, hogy esetleges árfolyameltolódás esetén interveniálnod kell legyen azt mivel végrehajtanod.
Pont ezen tartalékolási kényszer miatt szinte lehetetlen az általad felvázolt kötésről kötésre ugrálás. Mert a kereskedelmed nem képes átállni egyik devizában való exportról a másik devizában való exportra 2 ugrás miatt. hisz az azt jelentené, hogy ilyen gyorsan kellene piacot váltania a gyártóidnak kereskedőidnek.
(arról nem beszélve, hogyha egy országról kiderül, hogy védi az árfolyamát azt ízekre szedik a spekulánsok a jegybank szabadpiaci intervencióira játszva. lásd black wednesdayt és UK-t.)
Azt hogy ilyen módon egy nemzet gyarapodni tud-e nem tudom. Nem vagyok gazdaság és társadalomtudós, de véleményem szerint ha az ugrálás során nemesfémet is vásárolsz és a tartalékaid nagy része nemesfémben van akkor nem valutához láncolod magad hanem a nemesfém értékéhez. Márpedig ha nemesfémhez kötöd magad akkor a gazdaságod értéke csak a nemesfém mennyiségének/világpiaci értékének növekedésével fog nőni.
Ez esetben viszont minden egyes deviza tranzakció során amikor neked a devizatartalékodból kéne adnod (és helyette aranyad van) akkor aranyat adsz el a szabadpiacon, hogy a cserevalutát megvedd. ergó csökkenni fog az arnyad mennyisége. Ha negatív a kereskedelmi mérleged akkor szép lassan elfogy az aranyad (ezért szűntették be anno a dollár aranyhoz pegelését a természetesen következő leértékelés helyett). Ha meg pozitív a ker. mérleged nem tök mindegy miben halmozod fel a tartalékot? hisz te leszel a vevőpziban a piacon, te döntöd el, hogy mit veszel.