Globális pénzügyi válságról realista szemszögből, összeesküvés elméletek nélkül
  • [NST]Cifu
    #111
    Én azt tudom mondani, ami jópár elemzés alapján sikerült kisilabizálnom belőle, de ez nem feltétlen a teljes kép:

    A Roosvelt féle szemlélet szerint az alacsony árak voltak a felelősek a gazdasági összeomlásért, ezért államilag meghatározott kartell lépett életbe, amely megszabta, hogy mennyi árút (kevesebbet) és milyen áron (magasabb) lehet termelni több iparágban és a mezőgazdaságban. A kartellek lényege gyakorlatilag a versenyhelyzet korlátozása volt, hogy ne csökkenthesse senki az árait annyira, hogy azzal a konkurenseit csődbe kergethesse. Az államilag felsrófolt élelmiszerárak, és a termeléskiesést kompenzáló állami támogatás (az állam fizetett azért, hogy a farmerek a földterületük egy részét parlagon hagyják) miatt sok támadás érte a mezőgazdasági kartellprogramot, amit 3 év után törvényességi okokból le is állítottak, és egy hasonló célú program váltotta fel.

    Az elemzések legtöbbje kitér arra, hogy ez a szemlélet alapvetően hibás volt, hiszen a kevesebb termelési ráta egyben kevesebb munkást is igényel, tehát csak növeli a munkanélküliséget, ami sztrájkokhoz vezetett. Erre jött válaszul a minimálbér és a munkaidő megszabása. Ezzel együtt is a New Deal egyik legtöbbet támadott része.