-
High end PC #474 Ezek megint olyan idők, hogy különböző weboldalakról és magazinokból összeszedett idők egyetlen honlapra összegyűjtve, ki tudja mikor ki futotta őket és milyen körülmények között, melyik időt versenyző, melyet újságírók tesztelői, és fordítva, mint ahogy lentebb is a lényegre mutattak, és nem fogtad fel. Érted, egy hivatásos versenyző egy kisebb kategóriás autóval is simán lever egy laikusabb de jobb autóval köröző embert.
Ez itt a gond barátom:
http://www.kephost.com/images3/5ze7sb9roi1or1p9pxhk.jpg
Itt ugyanis azonos körülmények közt teszteli ugyanaz a csapat az autókat. Láthatod, hogy még a kis Lambo modellek mindegyike elveri a GT-R-t. Mindegyik. A sok évvel ezelőtti Gallardo SE is, a Gallardo LP560 is, a Gallardo Superleggera is, a Murciélago LP670 meg teljesen más dimenzióban van, láthatod a köridőt, egy kör alatt 5 másodpercet vert rá egy szokásos versenypályán. A két kocsinak semmi köze egymáshoz, ép ésszel nem is értem, hogy te és a másik delikvens ezt a reménytelen keresztes hadjáratot hogy gondolhatjátok komolyan.
"de a te olvasatod szerint ezek csak pilóta teljesítménybeli különbségek"
Sajnos megint azt kell, hogy lássam, értelmezésbeli gondok fakadnak egy egyszerű szöveg olvasásakor, általános iskola. Mellesleg, ha tudni akarod, egy köridőnél többet számít az emberi tényező, mint a gépi. Odamész szépen akármelyik autó és motorversenyzőhöz, ezt elmondja neked. Éppen ezért nem is értem a felhasználó adataid közt ezt: "Túraautó, F1, Rallye, SBK, Moto GP minden amibe benzin kell." Aki ennyire megszállott, az legalább tud ennyit.
"De fordítsuk meg a dolgot, mi lett volna ha az utcai verzióba is 5.5-s motort tesznek,............húhúhú :)"
Semmi nem lett volna, ugyanis az 5.5 literes motort versenykörülmények közé alakították, hogy kipumpálja a maximális 600 lovat, olyan élettartalommal is, ami egy versenyen kell...egy széria 5.5 literes szívó blokk lóerő/liter aránya meg sem közelítette volna ezt az értéket, sőt, még egy Gallardo SL-ét sem, erre mérget vehetsz. :)