• dronkZero
    #51
    "de ha ez mind nem igaz, akkor igen, a világot a tudatod rakja össze, mi mind a te teremtményeid vagyunk, és nem is léteztünk addig, amíg nem érzékeltél minket. ezzel kevéssé merek vitatkozni. illetve azzal a kitétellel, hogy én alkotlak téged, és én vagyok középen, nyilván."

    Ha a hitemről kérdeznek, és épp nincs kedvem ateistának vallani magam, akkor ezt a világképet szoktam elővezetni. Egyrészt logikailag cáfolhatatlan, másrészt nem sokkal nagyobb baromság, mint a "valódi" vallások.

    "Az ilyen "ha nem látom nem létezik" világkép meg enyhénszólva bizar, de semmiképp nem tudományos. Egyébként Isten létezését tagadná ez a szemlélet."

    Tudományosan ez a kérdés nem vizsgálható.
    És egyébként ez semmiképp sem tagadja i/Isten létezését, éppen fordítva. Nagyon is egyértelműen mutatja meg, ki i/Isten: ÉN. Ha a tudatom teremti a világot, akkor én vagyok isten. Nem? :)
    Viszont ha én vagyok isten, akkor a tudománynak vajmi kevés szerepe van. Tekintve, hogy akkor a világ ideiglenes, úgyhogy a szabályai is csak születésemkor keletkeztek. Így nagyon vizsgálni sem érdemes, mert mikor meghalok, úgyis reset, és a következő teremtett világomnak biztos más szabályai lesznek.

    Az a baj ezzel a világképpel, hogy ebből kiindulva bármi, és az ellentettje is levezethető.