Nem csak a természetes kiválasztódás vezérli az evolúciót

de ha anyám, akkor csináljunk egy gépet, amit rákötünk minden tudatos lényre, és random idõpontban azonnal hatályú tömeges gyilkosságot követ el. örökké fogunk élni, azt hiszem. hiszen mire érzékelhetnénk a mûködését, a tudatunk nincs is. szóval feloldódtunk a logikai buborékban, csináljunk egy lottó v2-t, aminek telitalálatos nyerési esélye szigorúan összefügg a túlélésünkkel. amúgy a számok nincsenek publikálva, csak a gyilkos gépünket kapcsolja be. illetve ezek szerint sosem, folyamatosan telitalálatunk lesz. mert csak paradox módon lehetne leolvasni az eredményt. szerintem már túlragoztam, értitek ti a gravitonokat 😊

keresztkérdés:

ha keressük azt a szerencsétlen részecskét (ami ugye megfelelõ valószínûséggel van valahol, van ennek egy függvénye, amit szépen összeomlasztunk a méréssel, stb), ezt szépen ki is méretjük egy mérõ/számító/egyébgéppel, majd 2000-es betûmérettel kinyomjuk egy óriásplakátra, akkor fölösleges lefényképezni a plakátot, mert csak akkor lesz rajta valami, ha valaki megnézi a fényképet, esetleg elõtte azt elküldjük marinéninek, aki csak 3 évente néz levelet, stb stb stb.

azért, mert te a telefon túlsó végén csak annyit tudsz, hogy szerencsétlen macska 50%-ban döglött, kedves barátod bizony rég kinyitotta a dobozt. attól, hogy neked korlátolt usernek csak egy függvényed van, kedves schrödingernek már összeomlott, és kapott egy egzakt booleant. és a lényeg nem az, hogy tudata van meg isten teremtménye, meg õ vetítette ki a chi energiáit és a mentálködöt a pszi sugár mellé, hanem hogy mért egyet. fingja sincs, mikor döglött meg a nyaú, de nem is ez volt a kérdés. ha automatizált robotkar nyitja ki a dobozt, és veszi filmre a cicát, akkor már ki tudja világítani a szabadságszobor szemét pirosra vagy kékre.

de ha ez mind nem igaz, akkor igen, a világot a tudatod rakja össze, mi mind a te teremtményeid vagyunk, és nem is léteztünk addig, amíg nem érzékeltél minket. ezzel kevéssé merek vitatkozni. illetve azzal a kitétellel, hogy én alkotlak téged, és én vagyok középen, nyilván.

Érdekes a Hitgyülis cikk, de aki ismeri közelebbrõl de nem tagja, annak számára nyilvánvaló a fanatikus gyûlölete az iszlámmal (,más vallásokkal) szemben és a filoszemita nézete. Ezen szemüvegen át tudják csak szemlélni a világot. Kb. olyan dogmatikusak, mint az MTA, vagy a katolikusok.

Na, már civakodik is a sok mutáns! <#eplus2>

Szóval akik a saját világképüket nagyon is rá akarják kényszeríteni másokra.

Az az írás a "harcos" ateisták apropóján íródott, ha jól látom. És egyébként nem az ateistákról, hanem inkább magáról az ateizmusról van rossz véleménye -- többek között -- a hívõknek. (Kivételek persze vannak.) Fõleg ha az ember nem-ateistaként (nem egyenlõ a hites teistával) járt iskolába az elõzõ rendszerben... Hívõként meg -- gondolom -- fõleg.

Az elõzõ Frenk007-nek ment!

Mivel vitának nincs értelme, csak annyit: Ha-ha C:
A hívõknek rosszabb véleménnye van az ateistákról, mint nekem a hívõkrõl, pedig ateista vagyok! Szerintem mindenkit hagyni kéne békében, és nem "baltázni" azokat akik nem hisznek olyan dolgokban amiben az adott illetõ! És egyébként én fordítva tapasztaltam, képmutatás nem az ateistákra jellemzõ. Ismerek olyan hívõt aki adakozik jobbra balra, a hajléktalanoktól kezdve az afrikai éhezõkig, csak a saját családját hanyagolja. Letudja a lelkiismereti problémáit egy kis adománnyal, a bûneit meggyónja és meg van bocsátva. Én is hibázok, de nem várok megbocsátást az égbõl, nekem vállalnom kell a bûneimet, és a következményeit is. Ez becsületesebb dolog szerintem. Azonkívûl hajléktalan koldúsoknak meg nem adok semmit, meg segélygyûjtõknek sem, egyrészt mert nem vagyok tehetõs, másrészt ha a családomnak adom akkor biztos olyan kapja aki megérdemli. És lehet ezért engem köpködni, de én csak azt mondom erre, hogy titeket bepaliztak...
És én a társadalomnak úgy akarok hasznos tagja lenni, hogy a munkámmal segítsem azt, nem adományokkal. Mert akinek az én hozzájárulásommal is szakma lesz a kezében és becsület emberré válik a nevelésem hatására, annak ez többet jelent mint a hajléktalan számára adott pénz!

Azt hiszem, az elszántabb részecskefizikusok szerint nincs oszthatatlan részecske, és ha így van, nincs a tömegnek sem legkisebb egysége. Akkor az energiának miért van?

Miért lenne folytonos? Ha a tömeg kvantált, akkor az energia miért kellene, hogy folytonos legyen?

Biztosíthatsz? Miért, ki vagy te? A "Teremtõ"? 😊 Jobban tennéd, ha elõtte konzultálnál pl. tanáraiddal, ugyanis ezt nem én találtam ki, nem is pár egyetemista, ha olyan tudósok, akik már jó régen elvégezték azt...

Csak egy állandó? No és mi rá a magyarázatod? Miért nem folytonos az átadható energia mértéke?

ismerem némileg a kvantummechanikát, ismerem némileg a heisenberg-féle határozatlansági relációt, hallottam Schrödinger macskájáról(határozatlanság), sõt még az egyenletét is ismerem.

ha a gimis tudásomra kéne támaszkodnom, akkor régen bajban lennék; egyetemen tanulom.

biztosíthatlak, hogy a különbözõ részecskék hullámfüggvénye nem attól omlik össze, mert egy tudattal rendelkezõ lény megfigyelte.Tehát nem a tudata miatt.
Tehát semmi köze a tudatnak a kvantummechanikához.

A planck-állandó, pedig csak egy állandó, ami az energia kvantáltságára vonatkozik.
Nincs ebbe semmi humbuk. Szépen ki lehet számolni pl a fotonoknak az energiáját.

Igen, de az ellenkezõje is...
Egyébként ez ihlette a filmet, és nem fordítva.

Erdekes az általad felvázolt mátrix-elmélet (itt mint film), de szerintem bizonyíthatatlan - illetve, ugyanakkora eséllyel a "külsõ" világ is szimulálva van és az azt körülvevõ is stb.

("és ilyen módon végezhetõ mûveletek esetét" -> kvantumszámítógép)

Nem olyan nagy baromság az, mint hangzik. A Planck-állandó a legkisebb energiaátadás egysége, azaz legkisebb lehetséges hatás. Azt is tudjuk, hogy kvantummechanikai szinten befolyásolja a dolgok menetét, ha megfigyeljük, mi is történik. (Ez összefüggésben áll a határozatlansági relációval (Heisenberg) is.) Pl. a foton addig (kvantummechanikai) hullám-állapotban van, de utána részecske-állapotba megy át.

És itt van a kérdés: ki a megfigyelõ? Egy gép? Nem, mert addig az is határozatlan állapotban marad, amíg egy tudatos lény le nem olvassa az eredményt. Legalábbis ez az egyik tudományos értelmezés.

Hát így függ össze a Planck-állandó a világ ember (mint tudatos lény) általi alakításával.

És azzal, hogy az egész egy nagy szimulációhoz hasonló, ahol a számításoknak van egy legkisebb értéke (Planck-állandó...). Vagy említhetjük az idõ- és térfüggetlen kvantummechankai távolhatásokat, vagy az ugyancsak kvantummechanikai szuperpozíción alapuló elképzelhetetlenül-sok-lehetõség-egy-idõben-létezése, és ilyen módon végezhetõ mûveletek esetét, ami szintén olyan, mintha off-line lenne számolva valamilyen gigantikus gép által. 😊

Bizony, itt tart már a tudomány, nem ott, amit általánosban, netán gimiben súlykoltak (fõleg a pártállami idõkben, államilag kötelezõ materialista felfogásban, mely tananyag máig nem sokat változott).

most komolyan, ezt a sok halandzsát honnan szedted???

most látom mindketten a planck-állandónál ragadtunk le 😄

A lélek súlya márpedig 42 gramm.

csak h egyet említsek:
"hogy az emberi jelenlétnek és észlelésnek is van energiaértéke (Planck-állandó), amely alakítja a fizikai világot"

WTF????? xDDD

ekkora baromságot

Persze. Csak néha azt hiszik, õk jobban tudják. 😊 Az egyszerû halandónak meg fingja sem lehet az egészrõl, ezért kötelessége tökéletesen megbízni az õ intézményesített elképzeléseikben, és rájuk bízni az életét. Kb. mint régen az egyház...

szerintem örülni kéne annak, hogy a természet a saját törvényeit követi és nem azt, amit az akadémiák elfogadnak.

Egyetértek.

No és te honnan tudod, hogy semmi közük egymáshoz? Csak hiszed, te is. A kvantummechanika megmutatta, hogy a newtoni mechanisztikus klassztikus fizika korlátolt, nem írja le a valóságot a maga teljességében, így az ezt alapul vevõ világkép is a múltté, jóval tágabbak a lehetõségek, sõt senki sem látja a határokat.

Ismét csak a szokásos ködösítés és ferdítés... - pl. Planck-állandós rész, WTF??

Az ilyesmit én egy kategóriába sorolom a kvantummechanikát és az ezotériát egymással összemosó demagóg hülyeségekkel. Pedig azok mellett is rengetegen karoskodnak ám (fõleg GYES-en lévõ terhes anyukák).

Hogy konkrétabb legyek, a Jézusos részre gondolok. Nem tudom, miért kellett belekeverni, és ezzel az egészet a Jézus (mint személyes isten) hívõk propaganda-szövegévé alacsonyítani? Igenis, nem kell ahhoz ateistának vagy materialistának lenni, hogy Jézus kijelentéseit ne csak oly megosztó módon lehessen értelmezni, ahogy a Jézus-hívõk teszik.

(Kár, hogy helyenként túlmegy a pártatlan tényközlésen.)

Jó írás.

Bocs, nem bírtam ki. :-))

Egy összeállítás: (Hetek)
Úgy tûnik, korunk erõteljes vallási reneszánszára adott reakcióként újra feltûnnek a harcos ateisták és humanisták. Bizonyos körök számára gazdasági kockázatot jelent a vallási ébredés. Nagy-Britannia után Spanyolországban és az Egyesült Államokban is az angliaihoz hasonló ellenkampányokat szerveznek. A kommunista rendszerek világméretû és látványos bukása, a bipoláris világ megszûnése láthatóan nem hozta magával a materialista és ateista világnézet eltûnését is. Az újabb keletû világnézeti viták felvetnek egy alapvetõ kérdést: vallásos dogmatizmus-e az ateizmus, vagy tudományos világnézet?

Einstein
A modern materializmus mint filozófiai rendszer a felvilágosodás korában alakult ki azon meggyõzõdés alapján, hogy az univerzum két alapvetõ összetevõje, a szellem és az anyag közül az anyag mind idõben, mind lényegileg elsõdleges. A következetes materialisták tagadtak mindenféle szellemi (spirituális) alapelvet. Ez a gondolkodási forma a szellem kifejezés alatt az emberi lelket, elmét, intelligenciát értette, és tagadta azt, hogy ennek az anyagi világra bármiféle hatása volna. Ez a fogalmi rendszer, amely az embert csupán test és lélek ideiglenes egységének tartja, az európai felvilágosult értelmiség gondolkodását jelenleg is erõteljesen meghatározza.

David Hume 18. századi ateista skót filozófus Tanulmány az emberi értelemrõl címû könyvében összegezte a csodákkal kapcsolatos vitákat. Írásában õsi mesékkel és legendákkal tette egyenlõvé az evangélium csodáit. Mûve a természetfelettibe vetett maradék hitet is kigyomlálta az európai tudományos gondolkodásból. Mivel úgy vélték, hogy a mennyei boldogság ígéretén kívül semmilyen kézzelfogható földi értéket nem nyújtott, és nem is tud nyújtani, sok filozófus, köztük Karl Marx gúnyosan csak úgy nevezték a kereszténységet: „torta az égben”. A marxista társadalomtudósok tudományos színezetû materialista filozófiai és közgazdasági elméletet dolgoztak ki, amely az egész világot, és benne az embert is a puszta anyag és a társadalmi szervezõdések termékeként értelmezte. Elméletük, melynek a „dialektikus és történelmi materializmus” nevet adták, Marx és Engels halála után még egy évszázadig meghatározta a kommunista világban élõ emberek életét.

Az idealista világegyetem felfedezése

A 19. század ipari-tudományos forradalmai közepette egyetlen komoly gondolkodó sem merte megkérdõjelezni azokat az anyagelvû alapelveket, amelyek a modern európai ember világnézetének fundamentumait jelentették. A korabeli – a freudi pszichoanalízisen, a nietzschei kereszténység-kritikán, a marxi tudományos szocializmuson és a pozitivista-materialista hétköznapi tudományosságon nevelkedett – mûvelt európai polgár számára a vallás és a keresztény tanok immár véglegesen idejétmúlt, mesebeli dolgoknak tûntek, amelyekben komolyan csak a gyermekek és a falusi vénasszonyok hihetnek.

Albert Einstein a 20. század elején azonban nagy megdöbbenést keltve bebizonyította, hogy az anyag a mikro- és a makrovilágban, azaz az atomi méretnél kisebb, illetve a földi léptéknél nagyobb szférákban nem úgy viselkedik, mint az emberi körülmények között. Az is kiderült, hogy az anyag nem abszolút építõeleme a világnak, nem állandó formájú és szerkezetû, hanem oda-vissza alakítható energiává. A fizikai világ realista és materialista értelmezését azonban egy új tudományág, az anyagi világ atomoknál kisebb összetevõivel foglalkozó kvantumfizika tette végképp idejétmúlttá. A fény tulajdonságainak vizsgálata révén kiderült ugyanis, hogy az anyag nem abszolút – mint ahogyan azt korábban évszázadokon keresztül hitték a tudósok –, hanem nagyon is függ az ember jelenlététõl és tevékenységétõl. A fényrészecskékkel kapcsolatos kísérletek egyértelmûen bebizonyították, hogy az emberi szellem hat az anyagra, és képes azt megváltoztatni.

Niels Bohr, Werner Heisenberg, Max Planck és más kitûnõ fizikusok kutatásai megmutatták, hogy az emberi jelenlétnek és észlelésnek is van energiaértéke (Planck-állandó), amely alakítja a fizikai világot. Ennek az állandó értéknek a mennyisége rendkívül finom egyensúlyt tart fenn a fizikai világban. Ha ez egy kicsivel kisebb vagy nagyobb lenne, az drámai változásokat idézne elõ az anyagban, és az egész anyagi világot teljesen megváltoztatná. Ezeknek és a késõbbi felfedezéseknek a fényében már tudományosan is egyre világosabb, hogy a világegyetem nem öröktõl fogva és örökké létezõ, hanem idõbeli, teremtett valóság, és az univerzumot felépítõ anyag a legalapvetõbb szinten nem a realista-materialista feltevések szerint, hanem egyfajta idealista rendszer formájában mûködik.

Humanizmus: egy nyugati pótvallás

A humanizmus a szellemi gyökereitõl elszakadó nyugati ember valláspótléka, amelynek rendszeresen azért áldoz, hogy mentesüljön a természetfölötti világ (és a halál utáni élet) kínzó kérdéseitõl. A humanitas szót Marcus Tullius Cicero, a Kr. e. 1. századi római író és államférfi honosította meg. A kifejezést dicséretes emberi tulajdonságként kedvesség, szelídség, türelem, megértés, udvariasság, jóság (lehetõleg áldozat nélküli jóság) jelentésben használta. Az általa megteremtett humanista ideál meghódította Rómát, és napjainkig meghatározza a mûvelt európai polgárok világnézetét, gondolkodását és viselkedését. Cicero legtöbb kortársával együtt úgy gondolta, hogy a lélek a halálkor a testtel együtt megsemmisül, részeire hullik szét, a halál után tehát nincs semmi. Hûséges hazafiként a sztoicizmusban elsõsorban annak erkölcsi karaktere vonzotta, azok a tanítások, amelyek a társadalmi erényeket, az igazságosságot, az emberiességet, az erkölcsi bátorságot és a hazaszeretetet hangsúlyozták.

Ez a fajta, a természetfölötti, szellemi, isteni világgal szemben szkeptikus és közömbös magatartás, az emberi élet fõ céljait az evilági életben, azon belül is a társadalmi, politikai, gazdasági sikerességben kijelölõ gondolkodásmód a késõbbi korokban már teljesen természetessé vált. A humanista eszmerendszer minden magas (polgári jellegû) kultúrában megjelent, így az antikvitásban, a reneszánszban, a felvilágosodás idején, és a 19-20. századi euro-atlanti civilizációkban is. A humanizmus igazi lényege: az egyetemes emberszeretet mindig az idõben és térben távoli, általában vett emberért ontja könnyeit (ami csekély felelõsséggel jár, és semmilyen áldozatot nem követel), miközben nem akarja észrevenni a szomszéd konkrét, jelenlegi és nagyon is kézzelfogható baját. Az általános emberszeretet legtöbbször vérlázító közömbösséget és képmutatást takar.

Ez a kényelmes világnézet azonban korunkban a nagy háborúk és a világméretû terrorizmus hatására látványosan kudarcot vall. Ma a nyugati civilizációt elsõsorban az iszlám erõszakos elõrenyomulása fenyegeti. A zsidó-keresztény vallási gyökereitõl elszakított és elidegenített, humanista-ateista európai társadalmakban nincs meg a kellõ erõ a muzulmán vallási fanatizmussal szemben. A modern nyugati világ sem az iszlám fanatizmust, sem az ortodox judaizmust, sem az elkötelezett kereszténységet nem érti. Idegenkedik és fél a vallási meggyõzõdés és az elkötelezettség komoly, Európában már a nagy vallásháborúk óta elfeledett formáitól. Az ateista európai ember a szíve mélyén retteg és fél, hátha igaza van a hívõknek, és egyszer szembe kell nézni egy személyes Isten ítéletével. Hite ezért negatív hit: a hívõk által állított igazságok tagadása. Ezért bélyegeznek meg sokan mindenféle komolyan vett hitbeli meggyõzõdést a fundamentalizmus veszedelmes bélyegével, mondván, a meggyõzõdéses keresztények ugyanolyan fanatikusok, mint az iszlám fundamentalisták.

Ateizmus: a menekülés hite

Mi is az ateizmus? A magát ateistának valló embercsoport tudományos definíciók alkotására hajlamos részének meghatározása szerint: az ateizmus az Istenbe vagy más szellemi lényekbe vetett hitre alapuló üdvözülési rendszerek központi metafizikai hiteinek kritikája és tagadása.

„Az ateizmus – olvasható egy népszerû ateista weboldalon – azonban ennél többet jelent: elutasít mindenféle, szellemi lénybe vetett hitet, s amennyiben a szellemi lényekbe vetett hit a vallásos világnézetek meghatározó vonása, az ateizmus magukat a vallásokat is elutasítja. Az ateizmus tehát nem csupán a zsidó-keresztény és az iszlám központi fogalmainak elutasítása, hanem elutasítása a primitív törzsi vallásoknak, a régi görögök és rómaiak antropomorf isteneinek, valamint a hinduizmus és a buddhizmus transzcendentális fogalmainak is. Általánosságban tehát azt lehet mondani, hogy az ateizmus voltaképpen mindenfajta vallásos hit elutasítása.

Az ateizmus tehát nem más, mint a tagadás és a menekülés dogmatikus világnézete. Vallás, mely a nemet mondás dogmáiba menekül. Egyes ateisták mindenfajta isten nemlétezésében hisznek, mások az általános tagadás helyett ateizmusukat meghatározott istenekre korlátozzák, például a kereszténység Istenére.

A deizmus egy óvatos hit: van isten, de ennek semmilyen személyes vonatkozása nincs számunkra. A gyenge ateizmus voltaképpen szkeptikus alapállás, amely nem állít semmit, csupán nem hisz, vagy kételkedik a teisták, azaz az istenhívõk állításaiban. Az erõs ateizmus pedig negatív hit, mely a teisták nagyon erõs pozitív hitével szemben a teljes szellemi világ nemlétezésében, és az azzal kapcsolatos állítások hamisságában hisz erõteljesen.

Jellegzetes ateista módszer a bibliai igazságok aláásásának kísérlete logikai eszközök segítségével. Az alábbi ateista érvelés tipikusnak mondható, például Jézus Krisztus istenségével vagy a Biblia hitelességével kapcsolatban:
1. A Biblia nem pontosan idézi Jézust, aki valójában nem nevezte Úrnak magát. 2. A róla szóló történetek kitaláltak, vagy a korai keresztények fiktív elemekkel színezték ki õket. 3. Az Újszövetségben Jézus sehol nem mondja, hogy õ Isten, bár a János 10:30-ban ez áll: „Én és az Atya egy vagyunk.” Az a híresztelés, hogy Jézus Isten volt, csak Jézus és a tizenkét apostol halála után bukkant fel.
Hasonlóképpen tipikusnak nevezhetõ az univerzum keletkezésével kapcsolatos, elsõ látásra logikusnak tûnõ okfejtés:
1. Vagy van egy hihetetlenül bonyolult és szövevényes Világegyetem, s ez természetes folyamatok eredményeképpen jött létre, 2. vagy van egy hihetetlenül bonyolult és szövevényes Világegyetem, és van még egy Isten is, aki/ami a Világegyetemet teremtette.
Mivel mindkét magyarázat összeegyeztethetõ a tényekkel, az Occam borotvájaként a filozófiatörténetben elhíresült logikai elv alapján (melynek lényege, hogy a rendelkezésre álló megoldások közül mindig a legegyszerûbb a legvalószínûbb) a kettõ közül az egyszerûbbet kell elfogadnunk, vagyis az elsõt. Tehát ésszerûbb az önmagától keletkezõ Világegyetem elfogadása, mint annak feltételezése, hogy Isten teremtette a Világot – így szól a következtetés.

A látszattal ellentétben azonban az elsõ lehetõség egyáltalán nem egyszerûbb. Sõt, jóval bonyolultabb és nehezebben hihetõ hipotéziseket kényszerít ki az ateistákból: az õsrobbanást, az õslevest, az õsnemzést, a szervetlen anyag szerves, majd élõ anyaggá változását, az egymásba átalakuló fajokat, a hiányzó törzsfejlõdési láncszemeket és hasonlókat. Mind-mind gyenge lábakon álló feltételezés, melyek elfogadásához az isteni teremtésrõl való meggyõzõdésnél jóval fanatikusabb hit kell. Ez körülbelül annyira ésszerû, mint azt állítani, hogy egy atombomba felrobbanása egy nyomdában többmillió kötetes lexikonsorozatok spontán keletkezéséhez vezethet.

Szintén jellegzetes ateista érv a hívõknek arra az állítására, miszerint „személyes tapasztalatból tudom, hogy Isten létezik”, hogy az ateisták relativizálni és szubjektivizálni igyekeznek a személyes megtapasztalások igazságtartalmát, mondván: „Ahány istenhívõnek van személyes bizonyítéka az általuk imádott lény létezésére, ugyanannyi ateistának van személyes bizonyítéka, hogy ilyen lény nem létezik. A bizonyítékok jellege egyénenként változó.”

Pedig hívõk milliói nem csupán azt állítják, hogy Jézus csodákat tett, betegeket gyógyított, és halottakat támasztott fel, hanem azt is, hogy ez napjainkban is megtörténik. Számos, orvosi leletekkel és tudományos kontrollvizsgálatokkal igazolt csodás gyógyulás történik világszerte. Elõzetes világértelmezésünk és elõfeltevés-rendszerünk függvénye, hogy ezeknek hitelt adunk-e vagy sem. A hívõk általában igen, az ateisták sosem.

Tudomány és dogmák

Az ateizmus egyik legjellemzõbb vonása, hogy mindig tudományosnak állítja be magát a hívõ emberek tudománytalan hitével szemben. A hívõ emberek azonban hibát követnek el, ha elfogadják ezt a hamis szembeállítást, mivel az ateista dogmatika elfogadása éppúgy elõfeltevés-rendszer, mint a bibliai hit. Mindig is voltak hívõ tudósok, akik nem láttak ellentmondást a hit és a tudomány között, sõt, vallásos hitük megerõsítését kapták a tudományos felfedezéseikbõl. Polányi Mihály 20. századi tudományfilozófus egyik ismeretelméleti alaptétele szerint „minden tudás alapfeltétele a hit”. Polányi szerint minden tudást megelõz a megismerendõ valóságba vetett hit, amely a megismerés elõfeltétele is egyben. Ezért az emberi tudás – így ennek kitüntetett, speciális formájaként a tudományos tudás is – mindig személyes tudás.

A tudományos tudás személyessége ugyanakkor nem jelenti az ismeretek szubjektivizálódását, még kevésbé érvényességének viszonylagossá válását, hiszen a tudós univerzális intencióval tett kijelentéseit a tudományos közösségnek legitimálnia kell. Az így „érvényessé” tett ismeret pedig minden tudós számára kötelezõ jellegû, azaz egyéni különbségeik ellenére a tudományos közösség tagjainak el kell fogadniuk mint érvényes tudást hordozó és közvetítõ kijelentéseket. Márpedig, ha az uralkodó paradigma szerint valószínûbb egy idealista univerzum létrejötte és mûködése, valamint a leg­erõsebb érvek a világegyetem idealista, nem pedig materialista értelmezését támogatják, akkor minden tudományos érvekkel elõhozakodó embernek tekintetbe kell ezt vennie. Teistának és ateistának egyaránt. Különben a sokat hangoztatott tudományos tudása, empirikus bizonyítékai és logikai okfejtése ellene fordulnak, és õt magát teszik nevetségessé.

Kíváncsi vagyok, hogy meddig bírjátok ki a szokásos Isten vs. Evolúció sg-vitáig 😄