• KranaZoli #519
    Sorry, hosszú lesz, de ennyire tellett Tőlem (most :)
    E-mail-ben elküldve!


    Tisztelt Magyar Telekom Nyrt!
    Tisztelt T-Mobile Ügyfélszolgálat!

    xxxxx óta vagyok bizonyosságal mondhatom eddig teljes mértékben elégedett ügyfelük és egyben felhasználója az Önök által szolgáltatott Mobil Internet szolgáltatásnak.

    És sok-sok éve legalább ennyire elégedett T-Mobile (céges) mobil előfizetőjük.

    Mobil Internet telefonszámom: yxcysxcsd
    Hozzá tartozó jelszavam: sdfsdcyxc

    Jelen levelemben pár olyan kérdésre szeretnék Önöktől választ kapni, melyek megfogalmazódtak Bennem és bár számítástechnikai területen dolgozom évek óta, nyílván az Önök szolgáltatását tekintve "szaktudásomat" csak a szakbarbár jelzővel tudnám jellemezni.

    Ezért kérem Önöket, számomra az egyetlen autentikus, hiteles és elérhető forrást, hogy szíveskedjenek választ adni a Bennem megfogalmazódott kérdésekre, "kétejekre" és kicsit rendbe tenni a fejemben kialakult káoszt.

    Először kezdeném a könnyedebb lélegzetvételű probélmáimmal:

    1.)
    Szerződésem megkötése után derült ki, hogy az USB Stick nincs felkészítve 64 bit-es operációs rendszerrel való együttműködésre és az eszköz firmware-e sem volt naprakész. Ezt azonban a szerződés megkötés helyszínén (Westend CityCenter-ben lévő márkakereskedésük) szervízes kollégájuk orvosolta. Én akkor csak azt sérelmeztem egy kicsit, hogy nevezzük nevén a gyereket, ha már egyszer van neve, Pannon Gsm Mobil Internet szolgáltatásában létezik olyan eszköz, melyhez adott a lehetőség (opcionálisan és egyedileg) SD kártyát helyezni, mely megoldja az embernek azt a problémáját, ami Nekem is van (és biztos, hogy lesz is még ilyen és volt is ilyen) , hogy állandóan hordoznom kell Magammal egy második Pendrive-ot, amely a 64 bites operációs rendszerrel való együttműködést teszi lehetővé. Bár ez a megoldás járható út, azonban sok hibalehetőséget és egyben bosszankodást rejt(het) Magában.

    Örömmel tapasztaltam, hogy már az Önök kínálatában is elérhető olyan USB Stick, mely rendelkezik ezekkel a paraméterekkel.
    SD kátya bővítő hely.
    (gondolom, talán részben ezért is bővítették termék palettájukat. Nem hinném, hogy egyedi eset lennék :)

    Egy ilyen eszközzel sokkal kényelmesebben, felhasználó barátabb módon oldható meg a Mobil Internet használata, több fajta operációs rendszerrel rendelkező számítógépek, notebook-ok esetében.

    Információt kérnék Önöktől, hogy milyen módon, milyen lehetőségem van Nekem arra, hogy a jelenlegi Web'n'walk Stick-em helyett (legjobb esetben) ilyen eszközre szert tehessek. (van-e lehetőség cserére?! Ha nem egyéb más alternatív megoldás: kedvezményes vásárlás, stb...)

    Új modem a T-mobil kínálatában

    http://webshop.t-mobile.hu/webapp/wcs/stores/ProductDisplay?catalogId=2001&storeId=2001&productId=117991&langId=-11&parent_category_rn=null&viewAssocProd=0

    2.)
    Értesültem róla, hogy 2009. március 1-től módosulni fog a jelenleg hatályban lévő ÁSZF-ük.
    Jómagam nem tartom a legjobb ÁSZF elemzőnek és szakértőnek és talán meg is bocsájtják eme "hiányosságomat", hogy Nekem mindig problémát okoz az "ilyen" szövegek értelmezése, gyakorlatba(!) való átültetése. De úgy érzem ezzel szintén nem vagyok egyedül :)

    Természetesen igyekszem értelmezni és a Tőlem telhető forrsásokból választ kapni ezekre a kérdésekre, módosítások lényegére a gyakorlati felhasználás terén, de éppen ennek köszönhető az is, hogy ezt a módosítást ahány ember, annyi féle képpen tudja és képes értelmezni.

    Beidézem az érintett bekezdést a módosított ÁSZF-ből, mely némi fejtörésre ad(hat) okot:

    "A hálózat korlátos erőforrásainak a túlzott mértékû igénybevétele esetére vonatkozó rendelkezés módosul: Szolgáltató a hálózat túlzott mértékû használatának minősíti, ha az Előfizető
    adatforgalma hét egymást követő naptári nap alatt meghaladja a 20 GB-ot. Túlzott mértékû használat esetén a Szolgáltató jogosult 14 napra az Előfizető letöltési sebességét lassítani.

    IÁSzF 3.5.1. (4)"

    http://www.t-mobile.hu/static/DocumentStore/lakossagi/ugyintezes/aszf/20090128_20080129.pdf

    Hangsúlyozni szeretném, hogy Mobil Internet-ezési szokásaim nem arra épülnek, hogy "meghágjam" az Önök által biztos logikusan meghozott döntéseket, hanem éppen ellenkezőleg Én betartani szeretném a játékszabályokat, melyekkel azonban úgy érzem nem vagyok teljes mértékben tisztában :( Talán mondhatom, hogy rajtam kívül álló okok miatt.

    Viszont ügyfélnek, ügyfélnek érzem Magam, akinek megvannak a Maga jogai és kötelességei és ebbe bele tartozik az információ kérés és tájékozódás "joga" is.

    Megkérem Önöket, hogy legyenek szívesek ültessék át Nekem a fenti bekezdést a gyakorlati felhasználás területére, ami "életszagúbb", mint egy ÁSZF bekezdése.

    Mikre kell majd odafigyelnem a módosult ÁSZF beveztése után Internet-ezési szokásaimban?!
    És legyenek szívesek mindezt azért megtenni, mert úgy érzem Önhibámon kívül is "képes lehetek" Magam olyan szituációba hozni, hogy a 14 napos eshetőleges korlátozás hívószámomra is bevezetésre kerül.

    Munkámház elengedhetetlenül szükséges a Mobil Internet, de természetesen nem csak arra használom ezt a lehetőséget, és ami a legfontosabb NEM csak Én(!) használom ezt a szolgáltatást.

    Ismerősökkel sokat beszélgettünk róla, hogy vajon hogyan is kell értelmezni a fenti módosítást.
    Ennek részleteibe nem szeretnék belemenni ezért kérem szépen Önöket, hogy beszédesebb és átlag ember számára is értelmezhető módon adjanak Nekem választ arra, hogy mit is jelent valójában majd ez a módosítás!

    Pár értelmezés a teljesség igénye nélkül:

    a.) Naptári hetekben lesz számolva a hét nap, ebben a hét napban nem szabad túllépni a 20GB-os adatforgalmat, utána nullázódik egy számláló és a második naptári héttől kezdve újra indul a 20GB, majd számlazáráskor mindez kezdődik elölről....

    b.) Nem naptári napokban fogják számolni a hét napot, hanem hét egymást követő napról lesz szó és teljesen független a naptári héttől. Mivel előre nem lehet adatmennyiséget számolni mindig az fog számítani, hogy az adott naptól visszamenőlegesen számolva 7 nap adatforgalma elérte-e, meghaladta-e a 20GB-ot.

    c.) 20GB lesz 7 napra, melyet mindenféle korlátozás nélkül lehet használni. Ha az ember elhasználta a 20GB-ot és mindezt pl. 3 napon belül, akkor koráltozni fogják a sávszélességet.

    Ezt a felsorolást még lehetne folytatni, de Én ebben a levélben ennek most nem látom értelmét.

    Kérem Önöket, hogy kb. a fenti módon "fordítsák" le Nekem, hogy a beidézett bekezdés alatt mit is kell majd érteni.
    (a példákat főképp ezért írtam, szerintem ez az a megfogalmazás, amit Mi átlag emberek értelmezni tudunk)

    3.)
    Bármennyire is igyekszik az ember azon lenni, hogy betartsa a játékszabályokat (ÁSZF) előfordulhat olyan eset, hogy ez nem jön össze. De az is megeshet, hogy sajnos túl kell lépnie az embernek a 7nap/20GB-os adatforgalmat. Például akinek munkaeszköze a Mobil Internet és pl. operációs rendszereket kell letölteni az Internetről, több gépet, laptop-ot Mobil Internet-en keresztül frissíteni. Alkalmazásokat, stb...

    Ami szintén nem világos Számomra az a korlátozás!

    Tfh.: 50GB-ot kell forgalmaznom 3 napon belül. Nem tehetek mást, munkához kellett ekkora adatmennyislget forgalmaznom. (hangsúlyozom, most kirívó példát írtam szándésokan) A módosított ÁSZF szerint ebben az esetben hívószámomra sebességkorlátozást vezethet(!) be a T-Mobile. Tfh, mindez meg is történik. Mi a korlátozás mértéke és ideje?! Konkrétan mi az az érték ami ebben az esetben még rendelkezésemre fog állni (sebesség és idő) amivel és ameddig használni tudom Mobil Internet előfizetésem.

    4.)
    És egyben utolsó kérdésem.
    A 32 bites verziójú Web'n'Walk Maganer alkalmazásban lehetőség van sebesség mérésre (ellenőrzése) és számlázáshoz (úgy tudom koránt sem pontos adatforgalmi adatokra), de egyfajta letöltött-feltöltött adatmennyiség kontrolláló eszköz is az ember rendelkezésére áll.

    Ezek a hasznos opciók azonban hiányoznak a 64 bites verziójú alkalmazásból. (Windows operációs rendszerre gondolok)

    Várható-e a közel jövőben, hogy a 64 bites alkalmazás is támogatni fogja ezeket a szolgáltatásokat?!



    Köszönettel: Kranabeth Zoltán

    telefon: dfsdfsdf
    e-mail: sdfsdfsdfsdfsdf