PeterGee#65
Nekem nagyon tetszik a GTA4. Bejönnek a küldik és a graf is. Bár tény, hogy egyszerűsödött a SA-hoz képest.
Kicsit megvédeném a készítőket. Portolás terén sztem inkább a kiadó a hibás. Az lehet a gond, hogy karácsony előtt ki akarták adni, hogy kaszáljanak még egy nagyot év végén. Ezért nem maradt elég idő a portolásra. Ezt azért gondolom, mert pl. a SA-ra is majd kétszer ennyit kellett várni emlékeim szerint.
Valamint az egyszerűbb és talán egysíkúbb játékra is van magyarázat. Kellett egy új motort írni és egy lélegző, élő várost felépíteni. Ezért én hiszem, hogy úgy járunk, mint a 3-VC esetében. A három ugye egy teljesen új játék volt szinte minden tekintetben, majd jött a VC és erre még rátettek egy lapáttal. Vagyis, ha lesz VC (már, ha ez lesz a címe), akkor ott már egy meglévő alapra kell építkezni. Igaz, hogy jön a CW, de arról sokat nem tudok, de szerintem, mivel erre a városra épül egy patchként is tekinthetünk rá.
Tehát nem kell aggódni, mikor jön a VC egy sokkal kidolgozottabb és jobb játékot fogunk kapni. Én biztos vagyok benne.