Salvia másnéven Látnokzsálya hatásai, adás-vétel, élménybeszámoló, palánták stb.
-
#277
kontrollálhatatlan nevetés az szintén amolyan füves hatás, csak a salviával azon túl is vannak dolgok (sőt, a lényeg ezután jön)
itt is leírták már, de én is megjegyzem, hogy a salviával a legtöbben nem érnek el eredményt első kipróbáláskor, pl nekem sem volt a nevetésen kívül semmi. Úgy tartják, hogy "rá kell hangolódni" a hatásra, mire megérzed hogy mit akar üzenni a növény.
Kivonatot én még nem próbáltam, de valószínű hogy nagyobb a hatsfoka, hiszen kevesebbet kell belélegezni belőle ugyanakkora flashekért. Minél több füstöt, minél kevesebb idő alatt, minél forróbban égetve - ennyi, amit tenni tudsz az ügy érdekében.