Mcsiv#35
Nálam lazán az év játéka címet kapta: szép grafika, kicsit klisés (menj ide, menj oda, öld meg ezt, lopd el azt) de ezen "elemeket" leszámítva mégis változatos játékmenet. A fizika valami fenomenális az euphoria engine miatt, (leszámítva hogy néha jégpályának tűnik alattunk az út, de megszokható, sőt, néha kifejezetten élvezetes kilincsel előre kanyarodni:D). Aki jön a temérdek buggal (imbolygó kamera stb.) az a warez áldozata (később jött ki normális crack, igaz egy -10 fps-t nálam elvett a játékból az eredetihez képest). Hogy optimalizálatlan? - lásd az előző mondatot.
Aki rinyál hogy nem megy nála normálisan (rá volt írva a gépigény a dobozra), ennek tudatában vásárolta (Érdekes, crysis is szaggatott mindenkinél, sőt, még az előd is (san andreas)). Aki pc-n akar játszani, igenis költsön rá, hogy tudjon játszani, aki meg nem akar költeni, az ne rinyáljon hogy kevés az fps, nem megy. Aki meg nem akar sokat költeni egy pc-re, tudván hogy úgy is elavul, az meg vegyen konzolt, ezt direkt erre találták ki (Nincs szívás, berakod a játékot és tuti megy, még fejleszteni sem kell).