-
gunji #928 Én maradnék az eddigi elméletemnél, Ahsoka kilép a Rendből.
Ez esetleg történhetne így is az utolsó részben:
A Palpi elnöklésével tartott tárgyaláson bemutatnak börtönben készült holofelvételeket, amiken pl. Ahsoka menekülés közben klónokat gyilkol. Anakin rájön, hogy ki a hunyó, akinek a lakrészében kutatni is kezd. Meg is találja Ventress két fénykardját és szembesíti a tettest a tényekkel, de ő persze tagad. Szó szót követ, majd fénykard fénykardot, és egyre komolyabb vérre menő párbaj bontakozik ki köztük. Anakin végül győz, de öröme nem teljes: a tettes meghal. Kétségbeesve indul a holttesttel a tárgyalóterem felé, ahol mindeközben megszületett a döntés. Palpatine veszi kezébe az ítéletet tartalmazó lapkát, a szája szegletében kissé elmosolyodik, majd megszólal: "Ahsoka Tano, a Köztársaság Szenátusának Bírósága önt a felhozott vádakban bűnösnek találta és halálra ítéli. Az ítélet azonnal végrehajtandó". Nagy moraj támad a teremben, Anakin érkezik karján a holttesttel. Palpatine-nek kezdi mondani, amit kiderített az igazságról, többször az esküdtek és a hallgatóság felé tekint kétségbeesetten, s egyszercsak elkeredik a szeme: meglátja a tettest az egyik sorban. A maga előtt fekvő holttestre pillant, majd vissza a nézők közé, hirtelen nem érti, hogy lehet kettő belőle. Ekkor a nézők között ülő "tettes" megszólal: "a francba", majd hirtelen átváltozik egy clawdite-tá, majd Anakin Skywalkerré és kirohan a teremből. Sohasem látják többet. Palpi a történtek hatására mást tenni nem tud: felmenti Ahsokát. Ő sírva rogy térdre a holttest mellett: "mit tettél, Mester?" Anakin próbál szabadkozni és mondani, hogy ő csak a padawanját akarta megmenteni, mindent őérte tett, de egy könnyes vita során Ahsoka úgy dönt, hogy eleget csalódott a Jedikben, többet nem kér belőlük, így elhagyja a Templomot. El onnan, minél messzebb a fájdalmas emlékektől. Véletlenül összeakad Ventress-szel, aki részvétet érezve a lány iránt, megpróbálja átsegíteni a csalódáson, aztán már együtt indulnak útra új kalandok felé.